Az Intel Raptor Lakes-S családjának első tagjai már bemutatkoztak, és hamarosan kereskedelmi forgalomban is elérhetőek lesznek, ahogy azt a bejelentésről szóló összefoglalónkban már megírtuk. A show alkalmával az Intel Arc A770-es videokártyáról is lehullott a lepel mind árazás, mind pedig megjelenési időpont terén.

Az Intel 13. generációs Core sorozatú asztali processzorainak kínálata néhány hónap múlva újabb modellekkel bővülhet, ugyanis a „K” és „KF” jelölés nélküli példányok is megjelenhetnek. Várható még egy Core i9-13900KS névre keresztelt csúcsmodell is, ami az eddigi információk alapján extrém magas, 6 GHz-es maximális boost órajelet vethet be, ezzel ebben a tekintetben első lesz a klienspiacra szánt asztali processzorok táborában.

A Core i9-13900KS első mintapéldányai már megérkezhettek a partnerekhez, ennek megfelelően meg is érkezett az első szivárgás, ami az újdonság várható teljesítményéről ad képet. Mivel egyelőre nem tudni, pontosan milyen órajelen működött a termék, illetve a hardverkonfiguráció felépítése és a hűtés típusa sem ismert, érdemes távolságtartóan fogadni az eredményeket. Ráadásul ezek az eredmények egyetlen szoftver alkalmazásával készültek, a teljes kép ennél mindenképpen árnyaltabb lehet.

Az új csúcsprocesszor várhatóan a Core i9-13900K felépítését viszi tovább, vagyis 8 darab P-Core és 16 darab E-Core lehet a fedélzeten, ám ezek órajeleit megemelhetik az alapváltozatéhoz képest, hogy még nagyobb teljesítményt lehessen elérni. Egyelőre a TDP keret alakulásával kapcsolatban sincs pontos információ, igaz, korábban már pletykáltak arról, hogy az új csúcsmodellnél megfelelő alaplapi tápellátás és megfelelő hűtés mellett egy 350 W-os turbó mód is elérhető lesz, am igen komoly teljesítménynövekedést eredményez. Nincs kizárva, hogy a lenti eredmények már ezzel a turbó móddal készültek, ugyanis a puszta 200 MHz-es boost-órajel emeléshez képest túl nagy a teljesítménykülönbség a „K” és a „KS” modell között.

Galéria megnyitása

A CPU-Z segítségével elvégzett tesztek alapján a Core i9-13900KS nemcsak az összes Raptor Lake-S és Alder Lake-S sorozatba tartozó processzort utasítja maga mögé, hanem az AMD frissen megjelent csúcsmodelljét, a RYZEN 9 7950X modellt is, méghozzá elég komoly mértékben. Hogy a később érkező 3D V-Cache alapú RYZEN 7000-es sorozatú processzorok mekkora gyorsulást hoznak és mennyire sikerül majd utolérniük a Core i9-13900KS-t, az majd csak később derül ki.

Amennyiben a fenti eredmények hitelesek, a Core i9-13900KS egy igazi bestia lesz – kérdés, ehhez a teljesítményhez milyen fogyasztás társul, illetve milyen hűtésre lesz szükség a magasabb órajelek tartásához. Ezekre néhány hónapon belül választ kaphatunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. szept. 29. 19:18
#2

Ezt ugyis csak kevesen engedhetik meg maguknak!Yehat teljesen mindegy nekem hogy melyik a gyorsabb!Talalgatni meg minek?Majd lesznek tesztek akkor kiderul minden!

zvigh
zvigh
2022. szept. 29. 16:59
#1

Őszintén, mivel (sajnos?) LGA1700 platformon vagyok, jobban örülnék egy az AMD V-cache-hez hasonló megoldásnak az Intel részéről.  A KS sorozat egyrészt egy limitált példányszámú CPU rezsó, másrészt látva az 5800X3D képességeit MSFS-ben és DCS-ben, az érkező 7800X3D ugyanúgy széttiporja majd, efelől nincsenek kétségeim. Sőt még az sem biztos, hogy az 5800X3D teljesítményét eléri majd ezen említett két  rendkívül CPU igényes szimulátorban.

Na de meglátjuk.

Whysper
Whysper
2022. szept. 30. 11:48

@zvigh  De amúgy ezeket telejsen fölöselges hasonlítgatni,mert  pl több tényező is van a ponszámokon túl.    6 GHz-t mennyi fogyasztással éri el.  Meddig tudja tartani. mivel lehet  6Ghz-es szinten tartani. 7950x vagy ez az intel tud 24/7-be tartósan gyorsabb telejsítményt nyújtani . szóval egy 10 seces tesztben egy iylen CPU-t tesztelni nálunk is telejsen felesleges.

Vissza az oldal tetejére