Az Intel következő generációs asztali processzorai, amelyek az Alder Lake-S lapka köré épülnek, az eddigi pletykák alapján 2021. október 28-án mutatkozhatnak be, ám ez a rajt még csak formális lesz, a boltok polcain majd csak 2021. november 4-től kezdve bukkanhatnak fel az újdonságok, természetesen a hozzájuk passzoló, 600-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapokkal együtt. Az új processzorok LGA-1700-as foglalatba illeszkednek, amihez új processzorhűtőkre, illetve új rögzítő keretekre is szükség lesz – utóbbiakat egyes gyártók ingyenesen is elérhetővé tehetik, bizonyos feltételek teljesítése esetén.
Az Alder Lake-S processzorok rajtjának közeledtére utal az a tény, hogy az Intel alelnöke, Gregory M Bryant néhány órával ezelőtt egy érdekes fotót osztott meg a Twitter virtuális hasábjain keresztül, amelyen az Intel egyik munkatársa két darab Alder Lake-S processzort tart a kezeiben: az egyiknek az IHS felőli oldalát, a másiknak pedig az alját csodálhatjuk meg.
A bejegyzés sajnos semmilyen lényegi információt nem tartalmaz azzal kapcsolatban, pontosan mikor mutatkoznak be az új processzorok, így továbbra is csak az eddig megjelent pletykákra lehet alapozni. Annyi azért kiderült, hogy a rajtra hamarosan sor kerülhet, vagyis az októberi bemutatónak egyre nagyobb az esélye.
Az Alder Lake-S processzorok a Core sorozat 12. generációját alkotják majd és igen különlegesek lesznek, már ami a felépítésüket illeti. Az újdonságok mindegyike hibrid kivitelben érkezik, vagyis a lapka ezúttal nem csak teljesítményre hangolt, hanem energiahatékonyságra optimalizált processzormagokat is tartalmaz. Maximális kiépítésben mindkét magtípusból 8-8 áll rendelkezésre, valamint egy Xe alapú iGPU is a kínálat részét képezi, ahogy az a korábbi információk alapján már sejthető. Az új processzorok esetében az aktuális Rocket Lake-S modellekhez képest 19%-os IPC növekedés várható, vagyis ekkora mértékbe emelkedik az órajelenként végrehajtható műveletek száma. Az újítások között szerepel még a PCI Express 5.0-s szabvány támogatása, valamint a DDR5-ös memóriaszabvány bevezetése is.





























