Az Acer elnökeként és ügyvezető igazgatójaként tevékenykedő Jason Chen úgy látja, az idei év negyedik negyedévében valahol 5% és 20% között szóródik majd az áremelkedés mértéke a PC piacon. A konkrét áremelkedés nagyban függ majd attól, milyen és mennyi memóriát használ az adott rendszer, illetve a többi komponens típusa és mennyisége is mérvadó, de általánosságban nem számít 20%-nál nagyobb áremelkedésre, ha a teljes képet nézzük. A vezér szavait a tajvani Economic Daily News munkatársai tolmácsolták, akik több egyéb érdekességre is rávilágítottak.
A jelek szerint Jason Chen most úgy látja, a DDR4-es és a DDR5-ös memóriachipek szegmensében már nincs igazán hiány, már ami a gyártókapacitás és a kereslet alakulását illeti, igaz, az árak egyelőre nem ezt mutatják. Kitért arra is, hogy a processzorpiaci ellátottság is nagyjából rendben van, már csak egyes középkategóriás és belépőszintű modelleknél lehet szó szűkösebb elérhetőségről. Sajnos a DRAM és a NAND Flash árak még mindig meglehetősen magas szinten állnak, sőt, az elemzői előrejelzések alapján további növekedésre lehet számítani a harmadik negyedév folyamán, de ezek mértéke messze nem olyan jelentős, mint a korábbiaké volt. Chen most úgy látja, a PC piacon nagyjából 2027 közepén következik be a legrosszabb helyzet, az átlagos értékesítési árak akkor lesznek a legmagasabbak, de az év második felében már csökkenésre lehet számítani. Hogy ezt a jövendölést a valóság is követi-e? Jövőre kiderül, mindenesetre addig még előttünk áll néhány kemény negyedév.
Ha az árak el is kezdenek csökkenni, mindenképpen eltart egy ideig, míg az áresés a kiskereskedelemben is látszani kezd, hiszen a drága memóriákból felhalmozott raktárkészleteknek előbb ki kell pörögniük. Chen szerint most még próbálják feljebb srófolni az árakat a gyártók, de szerinte ezeknek az áremeléseknek egy része nehezen indokolható. Arra is kitért, hogy a kínai memóriapiac fejlődését látva nem gondolná, hogy a memóriahiány kitarthatna 2030-ig, pedig az iparági szereplők közül sokan úgy látják, 2030 után is velünk maradhat a memóriakrízis. Az Acer elnökének szavai mindenképpen reménnyel tölthetik el a piaci szereplőket és a vásárlókat, igaz, azt egyelőre nem lehet konkrétan kijelenteni, hogy igaza is van, hiszen a publikus számok jelenleg még nem ezt mutatják. Az biztos, hogy a kínai memóriagyártók nagyon magas tempóban próbálnak fejlődni és terjeszkedni, gőzerővel építik az újabbnál újabb üzemeket, ami idővel a memóriapiac alakulására is hatást gyakorolhat.
A közeljövőt tekintve egyelőre nincs ok az optimizmusra, hiszen a TrendForce szerint az idei év harmadik negyedévében a DRAM piacon 13-18%-os, a NAND Flash piacon pedig 10-15%-os áremelkedés várható, már ami a szerződéses árakat illet, a negyedik negyedéves előrejelzéseiket azonban még nem közölték. Közben drágulnak a processzorok és a videokártyák is, valamint az AMD a lapkakészletek árait is emelni fogja, és nincs kizárva, hogy utóbbi területen az Intelnél is lesz változás a közeljövőben.
A fentiek alapján nagyjából egy év múlva indulhatnak el lefelé az árak a PC piacon, már amennyiben az Acer vezetője pontosan látja a helyzetet és nem jön közbe semmi olyasmi, ami botot dobna a piac küllői közé.