A Sony pár hónappal ezelőtt bejelentette, hogy hamarosan számítógépre köthetővé teszik a PlayStation VR2 szemüvegeket. A bejelentés utáni frissítésben ki is kapcsolták a szemüveg adattitkosítását, ezután a modderek egy szűk csoportja már meg is oldotta, hogy PC-re köthető legyen az eszköz.
És bár papíron ez a lehetőség jól hangzik, de a valóság kicsit macerásabb, hiszen ehhez olyan speciális csatlakozóra volt szükség, ami lényegében senkinek sincs, így továbbra is csak elméleti lehetőség volt a számítógépes csatlakozás. Fontos volt tehát, hogy a Sony maga lépjen, és hozzon el egy olyan csatlakozót, ami a számítógépekkel teszi kompatibilissé a készüléket.
A múlt héten a Sony a koreai hatóságoknál már bejegyzett egy erre alkalmas eszközt, ami miatt már sejthettük, hogy közel lesz a bejelentés, ám a State of Play eseményen mégsem esett róla szó. Hétfőre azonban megtörte a Sony a csendet, és bejelentette a kulcsfontosságú kiegészítőt, amivel elhárul az utolsó akadály is a PC PS VR2 előtt.
A PlayStation VR2 PC adapter augusztus 7-én válik majd elérhetővé, 60 eurós áron. Bár drágának tűnhet először a kiegészítő, a modderek se tudták ennél olcsóbbá varázsolni a saját mókolt megoldásaikat, így ez egy várható árazás lett.
Az eszköz segítségével a PS VR2 DisplayPort 1.4 csatlakozón keresztül lesz ráköthető a számítógépekre, a szoftveres támogatásról pedig a SteamVR fog gondoskodni. A Sony szerint a következő számítógép kell a tökéletes PS VR2 élményhez:
- Operációs rendszer: Windows 10 64-bit / Windows 11 64-bit
- Processzor: Intel Core i5-7600 / AMD Ryzen 3 3100 (minimum Zen 2)
- GPU: Már működni fog GTX 1650 / RX 5500XT-vel is, de a 3060 RTX és az RX 6600XT lesz az ajánlott
- USB kapcsolat
- DisplayPort 4
- Bluetooth 4.0 vagy újabb
Az eszköz gépre csatlakoztatása után a Steamről le lehet majd tölteni a PlayStation VR2 App-ot, ami végig is vezet majd minket a beállításokon.
A szomorú hír viszont az, hogy egyelőre úgy tűnik, a PS VR2 nem fogja támogatni a HDR, szemüveg rezgés, szemkövetés, adaptív ravaszok és a fejlesztett haptikus visszajelzés funkciókat.
Ez azt jelenti, hogy az eszköz szinte semmivel sem fog többet tudni, mint bármelyik másik VR szemüveg, amit PC-re kötnek.
A megfogalmazás alapján nem úgy tűnik, hogy ezen funkciók a jövőben a fejlesztők által elérhetővé válnának, emiatt pedig pont a szemüveg erősségei vesznek majd el a PC-vel való összekötéssel.
Augusztus 7. után valószínűleg többet megtudunk majd, hogy milyen limitációkat is rejt még a szemüveg, illetve megéri-e egyáltalán elgondolkodni a kis adapteren.
































