Az AMD 2014 folyamán egy elég ambiciózus célt tűzött ki maga elé, amelynek lényeg az volt, hogy 2020-ig a mobil APU egységek energiahatékonyságát az aktuálishoz képest huszonötszörösére növelik – a cél ennek megfelelően a 25X20 nevet kapta. Mivel már egy ideje 2020-at írunk, érdemes rápillantani a helyzetre, vajon sikerült-e elérni a hat éve megfogalmazott célt, vagy sem. Az AMD friss beszámolója alapján bizony sikerült elérni, amit szerettek volna, sőt, a hőn áhított szintet még alaposan túl is szárnyalták, ugyanis a harmadik generációs RYZEN mobil APU egységek esetében a 2014-es szinthez képest nem 25x-ös, hanem 31,7x-es javulást könyvelhettek el energiahatékonyság terén.
A siker eléréséhez természetesen kemény munkára volt szükség, ám a kitartó fejlesztéseknek és optimalizációknak köszönhetően beérett a törekvések gyümölcse. Az AMD legújabb mobil APU egységei az Energy Star szabvány tipikus energiafelhasználást vizsgáló metódusa alapján azt láthatjuk, hogy az új APU-k nagyjából 84%-kal kisebb fogyasztás mellett üzemelnek, mint 2014-es társaik, ami igen komoly fegyverténynek tekinthető. A normalizált teljesítménynövekedés, ami 50:50 arányú súlyozott metrika alapján került kiszámításra a Cinebench R15 és a 3DMark 11 tesztek eredményeit figyelembe véve, lényegében ötször magasabb az AMD 2020-as APU egységeinél a 2014-es modellekhez képest. Ez az AMD szerint azt eredményezi, hogy 80%-kal kevesebb átlagos számítási időre van szükség egy adott feladat elvégzéséhez.
Ez az előrelépés a vásárlók számára mindenképpen előnyös, az üzleti felhasználók pedig egy fokkal még jobban örülhetnek neki. A számítások alapján annál a vállalatnál, amely 3 éven keresztül 50 000 AMD laptopot üzemeltet, az alábbi előrelépésekre lehet számítani a 2020-as APU egységeknél a 2014-es modellekhez képest.
Az út persze eléggé rögös volt, sok kritikus döntést kellett meghozni az elmúlt hat év során, amelyek között a ZEN architektúra fejlesztése mellett az Infinity Fabrix, illetve a 7 nm-es gyártástechnológia bevetése is szerepelt. A 25x20 cél túlszárnyalásában komoly szerepe volt a valós idejű tápellátás-menedzsment terén bevezetett innovációknak, a CPU és GPU architektúra szorosabb integrációjának, valamint a lapkaszintű fogyasztás- és egyéb optimalizációknak is.
A cél elérése persze nem jelenti azt, hogy innentől nyugodtan ülnek majd babérjaikon az AMD fejlesztőcsapatának tagjai, éppen ellenkezőleg: az elkövetkező időszakban több érdekes fejlesztés érkezik a processzorpiacra és a videokártya-piacra is, amelyek többsége a korábbi hírek szerint idén szeptemberben mutatkozhat be.


































