AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN IS BEVEZETHETIK AZ EGYSÉGESÍTETT TÖLTŐ CSATLAKOZÓT

Az Apple számára egy újabb szomorú hír ez, bár a vállalat mostanra valószínűleg kezdi elfogadni, hogy nincs más lehetősége, mint a Lightning lecserélése.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jún. 22. 11:37
Az Egyesült Államokban is bevezethetik az egységesített töltő csatlakozót

Mostanra hivatalosan is eldőlt az, hogy az Európai Unióban 2024 őszétől már csak olyan okostelefonokat lehet majd értékesíteni, amit C-típusú USB csatlakozón keresztül lehet tölteni. Illetve a mobilok mellett más termékek is beletartoznak a törvénybe. A legtöbb elektronikai eszközön, amit tölteni kell, az USB-C lehet az egyeduralkodó. Ez az irány pedig a jelek szerint az amerikaiaknak is tetszik.

Demokrata szenátoroknak egy csoportja a napokban elkezdte erőteljesebben szorgalmazni, hogy az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium is tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy minél hamarabb tudják követni az Európai Uniót. A cél tehát az lenne a képviselők szerint, hogy ne maradjanak le ilyen téren, és nagyjából hangolják össze az érvényes szabályozást az öreg kontinensen érvénybe lépő intézkedésekkel.

Fontos lenne, hogy minden gyártót arra kényszerítsenek az Egyesült Államokban is, hogy kövessék az iparági szabványokat a töltés terén is.

Elizabeth Warren, Edward John Markey és még Bernie Sanders is beállt azon levél mögé, amit a szenátorok Gina Raimondónak, a kereskedelmi miniszternek címeztek. A levélben arra kérik a szakembert, hogy a minisztériumban dolgozzanak ki egy olyan stratégiát, aminek a mentén az USA-ban is meg lehet majd valósítani az egységes csatlakozók használatának az előírását és törvénybe iktatását.

„Az EU bölcsen cselekedett a köz érdekében, amikor a nagyhatalmú technológiai vállalatokkal szemben fellépett ebben a fogyasztói és környezetvédelmi kérdésben” - írták a szenátorok a levélben. Hozzátéve azt, hogy véleményük szerint az Egyesült Államoknak is ugyanezt kellene tennie, és a hatalmát felhasználva kellene a gyártókat a szabványosításra kényszeríteni, ha maguktól nem akarnak ebbe az irányba menni.

Galéria megnyitása

Ahogy az uniós törvényhozók, úgy az amerikai szenátorok is elsősorban azt emelték ki, hogy az egységesített töltőcsatlakozó révén elektronikai hulladékot lehetne megtakarítani. Napjainkban pedig – úgy vélik – mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a felesleges e-hulladék kevesebb legyen a világon.

„Az amerikaiak évről évre a hulladéklerakókban halmozzák elavult töltőiket, miközben egyre több pénzt adnak ki a technológiai cégeknek az új eszközökért. Ez a pazarlás a fogyasztókat megrövidíti, és a bolygónkat még mélyebbre sodorja az éghajlati válságba. Arra kérem a Kereskedelmi Minisztériumot, hogy kövesse az Európai Unió példáját, és vizsgálja meg a lehetőségeket, hogy megmenthessük a pénzünket, a józan eszünket és a bolygónkat” – hangoztatta Edward John Markey egy friss nyilatkozatában.

Galéria megnyitása

A szenátorok arra egyébként külön nem térnek ki, hogy az egységes csatlakozó az USB-C legyen, mint az Európai Unióban. Hogy ez mennyire szándékos, azt nem lehet tudni, de a találgatások már egyből megindultak arra vonatkozóan, hogy talán nagyobb mozgásteret szeretnének hagyni, és akár egy a mostaniaktól eltérő megoldás megalkotására is lehetőség nyílhat.

Az EU-ban elfogadott törvény értelmében még a notebookok sem kerülik el a sorsukat, csak abban az esetben egy kicsit több időt kaptak a gyártók az átállásra. Arról nem szólt a fáma, hogy az Egyesült Államokban ilyen szempontból mi lehet majd a helyzet, de az az igazság, hogy az USA még nagyon messze van attól, hogy ezen a téren érdemi változás történjen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2022. jún. 23. 14:10
#3

Fogalmuk sincsen, hogy miről beszélnek. Azokat az elavult töltőket nem kell kidobni akkor sem, ha lightningról, és akkor sem, ha USB-C-ről töltünk, mert a kábel ugye nincsen beleforrasztva.

Az elavult töltőknek annyi a hátránya, hogy az újabb telefonokat lassabban lehet velük feltölteni, de ennek megint semmi köze az előírt kábelhez.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. jún. 22. 13:25
#2

Gondolom ez a törvény nem kötelezi a gyártót USB-C csatlakozó kiépítésére, mert akkor lôttek azoknak a terveknek is, hogy a jövôben már semmi csatlakozó nem lesz a telefonon. Vezeték nélkül töltik.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. jún. 22. 18:22

@Mosdatlan_falusi Mondjuk azt, hogy értem amit írsz de akkor sem számít a kisebbség ( szerintem ). Mégis hány százalék lehet a ustom rom használok Apple IOS téren? 0.000001% talán?

Recovery talán gyakoribb lehet, az elérheti a 0.0001%-ot is jó esetben. Szóval tartom azt, hogy ez a lényegtelen kisebbség nem fogja érdekelni a gyártókat sem.

Amúgy az is megtörténhet, hogy egyáltalán nem lesz semmi a csatlakozó nélküli telefonokból. Én csak azért írtam ezt, már voltak ilyen hírek, hogy az Apple ( is ) tervezi ennek a lehetőségét. Az, hogy ennek mi előnye van és miért jó nekünk felhasználóknak arról lehet értelmes vitát nyitni.

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. jún. 22. 13:07
#1

pont kiválasztoták a leg otvarabb csatlakozo tipust a gittegyletben

Bihus
Bihus
2022. jún. 23. 14:07

@Mosdatlan_falusi a lightning nem tud nagy áramot átvinni. Az éppen az iphone-hoz és annak kiegészítőihez volt tervezve, és egy mobiltelefonra teljesen jó megoldás.

Az ipad pro pl. már évekkel ezelőtt, teljesen külső kényszertől mentesen átállt az USB-C-re, és így tettek a macbook-oknál is.

Vissza az oldal tetejére