Az Apple többször is hirdetett már olyan ingyenes csereprogramot, ami valamilyen gyári hibára vezethető vissza, ezúttal néhány Apple Watch modellt érintő szervizprogramról számolhatunk be. Nemzetközi szintű kezdeményezésről van szó, de csak szigorú feltételek mellett fogja ingyen cserélni a kijelzőket a vállalat.

A vállalat vizsgálatai arra jutottak, hogy az Apple Watch Series 2 és a Series 3 modellek esetében a megjelenítő összetörhet különösebb fizikai behatás nélkül is, lényegében a felhasználó önhibáján kívül. Viszont ez nem azt jelenti, hogy mindenféle paneltörést ettől kezdve ingyen fog javítani a vállalat. A visszaélések elkerülése érdekében az Apple a közleményében pontosan feltünteti, hogy milyen típusú törések azok, amik a gyártási hibára vezethetőek vissza, és csak akkor lesz térítésmentes a javítás, ha a meghatározott mintának megfelelő törés látható a képernyőn, illetve annak üvegén. A képek alapján olyan törésekre kell itt gondolni, amik a szerkezet peremén következnek be, azon a felületen, ami lefelé ívelt a tok kerete mentén.

Galéria megnyitása

És egyébként az Apple hivatalos álláspontja szerint csak azok a készülékek érintettek az ügyben, amelyek alumíniumból „faragott” tokozással készültek, a prémium kiviteleknél nem kell attól tartania a tulajdonosoknak, hogy minden előjel és behatás nélkül megreped a Watch kijelzője. A gyártási hibából eredő törések, fizikai sérülések a cég leírása alapján általában egy pontból indulnak, és fokozatosan tovább terjedhetnek a lekerekített részen. A hiba nemcsak az alapkiviteleket, hanem a Nike+ modelleket és a 4G mobilhálózati modemmel szerelt okosórákat is érintheti, ha azok alumínium tokozásúak. És a mérettől is független a hiba, mert a 38 és a 42 milliméteres eszközöknél egyaránt előfordulhat.

A sérült készülékekkel a tulajdonosoknak a hivatalos Apple szervizhez kell fordulnia, ahol pontosan tisztában lesznek azzal a vállalat és a partnercégek dolgozói, hogy mi a teendőjük. Az Apple részletekbe menően meghatározza, hogy a csereprogram keretében miként kell eljárni az érintett kiegészítők javításakor.

Az Apple azt is elmondta, hogy a Watch Series 3 készülékeknél a szeptemberig gyártottak azok, amiket érintheti a hiba. Ami vagy azt jelenti, hogy a vállalat a probléma észlelését követően képes volt úgy megváltoztatni a gyártási eljárását a terméknek, hogy elejét vegye a törések bekövetkezésének, vagy azt, hogy leáll majd a forgalmazással, és kivonja a szerkezetet. A pletykák szerint már a küszöbön van a Watch Series 5 érkezése, az új iPhone generációval ez is befuthat szeptember 10-én, és ha így alakul, akkor jó esély van arra, hogy a két évvel ezelőtti masinának leáldozik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. szept. 3. 22:00
#3

Ipari gyemantal megszort kutyaszar..

axe
axe
2019. szept. 3. 22:32

@sutyko_hopkins  használhatsz napórát is, nem kötelező

fox
fox
2019. szept. 3. 20:53
#2

Azé' jó hogy ez a szar cég csak játek-vackokat gyárt, nem pedig repülőgépeket... Mondjuk müvesét se náluk vennék.

ZoliWan
ZoliWan
2019. szept. 4. 5:25

@fox  Látom az agyadat is egy komoly cégtöl vetted. A gond csak az, hogy látom ott nincs csere garancia :)

zoligaby
zoligaby
2019. szept. 3. 13:53
#1

"..ingyeneSé vált" javitsátok :D

DemonDani
DemonDani
2019. szept. 3. 15:59

fixed, thx

Vissza az oldal tetejére