AZ INTEL VEZÉRE HAMAROSAN MEGLÁTOGATHATJA A TSMC VEZETŐSÉGÉT

Ezzel együtt a legfőbb ázsiai beszállítókkal és partnerekkel is tárgyalhat a vállalat első embere. A cél minden bizonnyal a termelés zavartalan biztosításának elérése lesz, ehhez pedig egyedi megállapodások is köttethetnek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. dec. 13. 16:32
Az Intel vezére hamarosan meglátogathatja a TSMC vezetőségét

A TSMC alapítója és az Intel első embere között volt némi csörte az elmúlt napok folyamán, ahogy arról korábbi hírünkben már beszámoltunk. A Bloomberg szerint Pat Gelsinger a következő hét folyamán egyebek mellett a TSMC-t is meglátogatja majd – nem pont azért, hogy a korábbi kijelentéseket megbeszéljék, de nincs kizárva, hogy ezekről is szó eshet. Az elsődleges cél igazából az, hogy végre ellátogasson Ázsiába, ahova a pandémia helyzet miatt eddig nem léphetett be, a különböző helyszíneken pedig beszédeket tarthat, amelyek keretén belül ecsetelheti, mennyire kulcsfontosságú szerepet játszanak az ázsiai üzemek abban, hogy az Intel jövőbeli tervei teljesülhessenek.

Arról nem esett szó, pontosan hogy néz majd ki az Intel első emberének programja az ázsiai körút során, csak annyi biztos, hogy a TSMC vezetőségével találkozni és beszélni fog. Erősen valószínű, hogy az út során a legfontosabb partnerekkel és az ellátási lánc legfontosabb szereplőivel is tárgyalni fog. A vállalatnak Malajziában, azon belül is Penang szigetén található egy chiptokozó üzeme, amely a pandémia miatt korábban ideiglenesen lezárásra került, ez pedig igen komoly problémát jelentett, ugyanis éket vert a termelés fogaskerekei közé.

Galéria megnyitása

A TSMC vezetősével való tárgyalás során a Bloomberg szerint alighanem szóba kerülnek az aktuális, illetve a jövőbeni partnerséggel kapcsolatos részletek, valamint arról is szó eshet, milyen és mennyi gyártókapacitásra lesz szüksége a vállalatnak hosszabb távon. A megbeszélés azért is kulcsfontosságú, mert a TSMC gyártja egyebek az Intel GPU-it, amelyek az ARC sorozatú videokártyákkal mutatkoznak be a következő esztendő folyamán.

Mivel a TSMC egyéb termékeket is készít az Intelnek, nem mindegy, hogy mekkora gyártókapacitás áll majd az Intel rendelkezésére, valószínűleg ezen a téren szeretné bebiztosítani a jövőjét a vállalat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a TSMC a riválisok számára is gyárt különböző termékeket, akik szintén próbálnak minél jobb pozícióba kerülni annak érdekében, hogy termékeikből elegendő mennyiség készülhessen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére