Az Eufy biztonsági kamerákat széles körben alkalmazzák, mivel korrekt ár-érték arány mellett nyújtanak a hétköznapi felhasználók számára jó lehetőségeket. Sokan nem tudják, de a márka mögött az Anker áll. A cég új terméke, az EufyCam S3 Pro azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy minden helyzetben képes olyan felvételt készíteni, mintha jók lennének a fényviszonyok, még a sötét éjszakában is jól lát.
Az Eufy MaxColor Vision néven hivatkozik az EufyCam S3 Pro „éjjellátó” funkciójára, mivel normál színes videót rögzít az éj leple alatt is, nem monokróm videót produkál, mint a hagyományos biztonsági kamerák.
A képalkotáshoz a fényre elengedhetetlenül szükség van, itt pedig a fejlesztőknek azt kellett megoldani, hogy az éjszakai minimális fény is elegendő legyen a videózáshoz. Ez nem lehetetlen, csak nem szokványos komponensek felhasználásával kell a kamerát megalkotni. A fejlesztők az EufyCam S3 Prónál például egy olyan széleslátószögű lencserendszert használnak, ami rengeteg fény befogasára képes. A 135 fokos optika F/1.0-s rekesznyílással rendelkezik, ami egészen extrém érték még a profi fotós optikák körében is – az okostelefonoknál a legtöbbször F/1.8-as optikával lehet találkozni. Ez viszont még nem elég.
A szélesre nyitott rekesszel dolgozó optika egy különleges szenzorral társul, de az Eufy ennek kapcsán sajnos nem árult el minden részletet. Azt lehet tudni, hogy egy 1/1,8 colos BSI CMOS egységről van szó, ami rétegelt felépítésű, tehát „Stacked”. Több szenzortervező cégnek is van már ilyen méretű érzékelője rossz fényviszonyokhoz optimalizálva, a Sonynál például a Starvis szériás szenzorok fókuszálnak az átlagon felüli fényérzékenységre. 4K Ultra HD videózásra képes az EufyCam S3 Pro, ez alapján legalább 8,3 MPixeles a képérzékelője.
Hátránya az új kamerának, hogy 15 FPS-es videót rögzít, de itt ez nem azért van, mert gyenge a hardver. Sokkal inkább azt a célt szolgálhatja az alacsonyabb képkockaszán, hogy ezáltal a záridő hosszabb lehet, vagyis több fényt tud befogadni szükség esetén a szenzor. Digitálisan 8-szoros zoomra képes a készülék, így rá lehet közelíteni a kép részleteire. A szoftverben beállítható külön aktivitási és védett zóna is.
Van mozgásérzékelő is az EufyCam S3 Próban, méghozzá nem akármilyen megoldást használtak a tervezők itt sem. Az egyszerű infrás mozgásérzékelés mellett biztosított radaros technológia is. Ezzel a cég szerint óriási javulást lehet elérni a detektálás pontosságában, és marginálisra csökkenthető a téves riasztásoknak mennyisége. Az emberek mozgását jól fel tudja majd mérni a biztonsági kamera, és így képes lesz tényleg olyankor riasztani, amikor arra szükség is van. Állítólag 99%-os bizonyossággal tudja azt megállapítani, hogy emberi mozgást észlel.
Támogatja az EufyCam S3 Pro az okosotthon rendszereket, beilleszthető Apple Home, Amazon Alexa és Google Assistant ökoszisztémába egyaránt. Végponttól végpontig terjedően titkosított videostreamet tud nyújtani a kamera 1080p minőségben. Van a kamerában egy nagy érzékenységű mikrofon és hangszórót is kapott. Ennek köszönhetően kétirányú kommunikációt lehet vele megvalósítani. IP67 védettsége élvez a termék, így biztosan nem lesz baj akkor sem, ha hatalmas vihar éri el.
Napelemes a kamera, a SolarPlus 2.0 technológiát használja. Lehet hozzá csatlakoztatni külső napelemes panelt is, ami jól jöhet olyankor, mikor nem napfényes helyre kerül. Egy 13 000 milliamperórás kapacitású akkumulátor található a szerkezetben, ennek köszönhetően több napig tartó borongós időben is jól teljesíthet, és télen sem fog csalódást okozni az Eufy szerint. A korábbi kamerái jól teljesítettek, és itt az átlagosnál nagyobb napelem lett a házba integrálva.
Az EufyCam S3 Pro ajánlott fogyasztói ára 220 dollárban lett meghatározva. A vállalat szokás szerint különböző csomagajánlatokkal még kedvezőbb összegért cserébe is hozzáférhetővé teszi a terméket. A márka eszközeit itthon is meg lehet venni, de azt még nem tudjuk, hogy az újdonság mikor juthat el a magyar piacra.