A CES 2020 év elején még zavartalanul, fizikai formában, rengeteg kiállítóval és látogatóval került megrendezésre, ugyanis a COVID-19 járvány csak később kezdett kibontakozni, akkor is első körben Kínában, majd később egyre több és több régióban bukkant fel, így rengeteg rendezvényt kellett lefújni vagy éppen elhalasztani. 2021-ben a pandémia miatt már nem lehetett megtartani a showt a szokásos formában, így online rendezvény keretén belül tálalták a különböző vállalatok legújabb termékeiket.

Azóta sok minden történt, rengeteg online rendezvényt tartottak a különböző vállalatok annak érdekében, hogy új termékeik híreit a korlátozások ellenére is felhasználók millióihoz juttathassák el. Úgy tűnik, a CES 2022 alkalmával is nagy szerepet kapnak majd ezek az online rendezvények, hiszen egyre több és több vállalat mondja vissza fizikai szereplését. A mögöttes ok eddig egyöntetűen az volt, hogy a visszalépéssel szeretnék védeni munkatársaikat, partnereiket és a látogatókat is az egészségügyi kockázatoktól, amelyeket a pandémia jelent rájuk nézve.

Galéria megnyitása

A távol maradó vállalatok sora két új névvel bővült, az egyi az AMD, a másik az MSI. Előbbi vállalat már eleve online formában akarta bemutatni legújabb hardvereit, a fizikai jelenlét csak a látogatóknak és a partnereknek szólt volna, ugyanis egy efféle rendezvény kiváló terep a kapcsolatépítésre és az új üzleti lehetőségek feltérképezésére is. Az MSI is online rendezvényt tart majd, hol számos új terméket mutatnak majd be, ez az online show pedig a Gameverse nevet viseli.

Az AMD és az MSI mellett már az Intel, a Microsoft, a Lenovo, az Amazon, a General Motors, a Twitter, a Pinterest, a Facebook/Meta, a T-Mobile, az AT&T és számos egyéb vállalat is bejelentette, nem vesznek részt a CES 2022 fizikai rendezvényén. A felsoroltak mellett várhatóan a Thermaltake is hasonló döntésre juthat a nem is oly távoli jövőben, legalábbis ezt pletykálják.

A CES 2022 az eredeti tervek szerint 2022. január 5-én indul és 2022. január 8-ig tart, de néhány vállalat – mint például az AMD és az Intel is – már 2022. január 4-én lerántja a leplet legújabb termékeiről. A showig még egy hét van hátra, addig sok minden történhet, további vállalatok is visszamondhatják a részvételt, ugyanis az Omicron variáns meglehetősen agresszívan terjed, ez pedig sokakat arra sarkall, hogy az egészség védelmét helyezzék előtérbe, ahogy a fenti felsorolásból is látszik.

Elméleti szinten azt sem lehet kizárni, hogy végül az egész rendezvényt lefújják az Omicron jelentette kockázatok miatt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Vissza az oldal tetejére