- Dráma, ölés, sírás, újrakezdés.
A karantén idején egyre jöttek csak a rossz hírek a filmekkel kapcsolatban is. Megbetegedett egy-egy színész, leálltak forgatások, csúsznak a mozifilmek, a sorozatok. És persze érthető okból a mozik is bezárták kapuikat. A Budapest Távmozi, online felülete kicsit volt csak képes enyhíteni mindezt, de a Video on Demand - (VoD) szolgáltatók sem adják meg azt az élményt, amit a moziterem és az óriás vászon, a hangrendszer ad. Amikor már lehetett látni a fényt az mozimentes alagút végén, máris jött a kérdés, hogy ha lesz is mozi, mi lesz a kínálattal?
Az Ava személyében részben megkaptuk a választ. Friss levegőhöz hasonló élmény újra moziszékben ülni, hátradőlni és hagyni, hogy a kivetítőre álmodott csoda elvarázsoljon kb. 90 percre. Persze ehhez az érzéshez egy jó film is dukálna, de ne elégedetlenkedjünk, végülis elhagyhattuk a lakást és itt ülünk a moziban, nem? Hát nem mindegy, mi pörög előttünk? Hát nem.
Az Avát rendező Tate Taylor (A lány a vonaton, Mami) valahogy képes volt ismét abba belefutni, amit korábbi filmjeiben is felróttak neki. Lehet akkora géniusz ő, akire még nem áll készen ez az évszázad és a nézők sekélyes elméje? Ez erősen kétséges, de a filmet az sem igazán menti fel, hogy sekélyes, klisés és identitászavaros – fogalma sincs időnként, hogy mi is akar lenni.
Ava (Jessica Chastain) csúcs bérgyilkos, aki egy félresikerült küldetés után mi sem természetesebb, minthogy hazautazik Bostonba hosszú évek óta nem látott családjához, hogy ott rendet tegyen. Persze nem gyilkosságra gondol ezzel kapcsolatban, de mivel az elszúrt küldetésének (ki gondolta volna?!) visszhangjai vannak ezért cégének főnöke utasítására nyomába erednek és a családi dráma, akciófilm átvált bosszú, leszámolás akciófilmmé filmmé. Azért az akcióval csak csínján, mert a harcok tekintetében a film olyan mint az egyszeri müzlis doboz: nyomokban ezt-azt tartalmazhat, mert a gyárban, ahol készült ráhullhatott egy szem bármiből.
A harci jelenetek amellett, hogy ritkák sajnos még ötlettelenek is, nagyon életunt lehetett a kaszkadőr és a koreográfus csapat is a forgatás alatt.
Különösképp frusztráló, hogy a szereplők alapján sztárparádére számíthatnánk, hiszen John Malkovich vagy Colin Farrell neve azért nem jelent rosszat. Azonban sablonos, sekélyes szerepeket kapnak, még egy háttérben meghúzódó papírmasé figuránál is alig feltűnőbbek. A történet során pedig kapkodhatjuk a fejünket – amikor akciót várnánk, családos szenvelgés szakítja meg, ha bepillantást kapnánk valami mélyebbe, az biztos, hogy elrántják a kamerát.
Esetlegesnek érződik a dráma, a nehéz múlt, a hadjárat, az Ava életére törő „gonoszok”, a családi szál mert egyik sem megy sehová, csak ugrálunk a stílusok és helyzetek között, mintha muszáj lenne. Pedig a függőség, a családon belüli bántalmazás, a szövetségesek, a bizalom kérdései ott lebegnek végig és ki lehetett volna valamit gyurmázni belőlük.
Az Ava nem feltétlenül tehet róla, de a mozik újraindulásának szimbóluma lett, a nagy első premier, amit majd popcornt rágcsálva nézhetünk végre. De felmerül a kérdés, hogy ennyire tellett-e csak, vagy épp ezt a még mindig megváltozott helyzetet használta fel a film, hogy belopakodjon a mozikba? Ha mindenképpen moziba vágyunk, akkor egynek jó lesz szinten is nehéz az Avát ajánlani.
Kétféle motivációja lehet annak, hogy valaki beül rá: az egyik, hogy része akar lenni a történelmi újranyitásnak és kerül amibe kerül, ő bizony részese lesz a világpremierként beharangozott eseménynek. A második, hogy írnia kell a filmről. Nem tudom a kettőből ki járt jobban.
