Az AMD publikálta legfrissebb pénzügyi jelentését, ami ezúttal nem fest túl jó képet az előző év azonos időszakához képest, viszont így sem került pirosba a cég, azaz nincs szó veszteséges negyedévről. A számok alapján azt láthatjuk, hogy az év második negyedévében 1,531 milliárd dollár folyt be a kasszába, amelyből 59 millió dollárt tett ki a működésből befolyó bevétel, a profit pedig 35 millió dollárra rúgott. Az árrést 37-ről 41%-ra emelték, ami jó hír a cég szempontjából, a gyenge teljesítmény miatt viszont csak 0,03 dollárnyi részvényenkénti nyereséget értek el.

Galéria megnyitása

Az egyes részlegek szerinti bontást vizsgálva azt láthatjuk, hogy a Computing and Grpahics divízió, ami a processzorokat és a videokártyákat tömöríti, 13%-os csökkenést szenvedett el negyedéves szinten teljes árbevétel terén, ami a gyenge videokártya-eladásoknak köszönhető. Ezt némileg ellensúlyozta az a tény, hogy a klienspiacon magasabb volt a processzorok forgalma, valamint az adatközpontokba is több GPU-t rendeltek, mint az előző év azonos időszakában. Az átlagos értékesítési árak mind a RYZEN termékcsalád, mind pedig a GPU részleg esetében nőtt.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az Enterprise, Embedded and Semi-Custom divízió esetében 12%-kal csökkent a teljes árbevétel, így az most „csak” 591 millió dollárt tett ki, a működésből befolyó bevétel viszont 69-ről 89 millió dollárra emelkedett. A részleg gyenge teljesítményét a csökkenő Semi-Custom SoC eladással magyarázza az AMD, vagyis a konzolokból kevesebb fogyott, ám a Microsoft és a Sony továbbra is kitart az AMD platformja mellett, így a következő generációs konzolok megint AMD alapokra támaszkodhatnak, de jóval modernebb hardvert kapnak, mint az aktuális generáció. Említésre méltó pozitívum, hogy az EPYC szerverprocesszorokból is több fogyott, ami szintén hozzájárult a működésből befolyó bevétel emelkedéséhez, valamint a jövő szempontjából is jó hír.

A második negyedév tehát összességében nem lett túl jó, ám a harmadik már javulást hozhat, hiszen mind videokártya, mind pedig CPU és APU fronton új termékek jelentek meg júliusban, amelyek fellendíthetik a vállalat forgalmát. Hogy milyen képet fest majd a harmadik negyedéves pénzügyi mérleg? Néhány hónap múlva meglátjuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

54 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. aug. 2. 0:13
#10

Nem is kéne állandóan hajszolni a magasabb profitot egyik cégnek se. Mert minden áremelkedés, és szar annak köszönhető hogy mindenki jobb statisztikát akar az előzőnél, és akkor ez mehet így a végtelenségig. Egy erőemelő se fog 16 tonnáig eljutni, megáll valahol 350 kg-nál aztán annyi, mert a határai nem engedik.

pdx006
pdx006
2019. aug. 3. 1:18

@snuzzie  Pont ennek a logikának köszönhető hogy költhetnek bármennyit fejlesztésre, és árat is emelhetnek, előbb vagy utóbb átlépik a fogyasztók határhajlandósági küszöbét, mert amennyivel drágább valami, pont annyival kevesebben is fogják megvenni, ha már ezek a "szeretetszolgálatos" gyártók ellenben nem szeretnek fizetni az alkalmazottaknak. A világ 70 százaléka termelésből és szolgáltatásból él, ezeknek dolgozik és ezek egymás termékét veszik meg. Na meg arra se kell gondolni  hogy überbrutál fejlesztések folynak, minden kategóriában az alapok kifejlesztése volt a legnehezebb és legköltségesebb. Ezek a mostani finomítgatások, vérfrissítgetések minden termékkategóriában filléres dolgok, arról nem beszélve hogy sok terméknél a prémium kategóriát is olcsó dolgokból hozzák össze még akkor is ha ránézésre meg tapintásra masszívnak tűnnek, mondjuk ma már ez is ritka.

Anonymous83
Anonymous83
2019. aug. 1. 18:04
#9

.

Anonymous83
Anonymous83
2019. aug. 1. 15:27
#8

.

rolandsz
rolandsz
2019. aug. 1. 12:50
#7

Jó lesz már lassan itt is a komment szekció, nem csak PH-n :D

manbali82
manbali82
2019. aug. 1. 12:49
#6

Új fejlesztésekre ezekből az összegekből aligha jut, szóval 2030-ig Zen mag, ami legkésőbb 2021-ben bele lesz gyalulva a Földbe.

GPU fronton pedig jövőre az Intel is befigyel, könnyen előfordulhat hogy rögtön be is tör az NV alá, másodiknak :) Szóval még az új gen

konzolokkal ki néz még egy kis profit jövő év végétől az AMDnek, aztán vége. Majd kukázzák őket onnan is mivel azok sem lesznek semmivel sem

jobbak mint a jelenlegiek voltak megjelenésükkor, azaz már egy felső-közép kategóriás PC körbehugyozza őket.

Resike
Resike
2019. aug. 2. 10:51

@Terror  Visszabutítottam az 5 éves proccesszorom a csúcs Ryzen szintjére, így már sokkal jobban alszom:
https://i.imgur.com/IRCHms5.png

Busterftw
Busterftw
2019. aug. 1. 12:39
#5

fofoka, remelem idoben kiszalltal :D
30.45 USD −3.42 (10.10%)

A cikkhez csak ideznek egy legendat: "Az AMD sosem teljesitett ilyen jol."
Ujabb pofon az alternativ valosagnak.

fofoka
fofoka
2019. aug. 1. 17:48

@Busterftw Miért szállnék ki? Hullámvölgyek jönnek mennek, azzal nincs gond. Hosszú távon behozza. Reméljük gyorsabban, mint az Intel. Ja bocs, az még mindig nem hozta be. Most a maradék 10 viszi a "hátán" a 3 gyengélkedõ (jól látod: piros, kék, zöld) céget.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. aug. 1. 12:06
#4

De majd a harmadik negyedév! Joker, a cikkeid egyre több hibát tartalmaznak (táblázat pl.), és erősen estek színvonal tekintetében is. Bulvárodtok elfele?

Dragon3k
Dragon3k
2019. aug. 1. 12:11

@developer

Gondolom csak szerkesztve lett egy korábbi cikkben lévő táblázat és azért van benne ennyi hiba.

Janus27
Janus27
2019. aug. 1. 10:57
#3

Minden divízió nyereséggel zárt! Mi a probléma????????

Terror
Terror
2019. aug. 1. 11:41

@Janus27 Semmi probléma nincs! Első negyedév 16 millió, második 35, ilyen versenyképes termékekkel ez nagyon szép eredmény!

Dragon3k
Dragon3k
2019. aug. 1. 10:39
#2

Az első és harmadik táblázatban a 2019-es és a 2018-as eredménynél első negyedév van írva.

Terror
Terror
2019. aug. 1. 11:50

@Dragon3k Kb. minden rossz a táblázatban, az elsőben első oszlop első negyedév van második helyett, második oszlop 2018 negyedik van 2019 első helyett, és így tovább... Gondolom Joker azért még átnézi ezt.

s_otto
s_otto
2019. aug. 1. 9:44
#1

Én csak azt kérdezem,  hogy a boltokba került ryzen új gen és navi az ebben a negyedévben került a partnerekhez, de hol az eredmény?

Samanoske
Samanoske
2019. aug. 1. 15:17

@Boostocska Dehogy van,pár helyen simán kapni,alza pl.

Vissza az oldal tetejére