Shop menü

AZ ADATA SZERINT EZ MOST A VILÁG LEGGYORSABB HORDOZHATÓ KÜLSŐ SSD-JE

Az SE920-as modell USB4 portra támaszkodik és 4000 MB/s-os folyamatos olvasási tempó elérésére képes.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az ADATA szerint ez most a világ leggyorsabb hordozható külső SSD-je

Az ADATA egy rendhagyó külső SSD-ről várható tulajdonságaival kapcsolatban adott ízelítőt egy rendezvény alkalmával, a friss jövevény pedig nem más, mint az SE920-as modell, ami többféle adattároló kapacitással is elérhető lesz. Ez a külső SSD azért érdekes, mert USB4 portra kapcsolódik, a rendelkezésre álló sávszélességet pedig igen szépen tudja hasznosítani, ugyanis a gyártó szerint 4000 MB/s-os folyamatos maximális olvasási sebességre képes, de ezt csak az említett porton keresztül képes elérni, ugyanakkor visszamenőlegesen kompatibilis lesz a korábbi USB szabványokkal is, ahogy az elvárható.

Az új SSD igazából minden eddigi Thunderbolt 3-as és Thunderbolt 4-es hordozható külső SSD-t felülmúl adatátviteli sávszélesség terén, ami igazából nem is túl nagy meglepetés, ezek ugyanis többnyire PCI Express 3.0-s SSD kártyákkal dolgoznak. A Thunderbolt 3-as, illetve Thunderbolt 4-es port esetében 32,4 Gbps-os adatátviteli sávszélesség érhető el adattovábbítási célra, ami 4,05 GB/s-os elméleti maximális tempót eredményez.

Galéria megnyitása

Igen ám, de a 8b/10b kódolási séma miatt elég nagy az overhead, azaz a ténylegesen kiaknázható adatátviteli sávszélesség csak 25,92 Gbps-os, azaz 3,24 GB/s-os értéket képvisel. Ezt a sávszélességet már egy belépőszintű PCI Express 4.0-s SSD is felül tudja múlni, azok ugyanis jellemzően képesek a 4 GB/s-os tempó átlépésére. Ezzel szemben az USB4 protokoll már 128b/132b kódolást alkalmaz, így a rendelkezésre álló elméleti maximális sávszélességből sokkal többet lehet hasznosítani a gyakorlatban, hiszen az overhead is alacsonyabb.

Az ADATA újdonsága kapcsán sajnos még nagyon sok megválaszolásra váró kérdés maradt. Egyelőre nem árulta el a gyártó, milyen felépítést használ a termék, vagyis a klasszikus dizájnt követi-e, ahol a házon belül egy PCIe 4.0-es M.2-es SSD foglal helyet, ami egy PCIe-USB4 hídchipen és egy USB4 vezérlőn keresztül kommunikál az adott rendszerrel, vagy egy teljesen új felépítést használnak, ahol nem M.2-es meghajtó lapul a házban, hanem egy speciálisan erre a célra fejlesztett, egy nyomtatott áramköri lap köré épülő SSD.

Az SE920-as meghajtó várhatóan rövidesen elrajtolhat, akkor a jelenleg még hiányzó információk is napvilágot láthatnak, valamint az is kiderülhet, pontosan mennyit kér a gyártó a világ leggyorsabbjának járó címre pályázó külső SSD-ért.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére