Shop menü

AZ AMD PIACI KAPITALIZÁCIÓJA ÁTLÉPTE AZ 1 BILLIÓ DOLLÁROS ÁLOMHATÁRT – A VILÁG 16. LEGÉRTÉKESEBB CÉGÉVÉ LÉPETT ELŐ

A pénteki záró árfolyamhoz képest hétfőn közel 10%-os növekedést produkált a vállalat részvényárfolyama, aminek meg is lett az eredménye.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az AMD piaci kapitalizációja átlépte az 1 billió dolláros álomhatárt – A világ 16. legértékesebb cégévé lépett elő

Az AMD számára egy teljesen új korszak nyílt meg a napokban: a vállalat csatlakozhatott ahhoz az elit körhöz, amelyben még manapság sem túl sok vállalat foglal helyet. A cég piaci kapitalizációja most először lépte át az 1 billió dolláros álomhatárt, ezáltal a világ 16. legértékesebb cégévé lépett elő, már ami a becsült cégértéket illeti.

Ezzel az AMD ahhoz az elit körhöz tartozik, amelyben egyebek mellett az Apple, az Nvidia, a Microsoft, a Broadcom, illetve a Tesla is helyet foglalhat. Ehhez az eredményhez arra volt szükség, hogy a vállalat részvényárfolyama jelentős növekedést produkáljon: a kereskedés pénteki zárását még 559,91 dolláros részvényárfolyam fémjelezte, majd ez eléggé gyorsan elkezdett emelkedni a következő kereskedési napon, a csúcs egészen 615,98 dollárig ugrott ki, azaz az AMD értéke közel 10%-ot emelkedett a pénteki zárást követően. Ekkora változásra ritkán van példa, főleg egy ekkora cégnél, de most az AMD körül fontos események történtek, amelyek vonzó választássá tették az AMD részvényeket.

A részvényárfolyam emelkedésében kétségkívül szerepet játszik az a tény, hogy a vállalat milliószámra értékesíti az EPYC szerverprocesszorokat, amelyek ár/teljesítmény arány terén rendkívül erős ajánlatnak minősülnek a piacon, közben pedig az AI gyorsítók szegmensében is próbál érvényesülni az Instinct sorozat tagjaival, miközben már komplett rack rendszereket is kínál a Helios formájában, amelyek jelentősen egyszerűbbé teszik az adatközpontok építőinek dolgát, hála a kulcsra kész megoldásnak.

Pozitívum az is, hogy az üzleti termékeket érintő útiterv végrehajtása pontosan, megbízhatóan történik, az első ZEN 6 alapú EPYC processzorokat például nemrégiben mutatták be, az első információk alapján ezek is rendkívül versenyképesek lehetnek majd a piacon, igaz, az Intel sem ül tétlenül a sarokban, ők is készülnek néhány nagy dobásra. Azt persze érdemes megemlíteni, hogy a következő generációs gamer videokártyák terén várható némi csúszás mind az AMD, mind pedig az Nvidia térfelén, de ez aligha befolyásolja az összképet, hiszen most az AI a meghatározó hajtóerő.

Noha a fenti helyzet önmagában egy egészséges, jól fejlődő üzletet mutat, mégsem indok arra, hogy szinte egyik pillanatról a másikra ekkorát emelkedjen a részvényárfolyam. Hogy mi van a háttérben? Természetesen az AI, a területen mozgó vállalatok közül többeknek nőtt részvényárfolyama az elmúlt napokban, esetenként jelentősebb mértékben is.

A 600 dollár feletti AMD részvényárfolyam nemcsak azért fontos, mert segít az AMD becsült piaci értékének növelésében, hanem az AMD és az OpenAI között létrejött megállapodás miatt is, amit még tavaly év végén ütöttek nyélbe, méghozzá számos fontos sarokfeltétel lefektetésével. A megállapodás keretén belül az OpenAI vállalja, hogy 6 GW összteljesítményű AMD hardvert telepít, vállalja több egyéb kisebb technológiai és kereskedelmi mérföldkő teljesítését, cserébe viszont 0,01 dolláros áron vásárolhat 160 millió AMD részvényt, már amennyiben az említett feltételek mellett az a kitétel is teljesül, hogy az AMD részvényárfolyama átlépi a 600 dolláros szintet.

Erre nemrégiben sor került, plusz az OpenAI körül is pozitív a légkör, a GPT-6 Astra kellően ütőképes lett. Amennyiben az összes feltétel teljesül, az OpenAI lényegében 1,6 millió dollárért 10%-nyi részesedést szerezhet az AMD-ben, ami minden idők egyik legjobb üzlete lenne, hiszen az AMD becsült elméleti eszközértéke 100 milliárd dollár.

 A részvényárfolyam hírünk írásakor 615 dollár körül áll, egyelőre nem indult újabb növekedési hullám, de a növekvő trend jó eséllyel folytatódni fog az elkövetkező negyedévek során, amennyiben minden a piac várakozásai szerint, van annál jobban alakul.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére