AZ ÉRKEZŐ INTEL CORE I5-12400 LESZ AZ ÚJ BAJNOK ÁR/TELJESÍTMÉNY ARÁNY TERÉN?

Ahhoz persze, hogy bajnokká válhasson, jó árazásra és jó elérhetőségre is szükség lesz – na meg több teszteredményre, hogy tisztuljon a kép.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. okt. 14. 9:42
Az érkező Intel Core i5-12400 lesz az új bajnok ár/teljesítmény arány terén?

Az Intel Alder Lake-S processzorainak hivatalos bemutatójára a korábbi információk alapján már nem kell sokat várni, ugyanis a formális rajtra már 2021. október 28-án sor kerülhet, míg kereskedelmi forgalomban 2021. november 4-től kezdve találkozhatunk az újdonságokkal. A friss processzorok lassan megérkeznek a tesztelőkhöz, illetve a különböző partnerekhez is, így az elkövetkező napokban egyre több és több teszteredmény szivároghat ki velük kapcsolatban.

Galéria megnyitása

Éppen nemrégiben történt ilyesmi, ugyanis az egyik kínai közösségi oldalon kiszivárgott a Core i5-12400 várható teljesítménye, már ami a Cinebench adatokat illeti. A Core i5-ös széria a jelek szerint eléggé változatos lesz, már ami a felépítést illeti, ugyanis míg a drágább modellek, mint például a Core i45-12600K esetében hat darab Golden Cove és négy darab Gracemont processzormag lapul a fedélzeten, addig az olcsóbb modelleknél, mint például a Core i5-12400-nál már csak és kizárólag Golden Cove, azaz teljesítményre hangolt processzormagok lehetnek jelen a fedélzeten.

Galéria megnyitása

Utóbbi ennek köszönhetően hat maggal és tizenkét szállal dolgozhat, méghozzá magonként 1,25 MB-nyi másodszintű és 18 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótár birtokában. Az új processzor szorzózáras kivitelben érkezik, turbo boost órajele pedig a jelek szerint csak 4 GHz lesz. Noha a hibrid felépítést itt nélkülözni kell, várhatóan ugyanúgy megkaphatjuk a PCI Express 5.0-s támogatást, valamint a DDR4-es és DDR5-ös memóriatámogatást is.

Galéria megnyitása

A teszteredmények alapján úgy látszik, a Core i5-12400 CineBench R20 alatt 659 pontot szerez egyszálas terhelés mellett, míg a többszálas teszt 4784 ponttal zárult. A WCCFTech az eddig ismert teszteredmények alapján készített egy összeállítást, amelyből az is kiderül, hogy az Intel üdvöskéje lekörözi a RYZEN 5 5600X processzort, vagyis ár/teljesítmény arányban hamarosan új bajnokot avathatunk. Persze csak akkor, ha az árazás versenyképes lesz, de igazából ezzel kapcsolatban is vannak már pletykák. A Core i5-11400 ára 190 dollár, az új modell esetében pedig 10-15%-os drágulást követően is csak 220 dolláros ár köszönhet vissza, miközben a RYZEN 5 5600X 300 dolláros áron kapható. Nyilván egy teszt nem teszt, teljes képet majd csak az első független mérések mutatnak majd, valamint akkoriban már arra is fény derül, hogyan néz ki az egyes modellek árazása, ez pedig segít tisztábban látni.

Galéria megnyitása

Érdekességképpen a Core i9-12900K eddig kiszivárgott eredményeit is tartalmazza a diagram, ami magyarázat lehet arra, miért siet az AMD a 3D Vertical Cache alapú processzorokkal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. okt. 15. 8:45
#3

Van még egy fontos tényező, ezt fejtegettük a múltkor is. Történetesen az ütemező. Ha tényleg lesz különbség Windows 11 és 10 között ezen a téren, akkor az visszaüthet az Intelre. Kétlem, hogy sokan akarnának egy béta állapotú OS-t használni csak azért, hogy működjön az új hardverük.

gabushi
gabushi
2021. okt. 15. 14:05

@Mosdatlan_falusi Mondjuk ebből a processzorból pont hiányoznak a kismagok, de attól még a CPU belső feladat elágazás vezérlője még új, ami okozhat érdekes jelenségeket.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. okt. 14. 20:45
#2

az " is kiderül, hogy az Intel üdvöskéje lekörözi a RYZEN 5 5600X processzort, vagyis ár/teljesítmény arányban hamarosan új bajnokot avathatunk" Ez igy is lesz,eleve az 5600x-el szemben a 11400f-et ajánlottam, hasnlóan mint a 3600-al szemben a 10400f. egyszerüen ebben a kategóriában isszonyat jól elkapta az intel mind a teljesítményt és az árat. Ha, most nem nézzük a 12. gent,akkor most rögtön,de izibe, akkor 11400f. Az 5600x felárához már alig kell rakni egy kis aprót és megvan vagy egy frankó aio hűtés, vagy egy jóféle lap, vagy akár memóriába is mehet. Azért az alig 80k vs majdnem 130 azért elég meredek. Ha, hasonlóan jó áron lesz, mondjuk 90k körül a 12400, akkor gatya az amd-nek. A 3D Vertical Cache meg még inkább megdrágítja majd az amd procikat, szóval érdekes lesz a helyzet.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. okt. 15. 15:50

Az intel magának gyárt szinte annyit amennyit csak akar, az amd meg nem. Ez már a 10400-nál is látszott. 45-55k körül kaptál 3600 teljesítményt, a 3600 meg simán 80k körül ment, most meg az oem annyi, a box 100+. Normálisak a nagykerek meg a kiskerek, hogy ennyiért próbálják eladni, vagy az intel adta haszon nélkül vagy egyenesen deficittel? 5600 120-130k még mindig... Nem tudom mit művelnek,de ez már közröhej. Hogy van ez a ddr5-re terelés? Olcsón ad jó teljesítményű 10400-11400-at ddr4-el, a ddr5 még eléggé túl lesz árazva,a 12400 árát sem tudjuk. Biztos nem lesz olcsó és nem is erőltetném jelenleg. A windows 11 alpha állapotú roncshalmaz kis túlzással, úgyhogy egyenlőre inkább taszít sem mint vonzana akár csak az ingyenes frissítés is.

Ch00ler
Ch00ler
2021. okt. 14. 18:14
#1

Az LESZ.

Jo latni, hogy az Intel 1 eves lemaradasban van. Kuzdjenek kicsit. :)

Legyen valasztek.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. okt. 15. 16:16

@DiEGO az i5 xx400-as kaegória pont az amit eddig megfizethetőnek lehetett nevezni, legyen az 10400,11400. Csak nézd meg a 5600 árakat induláskor és most. A fogyasztás meg ebben a kategóriában teljesen rendben van, nem száll el az egekbe, hűthető egy közepes árfekvésű léghűtéssel, stb stb és pont ezt viszik a népek. a 12400 meg majd kiderül,de szerintem ez sem fog nagyon elrugaszkodni az előző 400-asokhoz képest. Az már más, hogy a nagyobbak szépen elkezdenek enni/melegedni,az már nekem sem tetszik.

Vissza az oldal tetejére