A chipválság továbbra is egy olyan probléma, amire nincs megoldás, és a TSMC lényegében az egyik főszereplője ennek a helyzetnek, hiszen az egyik vezető chipgyártóként üzemel már hosszú ideje. Lényegében már nincs olyan iparág, amire ne lenne kihatása a chiphiánynak, de a tajvaniak próbálnak minden igényt kielégíteni.

A TSMC nagyon sok kulcsfontosságú megrendelőnek biztosítja a chipeket globálisan, de nem képes mindenkinek az igényeit kielégíteni. Éppen ezért állítólag fontossági sorrendet állított fel a vállalat a DigiTimes információ szerint. Korábban arról számolhattunk be, hogy már az okostelefonokat, így az iPhone-okat is érintheti a válság, az Apple azonban az ágazati információk szerint prioritást élvez.

Az Apple és a járműipari szereplők abban a kitüntetett helyzetben lehetnek a DigiTimes tudomása szerint, hogy az általuk leadott rendeléseket mindenek felett kezeli a TSMC, hogy kevesebb legyen az esetleges kiesés a termelésben.

Galéria megnyitása

Az autógyártók és az Apple között azért nem kell a TSMC-nek különbséget tennie, mert nagy általánosságban kijelenthető, hogy ezek nem egymás riválisaiként vannak jelent a partnerek listáján. Közismert, hogy az Apple a legmodernebb gyártástechnológiákra utazik az esetek többségében – persze vannak azért kivéltelek –, míg a járműipari szereplők nem az extrém csíkszélességeken készíttetik az általuk használt IC-ket és más komponenseket.

Hogy miért éppen ezeket a szereplőket segíti elsősorban a TSMC? Nos, erre a kértésre nagyon egyszerű a válasz: innen érkezik a bevételének a jelentős része. A tajvaniaknak nem meglepő módon az az érdekes, hogy segítse azokat a vállalatokat, akik a legnagyobb volumenben rendelnek tőle, és hiába tűnik jelentős pertnernek például az AMD vagy az Nvidia, valójában ezek a cégek aránylag kicsi mértékben adják a TSMC bevételét.

Galéria megnyitása

Egész konkrétan a TSMS 2020-as forgalmának csak a 15 százalékát tette ki együtt az AMD és az Nvidia, előbbi 9, utóbbi 6 százalékért felelt. Eközben az Apple a teljes bevételnek nagyjából a negyedét, tehát a 25 százalékát biztosítani. Egészen brutális mennyiségben szállít a cupertinóiak számára a TSMC, és ez a jövőben csak még inkább igaz lesz, mivel már a Mac számítógépek jelentős része is ARM alapú, egyedi tervezésű rendszerchipet fog használni.

Tavaly az Apple kénytelen volt eltolni az iPhone 12 bemutatóját, idén pedig akár a chiphiány is közbe szólhat, ha a vállalat nem tudja megfelelően biztosítani a beszállítói láncban a komponensellátást. Persze a TSMC csak a lapkák egy részéért felel, de amennyiben a DigiTimes információi helytállóak, akkor az Apple A és Apple M chipeknek a hiányától nem kell tartani.

A TSMC egy másik kiemelt partnere, a MediaTek is arról beszélt korábban, hogy nála nem kell attól tartani, hogy a chipgyártás nehézségei miatt ellátási gondokkal kellene számolnia a megrendelőknek. Elképzelhető, hogy a MediaTek is kiemelten van kezelve, hiszen az biztos, hogy az elmúlt 1,5 évben hatalmas volumenben rendelt, hiszen már piacvezető szerepet tölt be a rendszerchipek szegmensében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WazheadBoci__
WazheadBoci__
2021. jún. 25. 14:23
#1

Igen az almas fos nagyon kell , ez csak is arrol szol h ki fizet tobbet.

Bihus
Bihus
2021. jún. 25. 16:51

@WazheadBoci__ arról szól, hogy ki rendel többet, de ezt a cikkben is leírták, csak el kellett volna olvasni.

Vissza az oldal tetejére