Az Intel közzétett egy frissített adatlapot, amelyen szerepelnek a 600-as sorozatú lapkakészletek legfontosabb tulajdonságai, de mellettük a 700-as sorozat tagjainak várható paramétereit is tartalmazza a táblázat, ugyanis ezeket az adatokat „elfelejtették” eltávolítani. Konkrétan nincs kiírva a Z790-es, H770-es és a B760-as jelölés, de a 600-as sorozat tagjainál szerepelnek olyan adatok (per jellel elválasztva), amelyek alapján csak a 700-as sorozatú termékek bizonyos paramétereiről lehet szó – ez egyébként iparági forrásokból állítólag már megerősítést is nyert. Az persze még nem világos, hogy az új, 13. Intel Core generációt képviselő Raptor Lake-S processzorok pontosan milyen változásokat hoznak I/O felszereltség terén, de alighanem erre is rövidesen választ kaphatunk.
A hivatalos dokumentum alapján az látszik, hogy a Z790-es lapkakészlet esetében 12 helyett immár 20 darab PCI Express 4.0-s sávot biztosít a PCH, ezzel egy időben viszont felére csökken a PCI Express 3.0-s sávok száma, azaz 16 helyett csak 8 ilyen járhat. Fontos változás még, hogy az új lapkakészlet egy extra USB 3.2 Gen2x2 sávot is kap, ami 20 Gbps-os adatátviteli sávszélességgel dolgozhat.
A H770-es lapkakészlet esetében a PCI Express 4.0-s sávok száma a H670-hez képest 12-ről 16-ra növekszik, de a PCI Express 3.0-s sávokból cserébe már nem 12, hanem csak 8 lesz, egyéb változásról azonban nem ad tájékoztatást a táblázat.
A B760-as lapkakészletnél szintén növekszik majd a PCI Express 4.0-s sávok száma, méghozzá 6-ról 10-re, de a PCI Express 3.0-s sávok számát itt is megfelezik, azaz 8 helyett csak 4 használható. Egyéb változás itt nem lesz, a H610-es lapkakészlet pedig nem kap H710-es utódot – vagy ha igen, az főbb hardver terén nem igazán különbözik majd elődjétől.
A táblázat egyébként a rendelkezésre álló lehetőségek maximális számát mutatja, de mivel a HSIO rugalmasan felosztható, az egyes alaplapgyártók a fentiektől eltérhetnek, és valószínűleg el is térnek majd. A Raptor Lake-S processzorok várhatóan még idén, akár már a harmadik negyedév folyamán elrajtolhatnak, nemrégiben az Intel meg is mutatott egy konfiguráció részeként működő példányt.






























