Ahogyan arról már többször is beszámoltunk, korábban az Activision Blizzardra a Microsoft vetett szemet közel 70 milliárd dollárért. A felvásárlási folyamat viszont két ilyen gigavállalat esetében nem megy végbe az egyik pillanatról a másikra, ilyenkor kemény túlórák várnak azokra ügyvédekre, akik ezeket intézik.
Egyrészről rengeteg papírmunkával jár minden szerződést átnézni, másrészről pedig egy ilyen üzletre több állami felügyelőszerv is nagy figyelmet fordít, hiszen nekik kell megakadályozni azt, nehogy egy vállalat monopol pozícióba kerüljön a piacon.
A Microsoft már korábban bejelentette, hogy biztosra veszik a felvásárlás sikerét, de azért régóta ott lebeg a fejük fölött a kasza, amit többek között az FTC, avagy a Federal Trade Commission (Szövetségi Kereskedelmi Bizottság) tart. Az üzlet ellenőrizhetősége érdekében a bizottság több dokumentumot is bekért a Microsofttól, akik ezeket át is adták a szervezetnek. Amennyiben 30 napon belül nem érkezik semmilyen kifogás az FTC részéről, akkor automatikusan megkapják az engedélyt a tranzakciók befejezésére az amerikai szabályozó szervektől.
Ez alapján tehát akár augusztusban a Microsoft részévé válhat az Activision Blizzard.
Nem mindenki örül azonban annak, hogy ilyen „gyorsan” végbemehet az üzlet. Mint arról már korábban beszámoltunk, az Activisionnál szinte már sportot űztek abból, hogyan lehet kitolni a tesztelőkkel, ami után konkrétan sztrájkolni kezdtek az alkalmazottak, ezzel pedig több fejlesztés is jelentős késéseknek lett kitéve. A dolog odáig fajult, hogy megalakult az első videojátékos szakszervezet, ami jobb munkakörülményeket, megbecsült fizetést, és természetesen az igazságos elbánást kívánja majd kiharcolni.
Az FTC-nél lobbizó érdekvédelmi szerezetek szerint további vizsgálatokra lenne szükség, az Activision Blizzard botrányait figyelembe véve nem szabadna hagyni, hogy egy ilyen felvásárlás végbemehessen, és így jól jöjjön ki a vezetés a dolgokból. A Microsoft viszont annak érdekében, hogy megpróbálja puhítani a dolgot, megígérte, hogy nem fogja útját állni a szakszervezeti törekvéseknek.
































