Az AMD első RYZEN 9000X3D sorozatú asztali központi egysége, a RYZEN 7 9800X3D már hetek óta jelen van a piacon, legalábbis papíron, ugyanis a gamereket célzó termék iránt olyannyira nagy kereslet mutatkozik, hogy az érkező raktárkészleteket pillanatok alatt elkapkodják.
Ez persze nem is véletlen, hiszen az új processzor igen komoly előrelépést hoz előző generációs társaihoz képest mind teljesítmény, mind pedig tuningolhatóság terén. Az Intel Arrow Lake-S processzoraihoz képest sokkal jobb teljesítményt tud felmutatni játékok alatt, egyéb területeken azonban megmutatkoznak a nyolc processzormagból és tizenhat szálból álló dizájn hátrányai – ezt a hátrányt a jövőre érkező modellekkel küzdheti le az AMD, azok ugyanis 12 és 16 processzormaggal rendelkeznek majd.
A RYZEN 7 9800X3D iránt nemcsak a gamerek érdeklődnek, hanem a nyerészkedők is, akik sokszor 1000 dollár körüli összeget kérnek el a sokak számára vonzó portékáért a különböző piactereken, ám ha minden jól megy, az AMD kifogja a szelet a vitorláiból, legalábbis erre utal a vállalat szóvivőjének ígérete.
Szerinte a vállalatnál mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minél több processzor készüljön és így minél több példány kerülhessen az üzletek polcaira. A tervek szerint a leszállított processzorok darabszámát minden héten növelik, ennek eredményeként az aktuális negyedév folyamán egyre jobb és jobb lehet a helyzet, már ami a RYZEN 7 9800X3D kereskedelmi forgalomban történő elérhetőségét illeti. Ez remélhetőleg azt is okozza majd, hogy a nyerészkedők egyre kevésbé tudnak majd hasznot húzni a hiányállapotból, egyre jobb áron lehet majd kapni az újdonságot, ami még mostanság is nehezen beszerezhető.
A RYZEN 7 9800X3D elérhetőségének javítása kulcsfontosságú cél lehet az AMD-nél, hiszen az ünnepeket megelőző ajándékvásárlási láz alkalmával sokan döntenek úgy, friss hardvert vesznek ajándékba vagy maguknak, vagy szeretteiknek. A negyedik negyedév jellemzően erős forgalmáról híres, éppen ezért mindent meg kell tennie az AMD-nek annak érdekében, hogy az aktuális pezsgésből a lehető legtöbbet hozzák ki, már ami a processzorpiaci részesedés további növelését, illetve az árbevétel növelését illeti.