AZ ADATA ELNÖKE NAGYON BORÚSAN LÁTJA A MEMÓRIAPIAC JÖVŐJÉT – 10 ÉVIG TARTÓ KRÍZIST VIZIONÁL

Az épülő üzemel rövidebb távon nem tudják egyensúlyi helyzetbe billenteni a keresletet és a kínálatot, mert előbbi nagyobb mértékben növekszik, mint amivel utóbbi lépést tud – vagy lépést akar – tartani.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2026. júl. 22. 10:38
Az ADATA elnöke nagyon borúsan látja a memóriapiac jövőjét – 10 évig tartó krízist vizionál

Az memóriapiacon jelenleg elég nagy a bizonytalanság, már ami a jövő alakulását illeti, de az elemzők és a gyártók nagyrészt azon az állásponton vannak, hogy az elkövetkező időszakban nehezebbé válik a boldogulás, a memóriakrízis fokozódni fog: a várakozások szerint a 2027-es és a 2028-as év is rendkívül rossznak ígérkezik ebből a szempontból. A fokozódó drágulás természetesen az egyes termékek áraira is hatni fog, ami mind az üzleti felhasználók, mind pedig az átlagfelhasználók számára megdrágítja majd a hardverbővítést, illetve a komplett konfigurációk is többe kerülnek majd, mint mostanság.

Az ADATA elnöke, Chen Li-Bai éppen nemrégiben tett említést arról, szerinte hogyan alakul majd a memóriapiac az elkövetkező időszakban. A vezető eléggé borúsan látja a jövőt: szerinte még további 10 esztendőre lesz szüksége az ellátási láncnak ahhoz, hogy stabilizálódjon. Jelenleg több tőkeberuházás is zajlik, amelyek célja a memóriatermelés fokozása, de az ADATA elnöke szerint az újonnan létrejövő gyártókapacitás sem lesz elég ahhoz, hogy a memóriahiányt jelentősebb mértékben enyhítse. Noha a TSMC részvényárfolyama nemrégiben megtorpant és esni kezdett, ami alapján sokan azt hitték, végre elindult az AI-lufi kipukkadásának folyamata, az ADATA elnöke viszont úgy látja, ilyesmiről most még szó sincs, a tényleges kipukkanásra még egy évtizedet várni kell.

Galéria megnyitása

Chen Li-bai úgy látja, az AI-buborék kidurranásáról 2030 előtt nem beszélhetünk, akkoriban is csak becsléseket lehet majd készíteni azzal kapcsolatban, az akkori folyamatok alapján merre halad a memóriapiac. Akkor derül ki, hogy a DRAM és a NAND Flash lapkák, illetve az AI-gyorsítók iránti kereslet fenntartható lesz-e 2040-ig vagy 2050-ig bezárólag, az az időszak pedig még nagyon messze van.

A jelenlegi kereslet lényegében exponenciálisan növekszik mind memóriakapacitás, mind adattároló kapacitás, mind számítási teljesítmény, mind villamosenergia-hálózati teljesítmény terén, és több egyéb területen is hasonló léptékű növekedés látszik. A jelenlegi trend azt mutatja, hogy a kereslet az elkövetkező évek folyamán is felülmúlja majd a kínálatot, ami a memóriakrízis fennmaradását eredményezi. Ha közben vis-major helyzetek is történnek – például földrengés, árvíz, tűzeset, egyéb katasztrófa – az tovább súlyosbíthatja a helyzetet.

Akárhogy is, a nagy memóriagyártók által diktált bővítési ütem egyelőre nem elég ahhoz, hogy a kereslet és a kínálat közeledjen az egyensúlyi állapothoz, pedig a Micron, a Samsung, illetve az Sk hynix csapata is azon dolgozik, hogy az új memóriagyártó-kapacitások minél előbb termelésbe állhassanak. A vállalatok persze elővigyázatosak is egyben: a korábbi ciklusokból tanulva most visszafogottabban bővítenek, nehogy egy túl nagy bővítési hullámmal az ellenkező hatást, azaz túlkínálatot érjenek el, az ugyanis mind az árbevételeikre, mind pedig a profitjukra veszélyt jelentene, valamint a tőkeberuházások megtérülését is óriási mértékben kitolná. Ez üzleti szempontból teljes mértékben érthető, még ha vásárlói szemmel nézve eléggé fájdalmas is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csapi26
csapi26
2026. júl. 23. 7:44
#6

Borúsan? Hülyére keresi magát

thestock
thestock
2026. júl. 22. 14:48
#5

Mikor árverezik el a kolibris kitűzőjét?

axe
axe
2026. júl. 22. 13:41
#4

miért, 10 év múlva is ddr5-tel akarunk baszakodni vagy mi?

Rhynmei
Rhynmei
2026. júl. 23. 6:58

@axe Nem, de addigra drága lesz a DDR6 is, meg a 7 is, meg a 8 is.
Sőt, addigra már viszamenőleg a DDR2 meg az SDRAM is.
És EDORAM-okért fogjuk ölni egymást felkelések és lázongások közepette.

gombabacsi
gombabacsi
2026. júl. 22. 13:18
#3

nagyon helyes, nagyon is jót tesz az emberiségnek ha lelassul a fejlődés

thedeveloper
thedeveloper
2026. júl. 23. 8:52

@gombabacsi A fejlődés? :/ Nem lassul az le, csak még jobban kihangsúlyozódik, hogy az emberiség 99%-a egy jobbágy. A nagyurak pedig nem a jobbágyoknak, hanem saját maguknak keveznek.
Szóval nem, nem állt meg a fejlődés, minen napra jut egy hír egy modernebb gyártástechnológiáról, újabb memóriatípusról, implementálás alatt álló PCI-E 7-ről, stb..
Csak nem nekünk készülnek.

sixtozor
sixtozor
2026. júl. 22. 12:33
#2

újabb tech vezér lát el minket szomorú és lehangoló jövőképpel? tedd a többi közé, köszi!

croix
croix
2026. júl. 22. 10:53
#1

hát ha ez még 10 év, akkor ez lesz a legtovább használt gépem :D
előzőleg egy 2600-as Barton volt amit legtovább nyúztam (9 évig), de akkor ez a mostani (5700X3D) meglesz majd 12 is mire leváltásra kerül...

Rhynmei
Rhynmei
2026. júl. 23. 6:56

@croix Féltem a scalperek miatt, de szerencsére sikerült behúznom most egy 5800X3D-t. Szerintem már soha nem fogom lecserélni (hacsak valami ki nem hal a rendszerből).

Vissza az oldal tetejére