Az AMD legújabb processzora, a RYZEN 9000X3D sorozatot erősítő RYZEN 7 9800X3D egy igen erős versenyzőnek bizonyul manapság a piacon, ugyanis mind előző generációs társát, mind pedig az Intel aktuális és előző generációs csúcsprocesszorait magabiztosan tudja maga mögé utasítani a független tesztek eredményei alapján, előnye pedig abszolút nem hajszálnyi, hanem eléggé masszív.

Ennek a pozitív belépőnek meg is lett az eredménye, az új processzor nagyon hamar elfogyott világszerte, azóta is elég nehéz beszerezni, de a helyzet idővel remélhetőleg javulni fog. A népszerű termékből a nyerészkedők is próbálnak hasznot húzni, nem ritkán 1000 dolláros vagy még ennél is magasabb áron kínálták eladásra a közösségi piactereken, ám mivel ezeken az árakon eléggé nehezen fogyott a portéka, mostanság a 600-700 dollár körüli árszintet vették célba. Ez persze még így is sokkal magasabb, mint a listaár, ami 479 dollár az Amerikai Egyesült Államokban, Európában pedig 531 euró.

Az 531 eurós ár persze most már nem érvényes, ugyanis a dollár-euró árfolyam fluktuációja miatt az AMD úgy döntött, Európában emelik a listaárat, így az most már 542 eurón áll, és ez az összeg a vállalat német webáruházában már egy ideje aktív is. Az emelés azoknál a viszonteladóknál, akiknél még raktáron van a termék, nem gyakorolt semmilyen hatást a korábbi árakra, ám könnyen lehet, hogy az újabb szállítmányt már a megemelt áron értékesítik, ahogy az AMD német webáruháza is teszi. A HardwareLuxx munkatársai szerint egyes viszonteladók már Németországban is árat emeltek, ám nincs kizárva, hogy a megemelt ár nem sokáig lesz érvényben, ugyanis az AMD csapata folyamatosan monitorozni szokta a dollár-euró árfolyamot, és ha szükséges, módosítják az adott processzor európai listaárát – lényegében ez történt most is.

Galéria megnyitása

Arról egyelőre nincs hír, hogy a RYZEN 7 9800X3D elérhetősége mikor fog javulni, a terméket még most is elég nehéz beszerezni, hiszen az érkező raktárkészleteket pillanatok alatt elkapkodják – valószínűleg nemcsak az átlagfelhasználók, hanem a nyerészkedők is. Ez persze nem csoda, hiszen a gamer processzorok szegmensében ez, vagyis a RYZEN 7 9800X3D a legjobb processzor, amennyiben a nyers teljesítményt vesszük alapul.

Az újdonság mellett szólhat az a tény is, hogy az AMD csapata módosította a 3D V-Cache technológiát, már ami az architektúrát illeti, így az SRAM chip már nem a CCD tetejére kerül, mint a korábbi verzióknál, hanem alá, így a CCD közvetlenül érintkezhet a processzor integrált hőelosztó lemezével (IHS), ami jótékonyan hat a hőleadás hatásfokára. Ezért is nyílt lehetőség arra, hogy az új processzoroknál engedélyezzék a tuningot, vagyis már a szorzó is állítható, ahogy azt a 3D V-Cache nélküli modelleknél már megszokhattuk.

A teljesítmény, illetve a tuningolhatóság alapján érthető, miért ennyire népszerű az új modell, de azért reméljük, idővel könnyebb lesz hozzájutni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csendesmark
csendesmark
2024. nov. 25. 17:43
#11

Ez van ha az egyik oldal éppen gyenge egy duopóliban.

piterpen
piterpen
2024. nov. 25. 16:59
#10

kolbi28 Megmondta a frankót.Ha ilyen procit akarsz dolgozz többet vagy menj Kanadába dolgozni.

j4ni
j4ni
2024. nov. 25. 16:06
#9

Ez elég jól mutatja milyen jól sikerült az új X3D. Elég megnézni a Mindfactory statisztikát is, hogy rájöjjön az ember, mennyire kelendő a portéka. Én úgy vagyok vele, hogy inkább maradjon az AMD-nél a pénz mint a skalpereknél. Aztán amikor már lesz stabil készlet úgyis csökkenni fog az ár.

piterpen
piterpen
2024. nov. 25. 14:20
#8

Az igazság pedig,hogy látják ahogy a nyerészkedők teli vannak mint pap azzal a bizonyos anyaggal.

tomchee
tomchee
2024. nov. 25. 16:40

@piterpen gittel? o_O

Gpety
Gpety
2024. nov. 25. 13:51
#7

Osztán nékünk meg ott van é még az euro-forint árfolyam is...

Imasundaj
Imasundaj
2024. nov. 25. 12:31
#6

“Everything is worth what its purchaser will pay for it.”

ncc1701
ncc1701
2024. nov. 25. 12:25
#5

Kapitalizmus célja a növekedés, és a profit maximalizálás. Ha elviszik többért, akkor többért fogják adni.

axe
axe
2024. nov. 25. 11:27
#4

"RYZEN 7 9800X3D a legjobb processzor, amennyiben a nyers teljesítményt vesszük alapul." hát ha a nyers teljesítményt vesszük alapul, akkor ez egy csak játékra alkalmas proci szemben a nyagyágyúkkal

Dragon3k
Dragon3k
2024. nov. 25. 10:48
#3

A magyarázat még érthető is lenne, de ott bukik az egész, hogy minden cpu-t érint a dollár-euró változás, akkor miért csak egy terméknél van ár emelés? Maradjunk annyiban, hogy jól fogy, még magasabb áron is és ebből az amd is többet szeretne profitálni.

cathaia
cathaia
2024. nov. 25. 10:33
#2

Azt mondta itt a sok Intel fan hogy nem fog kelleni senkinek, na ennyi!

punchman
punchman
2024. nov. 27. 2:11

@Busterftw

Tehát megint nem tudnál példát mondani mikor panaszkodtam árfolyamkorrekcióra, de mesét gyártasz köré hogy terelni tudj. Igazából szerintem az első áremelős hozzászólásod már megfelelően minősített téged. Ha megvádolsz másokat azzal amit csinálsz, talán nem mindenkinek tűnik fel.

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 25. 10:23
#1

ala Robin Hood.

punchman
punchman
2024. nov. 27. 2:14

@Busterftw

Az AMD amerikai cég. Dollárban számol el. Nem változtattak az eredeti árakon, hanem az euró árfolyam ingadozásához igazították az új eurozónás rendeléseket (ahogy cégek ezrei világszerte). Mármint részben, mert az árfolyamesés az AMD korrekciójának többszöröse volt. Tehát még így is kevesebbet keresnek rajta. Mocskos AMD. Meg mocskos MOL, hogy emelik a benzinárat amikor zuhan a forint a dollárhoz képest. Már megint találtál magadnak valami mondvacsinált ürügyet amivel kapálózhatsz.
"Az Intel nem emelt az ArrowLake arakon, miert terelsz?"
Hol írtam ilyet és akkor ki terel? :) Intel csupán olyan áron adja őket, hogy senkinek nem kell. Hova emelne még?

Vissza az oldal tetejére