Az Intelnél Pat Gelsinger munkába állását követően sok érdekes változás vette kezdetét, az egyik az IDM 2.0-s stratégia, amelynek keretén belül a vállalat ismét élvonalba szeretne kerülni a félvezetőiparban, már ami a modern csíkszélességeket illeti, ezzel együtt pedig félvezetőipari bérgyártói szolgáltatást is indít, amelynek keretén belül az érdeklődők akár saját technológiáihoz is hozzájuthatnak majd.
Az új irány részeként az Intel többféle chipet is gyártat külső forrásokkal, mint például a TSMC-vel, gondoljunk vak az Arc Alchemist sorozatú mobil és asztali videokártyákra, amelyeknek a rajtja eléggé akadozva veszi kezdetét. A TSMC-nél persze korábban is készültek különböző chipek, például lapkakészletek, ám a grafikus processzorok gyártása új szintre emelte a két vállalat közötti együttműködést.
Úgy tűnik, hogy az Intel több lábon szeretne állni a félvezetőpiacon, éppen ezért nemcsak a TSMC-re, hanem a jelek szerint a Samsungra is számít majd hosszabb távon chipgyártás terén. Erre utal az a tény, amit a Korea Herald szellőztetett meg a minap: Pat Gelsinger nemrégiben ellátogatott Dél-Koreába, ahol a Samsung több vezető beosztású illetékesével is tárgyalásokat folytatott. A résztvevők között jelen volt Lee Jae-yong, a Samsung Electronics alelnöke, Kyung Kye-hyun, a chipgyártó üzletág vezetője és társ-vezérigazgató, valamint a Samsung Mobile részleg vezetője, Roh Tae-moon is.
Az illusztris társaság a pletykák alapján a hosszú távú együttműködés lehetőségeiről tárgyalt, igaz, hivatalosan eddig semmiféle bejelentésre nem került sor a témában, így a konkrétumok nem ismertek. A Samsung mindenképpen vonzó együttműködő partner lehet, már csak azért is, mert a memóriákhoz kapcsolódó technológiái igen fejlettek és széles körben használatosak.
A Samsung háza táján problémák is vannak, ugyanis a 4 nm-es csíkszélesség kapcsán a kihozatali arány nem igazán úgy alakult, ahogy várták, valamint nagy megrendelők is hátat fordítottak a chipgyártó üzletágnak és inkább a TSMC szolgálatait veszik igénybe következő generációs chipjeik legyártatásához. Ide tartozik az Nvidia, ugyanis a vállalat az Ampere alapú GeForce RTX 30-as sorozat leváltójaként érkező Ada Lovelace architektúrát használó GeForce RTX 40-es videokártyákat már nem a Samsunggal készítteti el, és a Qualcomm is a TSMC felé fordult a Snapdragon 8 Gen 1 gyártása kapcsán.
A fentiek miatt a Samsungnak megrendelőket kell találnia a felszabadult gyártókapacitás hasznosításához, és valószínűleg az Intel lehet az egyik megrendelő, aki akár még a memóriatechnológiák iránt is érdeklődhet, legalábbis elméletben. Hogy végül miben állapodtak meg a felek? Ha a tárgyalás eredményre vezetett, arról az elkövetkező napok vagy hetek folyamán biztosan hallunk még.































