Frissült a népszerű rendszerinformációs-, diagnosztikai-, és tesztprogram, az AIDA64, amely immár a 6.88-as verziószámnál tart. Az új kiadás számos friss hardvert támogat, köztük a nemrégiben megjelent Sapphire Rapids Intel szerverprocesszorokat is, amelyekhez most továbbfejlesztett támogatás érkezett.
Érdekesség, hogy a 6.88-as verzió két, még megjelenés előtt álló processzor-generáció képviselőihez is előzetes támogatást hozott: az egyik az Arrow Lake, a másik pedig a Lunar Lake. Ezzel együtt az Intel LGA-4677-es processzorfoglalattal ellátott Intel alaplapok támogatása mellé is érkezett frissítés, így azokat hatékonyabban kezeli a szoftver. További fontos adalék, hogy az Intel Arc A300-as, A500-as és A700-as sorozatú videokártyákhoz immár GPU adatok is járnak, valamint az Nvidia GeForce RTX 4070 Ti, illetve a GeForce RTX 4000 Laptop GPU sorozat tagjai mellé is kapunk GPU adatokat.
Az új szoftver egészen pontosan az alábbi újításokkal érkezik:
- Szenzor-támogatás a Corsair H60i Elite, H100i Elite, H115i Elite, illetveH150i Elite folyadékhűtő szettekhez
- Továbbfejlesztett támogatás az Intel Sapphire Rapids szerverprocesszor-sorozathoz
- MSI MEG Ai1000P és Ai1300P tápegységekhez szenzoros támogatás
- Előzetes támogatás az Intel Arrow Lake és Lunar Lake-M/P processzorokhoz
- Kibővített támogatás az LGA-4677-es alaplapokhoz
- GPU adatok az Intel Arc A300, A500, valamint A700 sorozatú termékekhez
- GPU adatok az NVIDIA GeForce RTX 4070 Ti és a GeForce RTX 4000 Laptop GPU sorozat tagjai mellé
Az AIDA64 6.88-as kiadása szokás szerint most is többféle változatban jelenik meg, amelyek az adott célközönség igényeire koncentrálnak. Az alkalmazás minden fontosabb Windows kiadással kompatibilis, 30 napig pedig próbaváltozatban is tesztelhető. A legfrissebb verzió letöltéséhez a hivatalos weboldalra érdemes ellátogatni. A mobil kiadásokat mindig az adott alkalmazás-áruházon keresztül tudják letölteni az érdeklődők.