Az Ukrajna és Oroszország között zajló háború, amelynek keretén belül az orosz elnök már a nukleáris elrettentő erőket is fokozott készültségbe helyezte, egyre inkább fokozódni látszik, ám a felek ma – éppen hírünk írásának idején – tárgyalóasztalhoz ülnek, ahol remélhetőleg sikerülhet megállapodni néhány kérdésben. Addig is Oroszország ellen számos szankciót vezetnek be világszerte, amelyekkel az ország gazdaságát próbálják gyengíteni, így gyakorolva nyomást Vlagyimir Putyinra.
E szankciók része, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormányzata export korlátozásokat jelentett be a félvezetőipari termékek kapcsán, vagyis ezeket a termékeket nem szállíthatják a vállalatok az országba. A jelek szerint a döntés eredetileg 2022. március 3-án lépett volna életbe, ám az egyes vállalatok már most eleget tesznek az új szabályozásnak: sem az Intel, sem az AMD nem szállít processzorokat Oroszországba.
A korlátozás elsősorban azokat a chipeket érinti, amelyek felhasználhatóak katonai célokra, valamint azokat is, amelyek kettős felhasználásúak, azaz mind katonai, mind pedig civil környezetben szükség lehet rájuk. Ebből kiindulva a tiltás elsősorban az üzleti processzorokat érintheti, vagyis az AMD RYZEN és az Intel Core sorozat tagjainak szállítása elméletben folytatódhatna, de a várakozások szerint teljes korlátozást is életbe léptetnek majd, vagyis az összes félvezetőipari termék exportját megtilthatják. Egyelőre egyik vállalat sem részletezte, mely termékek szállítását függesztette fel, hírünk írásáig viszont az Intel már megerősítette, az összes vonatkozó exportszabályozást és szankciót betartják, ahol jelen vannak, így az új szankciókat és előírásokat is
További rossz hír az ország számára, hogy a TSMC is részt kíván venni a szankciókban, azaz nem gyártja le az oroszok országon belül kifejlesztett chipjeit, amelyeket egyebek mellett a Baikal, az MCST, az STC Module és a Yadro csapatai fejlesztenek. Ennek értelmében a saját fejlesztésű processzoroktól is elesnek az oroszok, igaz, ha vannak raktárkészleteik – márpedig lehetnek –, azok valameddig segíthetnek a helyzet átvészelésében.
Az, hogy több iparági szereplő is részt vesz az Oroszország ellen hozott szankciók betartásában, nem okoz azonnali negatív hatást az iparágak teljesítményére. Oroszország egyébként sem egy óriási chipfelvásárló, ha a globális képet nézzük, ugyanis csak a chipforgalom kevesebb, mint 0,1%-át adja az ország, ami nagyjából 50,3 milliárd dollárt jelent, de ez elenyésző a 4,47 billió dolláros forgalmat bonyolító piacon. Nyilván annak az 50,3 milliárd dollárnak az időarányos része is hiányozni fog a cégek kasszájából – attól függően, meddig húzódik el ez a háborús helyzet.
A félvezetőipari export korlátozása hosszabb távon mindenképpen problémát jelenthet Oroszország számára, emennyiben bővítené szuperszámítógép-fürtjeit, hálózati rendszereit, vagy éppen a hadászati rendszert kiszolgáló eszközöket, de akkor is, ha meghibásodó processzorokat kellene nagyobb mennyiségben cserélni. Amennyiben elhúzódó háborúra kell számítani, a hiányzó chipeket illegálisan kell majd beszerezniük.




































