AZ EDDIGIEKNÉL IS FORRÓBBAK LEHETNEK A 2022-ES CSÚCSMOBILOK

A Moto Edge X30 hűtési gondokkal küzd, az ágazati pletykák pedig már arról szólnak, hogy ez nem egyedi eset lesz, és még a TSMC gyártása sem fog segíteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. dec. 14. 10:42
Az eddigieknél is forróbbak lehetnek a 2022-es csúcsmobilok

Néhány nappal ezelőtt debütált a Motorola és egyben a világ első okostelefonja Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchippel, és nem sok kellett ahhoz, hogy befussanak a melegedési problémákról beszámoló hírek is. Már a Snapdragon 888 hűtése sem volt egyszerű, de most úgy tűnik, hogy a helyzet még rosszabb lehet az új zászlóshajó esetében.

Az sajnos napjainkban már nem is számít különösebben hírnek, ha egy okostelefon olyan szinten melegedik, hogy a teljesítményét vissza kell fognia. Lényegében az a nehéz feladat, hogy valaki olyan telefont mutasson, ahol erre nincs példa. Néhányan bíztak abban, hogy a 4 nm-es gyártási eljárás megjelenésével ezen a téren javulhat a helyzet, de a jelek szerint éppen az ellenkezőjére kell számítani.

Galéria megnyitása

A Qualcomm a Samsung 4 nm-es eljárásán kezdte meg a Snapdragon 8 Gen 1-nek az előállítását, de ágazati források arról számoltak be, hogy a vállalat állítólag tárgyal a TSMC-vel arról, hogy a chipek gyártásának legalább egy részét átvinnék. Hivatalosan még semmit nem lehet arról tudni, hogy mi lehet az oka annak, hogy a TSMC-t is bevonhatja a gyártásba a Qualcomm. Elsőre sokan azt feltételezték, hogy a kihozatallal van baj, de a Moto Egde X30-nál tapasztalat melegedés tükrében azt is elképzelhetőnek tartják, hogy inkább az állhat a háttérben, hogy a TSMC 4 nm-es eljárásán jobb lehetne a lapka.

Bár egyelőre csak a különböző pletykákból lehet tájékozódni az ügyben, de máris megjelent ebből a szempontból egy érdekes információ. Egy a chipgyártáshoz közel álló személy arról számolt be, hogy bár a TSMC 4 nm-es node-ja valóban jobb eredményt produkálhat, megoldást nem jelenthet. Ha jobb is lenne a helyzet valamelyest a tajvaniak gyártósorairól érkező rendszerchipek esetében, azok is túlmelegednének. Sőt mi több, az új pletyka már a MediaTek helyzetére is kitér.

Galéria megnyitása

A Digital Chat Station által megszellőztetett információban az áll, hogy az MT6983 (vagyis a MediaTek Dimensity 2000) és az SM8475 (feltételezetten a Snapdragon 8 Gen 1+) első mintái a visszajelzések szerint hajlamosak forrósodni. A TSMC 4 nm-es eljárásán a fogyasztás alacsonyabb, mint a Samung 4LPX node-ja esetében, de nem jelentős a különbség. Az SM8450-nél kevésbé melegedik a TSMC-nél készült SM8475 minta, de a Qualcomm várakozásától elmaradó a differencia mértéke.

Az új pletykának érdekes adaléka az, hogy már a Snapdragon 8 Gen 1+ szerepel benne, de a minták szintjén már reális lehet, hogy ezt tesztelik, és talán éppen így fogja a Qualcomm megoldani az átállást, hogy ne teremtsen káoszt és egyenlőtlenséget a kínálatában. A Snapdragon 8 Gen 1 már maradhat a Samsungnál a gyártást tekintve, és a Snapdragon 8 Gen 1+ pedig átkerülhet a TSMC-hez.

Most még talán nem érdemes túlságosan messzemenő következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy milyen problémák adódhatnak a Snapdragon 8 Gen 1 esetében, de azt megjegyezzük, hogy a Snapdragon 888 például extrém körülmények között képes volt annyira bemelegedni és lassulni, hogy a Snapdragon 865 is megelőzte. Remélhetőleg az újdonságnál nem fog ilyen kép általánosabbá válni, de az semmi esetre sem ad okot bizakodásra, hogy már most melegedési gondokról lehet hallani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thedeveloper
thedeveloper
2021. dec. 14. 12:09
#2

"egy okostelefon olyan szinten melegedik, hogy a teljesítményét vissza kell fognia". Notebook-ok esete hm? Elvégre azokba sem tesznek asztali processzorokat.
Itt nem a mobilokkal, vagy a melegedéssel van alapvetően probléma, hanem egyszerűen a high-en ARM SoC-ok már egy ideje simán megütik egy low-mid grade x86-os CPU számítási teljesítményét és nem valók egy 1051cm-es házba, ahol össze vannak zsúfolva a bluetooh/wifi és kijelzőáramkörökkel is.
Ezeket nagyobb hőleadó képességgel rendelkező házakba lehet úgy integrálni, hogy ne kellejen visszafogni a teljesítményüket.
Ne felejtsük már el, hogy az Apple konkrétan dobta az egész x86-ot és kis túlzással, de olyan SoC-okkal szerelt gépeket (hamarosan munkaálomásokat) dob a piacra, amikkel korábban csak a telefonjait hajtotta meg.
Egy iPhone sem kapja majd meg az M1 erősebb variánsait, hiszen alapból notebook és desktop gépekbe szánták őket, ahol kaphatnak rendes hűtést.

Éppen tanúi vagyunk annak a korszaknak, amikor az x86-os architektúra létjogosultsága az elektronikai piac nagy részén (pl.: szórakoztatóelektronika) egyszerűen elkezd megszűnni.

rfj1989
rfj1989
2021. dec. 15. 12:15

@8hty4our  lehet rég nem jártál az android play áruházban, de vannak játékok szép számban amik kihasználják manapság a hardver adta lehetőségeket és grafikában az asztali gépekkel vetekednek :)

rfj1989
rfj1989
2021. dec. 14. 11:46
#1

Szerintem erre lenne viszonylag egyszerű megoldás. Hétköznapi használat során nem fog túlmelegedni, mivel rövid ideig kell csak felpörögnie a magoknak a feladat gyors elvégzésére, a gondok ott kezdődnek, ha a telefon hoszabb ideig folyamatosan terhelődik pl kemény játék vagy hasonló alatt. Bármennyire is furán hangzik én ilyen felhasználásra beállítanék egy profilt, hogy 10% lejjebb vegye az órajeleket (igen lejjebb!!!) egy csúcs procinál szerintem belefér a 10% lassulás is annak érdekében, hogy hosszabb távon tartható legyen a 90% sebesség és ne forrósodjon a készülék.

predike07
predike07
2021. dec. 14. 13:28

@rfj1989 Nem kell már oda játszani se. Elég ha 5 perctől tovább videócsetel az ember vagy telefonál melegebb időszakban. Van amelyik már ki is kapcsol a tulmelegedés miatt.

Vissza az oldal tetejére