A tajvani iparági források beszámolói alapján jelentős csökkenésre készül idén az ASUS és a Gigabyte az alaplapok szegmensében, ugyanis a különböző piaci hatások miatt nem lesz már lehetőség annyi termék leszállítására, mint tavaly. A felek a teljes alaplappiacnak nagyjából a 70%-át uralják együttesen, az általuk készített előrejelzések alapján nagyjából 25%-os visszaesésre számítanak alaplapforgalom terén.
A lassulásra már a második negyedéves adatok is felhívták a figyelmet, amelyek a várakozásokhoz képest érezhetően gyengébbek lettek, és ez a trend a harmadik negyedév folyamán is folytatódik, valamint jó eséllyel a negyedik negyedév teljesítményére is hatással lesz. Hogy mégis miért csökkennek az alaplap-eladások? Egyrészt azért, mert a GPU piacon a kriptovaluta-bányász láz elmúlását követően normalizálódtak az árak, ennek következtében már nem vonzóak az alaplapból és videokártyából álló csomagok.
Az említett csomagok anno, míg a videokártyák árai az egekben voltak, nagy népszerűségnek örvendtek, ezzel együtt segítettek az alaplapforgalom alapos felpörgetésében is. A GPU hiány miatt egyéb hardvereket is csomagoltak a videokártyák mellé annak érdekében, hogy az ajánlat vonzóbb lehessen, ám az efféle akcióknak leáldozott az utóbbi időszakban. Anno, amikor a GPU hiány hatalmas volt, egyes felhasználók még akár komplett PC-t is hajlandóak voltak vásárolni annak érdekében, hogy a benne található videokártyára szert tettek, ám ennek az időszaknak egyelőre vége. További keresletcsökkentő hatásként említhetjük az orosz-ukrán háború okozta bizonytalanságot, valamint azt a tényt is, hogy egyre inkább elszabadul az infláció, amelynek hatására a vásárlók inkább elhalasztják beszerzéseiket.
A jelenlegi előrejelzés alapján az ASUS idén 24% körüli visszaesésre számít az alaplapok szegmensében, a Gigabyte illetékesei azonban ennél borúlátóbbak, szerintük ugyanis 27%-os visszaesésre kerül sor. A teljes alaplappiacon a 2021-es 40 millió leszállított alaplap helyett 2022 folyamán már csak 30 millió példányt szállíthatnak le, azaz a visszaesés tényleg jelentős.
Hogy a helyzeten javíthatnak-e az érkező új platformok? Elméletben igen, ugyanis az Intel Raptor Lake-S, valamint az AMD RYZEN 7000-es sorozatú processzorai mindenképpen generálhatnak némi extra forgalmat az alaplapok szegmensében is, hiszen az AMD esetében platformváltásra kerül sor, így aki az új processzorokra vágyik, Socket AM5-ös alaplapot kell vásárolnia, míg az Intelnél a 700-as sorozatú alaplapok esetleges újításai adhatnak arra okot, hogy a Raptor Lake-S processzor mellé egy új alaplapot is beszerezzen a felhasználó.
A DigiTimes forrásai alapján az új platformok érkezése igazából nem hoz jelentősebb fellendülést az alaplappiacon, már ami a forgalmat illeti, ugyanis szerintük a lényegi változáshoz vagy a infláció csökkenésére, vagy az orosz-ukrán háború lezárására, vagy pedig a kriptovaluta-bányászat újbóli fellendülésére lenne szükség.































