Specifikáció

Még csak három hónapja annak, hogy bemutattuk az ASUS (ex-)csúcsgépét, a G750-est, és máris megérkezett a trónkövetelő. Mivel a tajvani cég általában nagyon gyorsan reagál az új vasak érkezésére, így nem mondhatnánk, hogy túlságosan meglepődtünk, hiszen nemrég mutatta be az nVidia az új mobil GeForce családját, így megvolt az apropója egy új széria indításának. Viszont hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy azt kaptuk, amire számítottunk, mert hát ennyi idő alatt mit lehet tenni? Újítani egy kicsit a belsőn és kidobni az új gépet? Mi sem ma kezdtük a szakmát, így hát körülbelül erre számítottunk, és ennek köszönhetően a részletes specifikáció bejelentésekor mégis meglepődtünk. Megváltozott külső, IPS (!!!) panel, brutális belső, némileg átalakított billentyűzet, csak hogy a legfontosabbakat említsük. Ezt biztos nem két perc alatt dobta össze a mérnökcsapat a G750-es vázlataiból.

Az első benyomások tehát jók voltak, vártuk, hogy megérkezzen a tesztgép, és nem kicsit örültünk neki, mikor kiderült, hogy mi tehetjük rá először a kezünket. Most nem egy teljes pakk futott be a szerkesztőségbe, de a múltkor bemutatott kiegészítők természetesen ugyanúgy tökéletesek az új Republic of Gamers géphez (RoG Nomad hátizsák, GX1000 egér, Cerberus füles, stb.). A prototípusnál semmit sem bíztak a véletlenre, mindenből a legjobbat/legtöbbet pakolták bele, így a végeredmény ez lett:

Processzor frontján nincs óriási változás, a Core i7-4860HQ annyit tud az eddig használt 4700HQ-hoz képest, hogy 200MHz-cel magasabb a boost órajele, de ez bőven elég ahhoz, hogy az egyik legerősebb kapható mobil processzor legyen, valószínűleg nem lehet olyan grafikus vezérlőt tenni alá, amit ne hajtana ki. Még a friss GTX980M sem tud kifogni rajta, pedig ennél erősebb megoldás jelenleg nincs a piacon, és úgy gondoljuk, hogy ez egy ideig még így is marad. A Maxwell architektúrának hála ugyanis az nVidia letarolhatja a gamer notebook piacot, hála a nagyon jó watt/teljesítmény arányú chipjeinek. Asztali gépek esetében, ahol nem számít annyira a fogyasztás, jól teljesítenek az AMD megoldásai is (főleg, hogy a cég megint agresszív árpolitikát folytat), de mobil fronton ezt a generációt valószínűleg bukták, egyre kevesebb gépben látunk Radeonokat.

A tesztgépben 32GB memória volt, ilyen konfiguráció itthon nem lesz kapható, de utólag bárki bepakolhat maximum ennyi memóriát a gépbe. Négy slot várja a modulokat, így a bővítés is könnyű lesz, mert tippünk szerint az összes gépben csak két slot lesz gyárilag foglalt. Még egyetlen valami van, amit mindenképpen kiemelnénk a specifikációból: a Full HD-s IPS kijelző. Múltkori cikkünk alatt elég komoly hitvita indult arról, hogy egy gamer gép tartalmazhat-e egyáltalán olyan panelt, ami nem TN+Film technológiára épít, de véleményünk szerint amíg 60Hz-es kijelzőkről beszélgetünk, addig elég parttalan a vita. Persze mondhatnánk, hogy lehetne akár G-Synces is a kijelző, vagy 120-144Hz-es, de egyelőre úgy gondoljuk, hogy aki látta egymás mellett a G750 és a G751 kijelzőit, annak így sem lehet kérdéses, hogy melyik a jobb (nem is kicsit).

Már csak egyvalamit érdemes kitárgyalni, mielőtt rátérünk a tesztekre, az árat. Olyan konfiguráció, amit mi kaptunk, nem lesz kapható itthon, de négy másik féle igen, és mindegyikben GTX980M lesz. A választható konfigurációk és áraik így alakulnak majd:

[bold][italic]● Core i7-4860HQ, 16 GB memória, 1 TB HDD, GTX 980M, Win 8.1 – 529 900 Ft

● Core i7-4710HQ, 8 GB memória, 256 GB SSD + 1 TB HDD, GTX 980M, DOS – 499 900 Ft

● Core i7-4860HQ, 8 GB memória, 1 TB HDD, GTX980M, DOS – 479 900 Ft

● Core i7-4710HQ, 8 GB memória, 1 TB HDD, GTX 980M, DOS – 449 900 Ft[/italic][/bold]

A legolcsóbb gép annyiban különbözik a nálunk járttól, hogy nincs benne gyárilag SSD, „csak” 8GB memóriája van, és másik processzort használ. Ez utóbbi azonban egyáltalán nem probléma, mert a Core i7-4710HQ-nak 100MHz-cel magasabb az alap órajele, mint papíron erősebb társának, míg a boost órajele ugyanennyivel kevesebb, tehát kb. ugyanott vagyunk. Az óriási árkülönbség a két processzor között azért van, mert a 4860HQ-ban Intel Iris Pro Graphics 5200-as integrált VGA van, ami messze a legerősebb megoldása az Intelnek. Csakhogy nem lehet hozzáférni, és információink szerint ez minden kereskedelembe kerülő gépnél így lesz (legalábbis a JY végűeknél, amik nálunk kaphatóak lesznek). Az Optimus technológia használatának tehát lőttek, de cserébe nem kell menedzselgetnünk a grafikus vezérlő váltásokat, és minden kimenet a GeForce-ra van drótózva, nem kell átmenniük a HD Graphicson. Bár nem tudtuk kipróbálni, ez azt kell jelentse, hogy működhetnek a G-Sync kijelzők, és a 144Hz sem okozhat problémát a gépnek ha külső kijelző kerül rá (a G750-nél azt tapasztaltuk, hogy az Inteles bekötés miatt a maximum 120Hz volt).

Játékos szemszögből nézve tehát a Core i7-4860HQ egyáltalán nem éri meg a felárat, maximum akkor érdemes elgondolkodni rajta, ha valakinek szüksége van az erősebb virtualizáció támogatásra (VT-D) vagy a Trusted Execution Technology-ra. Mivel valószínűleg kevés gamer van, aki ezeket igényli, így igazán nagy jövőt a legolcsóbb változatnak jósolunk itthon, arányaiban az éri meg a legjobban. Na de most már tényleg nézzük meg, hogy mit kínál nekünk az ASUS a pénzünkért!

Hardver és hangzás

A hűtőrendszer egy kicsit változott a G750 óta, de hogy előnyére vagy hátrányára, az attól függ, honnan nézzük. Mi nem kaptuk szét teljesen a gépünket, de a sajtófotók alapján a réz bordákat alumíniumok váltották le, ami hűtés szempontjából mindenképpen visszalépés, de érezhetően könnyebb lett az egésztől a gép, ezért úgy voltunk vele, hogy ha bírja így is a kiképzést a kétventilátoros rendszer, akkor nekünk jó. És bírta. Üresjáratban 40 fok körül mászkált a GPU és a CPU is, és ami igazán meglepő volt, előbbi még Prime95+Furmark terhelés mellett sem ment 67 fok fölé. Lévén ez a most kapható legerősebb GPU, ez igen szép eredmény, főleg, hogy ha hozzátesszük, hogy a gép se lett porszívó hangú közben. Alapjáraton nem teljesen csendes a gép, a két ventilátor azért jól hallható, de nem zavaró, és érdekes módon terhelésre se lesz sokkal hangosabb az egész, így füles nélkül is teljesen élvezhetőek a filmek vagy a játékok. A billentyűzet sem forrósodik át, így nem azért fogunk bukni egy-egy meccset, mert épp nem merünk hozzáérni a WASD részleghez.

A processzorokat már valamennyire kitárgyaltuk az előző oldalon, igazából túl sokat az ott elmondottakhoz nem tudunk hozzátenni. Mind a két opció 47 wattos TDP-vel rendelkezik, 6MB L3 cachet kell beosztaniuk, a maximális órajelük pedig 3,5-3,6GHz. Létezik ezeknél erősebb mobil CPU, de eléggé elszállt áron, és nem gondoljuk, hogy bárki ki akarna fizetni 100 ezer forintot plusz 400MHz-ért, úgyhogy az ASUS jól válogatott alkatrészeket.

Galéria megnyitása

Ha végignézünk a GTX980M adatain, és összehasonlítjuk őket a GTX880M-ével, akkor elsőre nem biztos, hogy elsírjuk magunkat a gyönyörtől. Ugyanannyi shader, ugyanakkora memória sávszélesség, kevesebb textúrázó, több ROP, és némileg magasabb GPU órajel jellemzi az újdonságot, legalábbis ez látszik belőle a felszínen. A színfalak mögött azonban már a Maxwell architektúra dolgozik, ami a jobb hatásfokú vezérlésnek hála ugyanannyi feldolgozóból nagyobb teljesítményt képes kicsikarni, a továbbfejlesztett színtömörítési eljárásnak köszönhetően pedig jobban bánik a memória-sávszélességgel is. Az sem elhanyagolható apróság, hogy a GTX980M TDP-je 100W, míg a GTX880M-é 130 volt, így talán már érthető, miért lehetett visszaváltani alumínium lamellákra a hűtőrendszernél. Bár nem szeretnénk semmit sem lelőni előre a teljesítménytesztekről, de mivel a GTX880M körülbelül egy asztali GTX760 sebességét hozta, így kis matekozással kijön, hogy a GTX980M a GTX770 fölé mehet, sőt… Na de ne rohanjunk ennyire előre, lássuk mit tartogatnak nekünk a háttértárak!

A PCI-Express csatolós (M.2-es) SSD veszettül gyors, a közel 1TB/másodperces szekvenciális olvasási sebességet nem is kell magyaráznunk. Persze valószínűleg a legtöbben az 1TB-os merevlemezzel fognak találkozni, de ott sincs ok aggodalomra, az ASUS-nál tudták, hogy a filmek tárolása itt csak másodlagos szempont, sebesség kell, és van is.

A hangrendszer valószínűleg nem változott, mély hangokat is képes nekünk adni, miközben nem rezonál a gépház. A hangtisztasága nagyon jó, úgyhogy nem hoz szégyent a cégre, a multimédiás és gamer gépeikben mindig is nagyon adtak a hangzásra. Tökéletes filmek/sorozatok nézéséhez, vagy játékhoz is. Egy jó fülest nem tud lenyomni, de notebookban kétségtelenül ez az egyik legjobb, amivel találkoztunk, az Audio Wizard szoftvernek hála pedig egy kicsit testre is szabhatjuk a hangzást.

Ergonómia és kinézet

A G751 alapjai emlékeztetnek a G750-esre, de minden extra törés eltűnt a gép felszínéről, az egész sokkal letisztultabb lett. A fedlapon a zsanéroktól kiindulva azonban bejött a műanyag helyére egy fémes rész, ami nagyobb biztonságérzetet ad, a panel mögötti merevítés így sokkal erősebb lett (a G750-es fedlapját elég könnyen be lehetett nyomni). A zsanérok is elég erősnek tűnnek, nem valószínű, hogy a garanciaidő lejárta előtt megadnák magukat. A fémes rész miatt a világító RoG logóról nem kell lemondanunk, ám ezúttal fehér helyett már vörös fénnyel találkozhatunk.

Bővíteni nagyon egyszerű a gépet, alul mindössze egy csavart kell kitekerni, és már hozzá is férünk a memória slotokhoz és a háttértárak helyeihez. Az egyetlen problémát viszont pont az egyetlen csavar jelenti, ha direkt nyomogatjuk a gép alját, akkor érezhető, hogy a műanyag panel, ami takarja a bővítőhelyeket egy kicsit lötyög. Sebaj, végre bele tudtunk kötni valamibe.

Nemrég járt nálunk az Acer Aspire Nitro-ja, ami iskolapéldája volt annak, hogyan lehet elrontani egy majdnem tökéletes gépet. Annak a gépnek a billentyűzet volt az Achilles sarka, de szerencsére a G751 sikerrel vette ezt az akadályt, mert alig változott az elődhöz képest. A bekapcsoló gomb elvesztette a gyémánt formáját, ami kár, de helyette bejött néhány extra gomb. A numerikus részen a num lock helyét átvette egy RoG logó, amit megnyomva elindul az ASUS Gaming Center, melyből pillanatok alatt elérhetjük a legfontosabb szoftveres beállításokat.

Galéria megnyitása

A billentyűzet bal felső sarkában lévő kamera gomb a ShadowPlayt indítja, mellette pedig egy dedikált Steam gomb látható. Bizony, ezt is megértük, a Steam saját gombot kapott egy gamer laptopban. Az Electronic Arts (Origin) és a Ubisoft (UPlay) így járt, talán pár év múlva ők is kapnak saját gombot. Viszont ha mi nem szeretnénk ennyit várni, akkor már most is adhatunk nekik, mert három makró gomb is várja hogy használatba vegyük őket. Ezekhez a makrókon kívül akár program indításokat is rendelhetünk, nagyon hasznosak lehetnek. Háttérvilágítás természetesen most is van, csak fehér helyett vörös lett, de ugyanúgy szabályozható a fényereje, ezúttal három szintben.

Míg a billentyűzetről csak elismeréssel tudunk nyilatkozni, addig ez nem mondható el a touchpadről, még jó, hogy huzamosabb ideig nem valószínű, hogy bárki használná. A felületének az érzékenysége rendben van, csak sajnos hajlamos a fényesedésre, ami kicsit zavaró lehet pár hét után. Ez azonban még megbocsátható lenne, az viszont nem, hogy a gombok érzékenysége a széleken elég rossz. A bal gombot bal oldalt nyomogatva nem mindig lesz sikerélményünk, úgyhogy szokni kell, hogy ne ott nyomogassuk. Nem katasztrófa, de eleinte biztos nem csak minket zavarna.

Ha végignézünk a gép oldalain, akkor túl sok különbséget nem fogunk felfedezni a G750-hez képest. Bal oldalt teljesen ugyanaz vár minket (Blu-ray meghajtó, memóriakártya-olvasó, két USB 3.0 port és Kensington zár), és jobb oldalon is csak egy plusz audio csatlakozó az eltérés, egyébként maradt a füles ki- és mikrofon bemenet, a további két USB 3.0 csatlakozó, a mini-DisplayPort, a HDMI, valamint a D-sub videó kimenet, és az RJ-45-ös Ethernet aljzat, plusz a tápcsatlakozó. Dizájnban a gép hátsója változott, ami ezúttal vörös rácsozatot kapott, hogy illeszkedjen a gép új színvilágához. Bár szubjektív, de élőben szerintünk elég jól néz ki.

Nem maradt más hátra, mint a kijelző. Mit is mondhatnánk, ez a gép megérdemelt egy Full HD-s IPS panelt. A színek és a betekintési szögek a G750-hez képest isteniek, főleg utóbbi volt zavaró annál a gépnél. A Splendid technológiának hála még különböző színbeállítások között is válogathatunk, bár szerintünk a Theater már túl sárgás lett. A másik kettő (Normal, Vivid) viszont nagyon szép, és ha akarjuk manuálisan is tologathatjuk a színhőmérsékletet. Mi játékok alatt nem vettük észre, hogy lassú lenne a panel, de biztos van olyan, aki annak vélné. Igazából ha a reális elvárásokat nézzük, akkor most kb. ez a legjobb megoldás, amit érdemes volt betenni ebbe a gépbe. A játékosok valószínűleg tudnának örülni egy 120-144Hz-es, vagy G-Synces kijelzőnek, de ezeknek egyelőre még elég magas az ára ahhoz, hogy az ASUS kétszer is meggondolja, hogy használja őket. Talán később megfontolás tárgyává teszik őket a mérnökök, aztán ki tudja, lehet egy év múlva ilyenkor már egy G-Synces gépről írunk majd itt az iPonon.

Teljesítmény

És akkor íme az oldal, amire valószínűleg mindenki kíváncsi. Bár Core i7-4860HQ még nem járt nálunk, óriási előrelépést nem jelent az eddig tesztelt csúcsprocesszorokhoz képest (sőt).

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Mit is mondhatnánk, bőven elég erős kb. mindenhez, nem valószínű, hogy bárki belekötne a sebességébe. Sokkal izgalmasabb azonban, hogy mire képes a GTX980M.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az valószínűleg egy percig sem kérdéses az eredményeket elnézegetve, hogy a GTX980M vastagon a legerősebb mobil megoldás most a piacon, alig tudjuk mihez hasonlítgatni a mobil chipek között. Ahol lehetett ott beraktuk az eléggé elterjedt GTX860M eredményeit is, és a különbség ahhoz képest döbbenetes. Az asztali megoldásokhoz viszonyítva azt mondhatjuk, hogy a GTX770 sebességét játszi könnyedséggel hozza a GTX980M, sőt, ahol nem limitálja annyira a memória-sávszélessége, ott beéri a GTX780-ast is!

Apropó memória-sávszélesség. Mivel terhelés alatt sem hangoskodott a gép, ezért úgy döntöttünk, hogy egy kicsit megtuningoljuk. Igen, egy notebookot. A legtöbb esetben nem vetemednénk ilyesmire, mert általában ki vannak centizve a hűtőrendszerek, de mivel itt csak alulról nyaldosta a 70 fokot a GPU, ezért úgy gondoltuk, hogy nem fog belehalni egy kis túlhajtásba. És tényleg nem. A GPU-n 125MHz-et sikerült emelni (ez volt a maximum a csúszkán), míg a memória effektív órajelét 5-ről 6GHz-re tudtuk húzni! Ez utóbbi 20%-os tuning, és erősen meg is mutatkozott olyan szituációkban, amikor számít a sávszélesség is. A 3DMark Fire Strike Extreme tesztjében például 4507 helyett 5166 pontot értünk el így (GPU pontszám). Ilyen magas eredményt sikerült elérnünk egy asztali ASUS GTX970 STRIX-szel anno, szóval nem panaszkodhatunk (hasonló szinten volt még az R9 290X és a GTX780 Ti).

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Bár az akkumulátor mérete maradt, és a GPU is energiatakarékosabb lett, az átlagos üzemidő mégis csökkent az elődhöz képest. A dokumentum olvasós tesztnél lehet magyarázat az integrált videó vezérlő hiánya, bár nem hisszük, hogy ekkora különbséget kéne okozzon, míg a terheléses teszteknél közrejátszhatott, hogy az IPS panel fényereje jóval magasabb volt, és egyébként is általában valamivel többet fogyasztanak ezek a megoldások, mint TN-es társaik. Szerencsére abszolút nincs szükség a maximális fényerőre ahhoz, hogy egy film élvezhető legyen, így nyugodtan bevállalhatunk egy hosszabb darabot is, mire pedig a végére érünk, remélhetőleg lesz konnektor is a közelünkben.

Értékelés

Már a G750-be is nehéz volt belekötni, a G751 pedig szinte mindent javított, amit fel tudtunk hozni negatívumként az elődnél. A fedlap erősebb lett, a képernyő végre IPS paneles, és az egész gép az új GPU-nak hála jóval gyorsabb lett játékok alatt, ugyanazért a kezdőárért. A tapipaddal nem voltunk kibékülve viszont, és meglepődve vettük észre, hogy az akkumulátoros üzemidő csökkent, néhol elég jelentősen. A célcsoportnak valószínűleg ez utóbbi szerencsére nem számít annyira, de érdemes tudni róla.

Ha valakinek fontos az akkumulátoros üzemidő egy 17 colos gamer gépnél, akkor nem ez az ő gépe, mindenki másnak viszont elég melegen ajánlott ez a stílusos bestia, jár is neki a plecsni. Azt az információt kaptuk az ASUS magyarországi képviseletétől, hogy még idén megjelenik a gép, de csak decemberben, úgyhogy pont nem kési le a Karácsonyt.

Galéria megnyitása
ASUS RoG G751

Pro:

+ a legerősebb kapható notebook jelenleg

+ hatékony hűtőrendszer

+ több adattároló használatának a lehetősége

+ nagyon jó hangrendszer

+ szép színvilágú IPS kijelző (végre!)

+ remek billentyűzet, extra gombokkal, akár makróknak is

Kontra:

- csökkent üzemidő az elődhöz képest

- a touchpadet lecserélhetnék

Az ASUS RoG G751JY notebookot az ASUS hazai képviseletétől kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet érte!

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

54 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
timortin
timortin
2015. ápr. 8. 22:53
#50

Végül írtam egy hosszabb blogposztot (benchmark-screenshotokkal) is a vásárolt notiról, a cikkről és a Fix Directes (nincs szóköz, se itt, se lent, csak a fórummotor kéretlenül berak egy felesleges emotikont az xD helyébe) magyarországi Asus-Supportról:

http://liftinstinct.blogspot.hu/2015/04/fix direct-kft-ugyfelek-es-onmaga.html

timortin
timortin
2015. ápr. 8. 10:45
#49

Egyébként a CrystalMark pontszáma a vásárolt notinak (nem mintha bármi jelentősége lenne) 405.879. Egyébként is szinte midnenben jobb performanciát sikerült mérnem, mint a tesztet végző (el is vett pár órát az ilyen irányú élvezkedés a különböző benchmark-progikkal)

timortin
timortin
2015. ápr. 8. 10:34
#48

Egyébként 7.9 a Windows Experience minden paraméterben, kivéve a procit (ahol "csak" 7.7), ami logikus az extreme és xeon procik ismeretében.

timortin
timortin
2015. ápr. 8. 10:32
#47

Boldog tulajdonosa vagy két hete a tárgybeli masinériának.

i7 4860HQ processzor

32GB RAM

512 GB m.2 PCI SSD

  • Viharsebes, szoftok feltelepítése után is (win7 64-bit)

  • Addiktív, nem tudja a munkát abbahagyni vele az ember

  • Legerősebb abszolút értéken is, ár-teljesítmény arányban is.

  • Business Class notik úgy drágábbak, hogy jóval kisebb teljesítményűek.

  • Mindenképpen érdemes a G751JY-t venni (potenciális lehetőségekben /pl.: m.2 pci ssd/ legerősebbet)

  • A 8GB RAM egyetlen modulban érkezik (Iponosok sem tudják, vigyázni kell velük)

  • Katasztrófa a magyarországi monopol helyzetben lévő FixDirect Kft (Lenovónál is rosszabbak)

  • Matt, nagyon érzékeny, de alkoholos Blink úgy tűnik jó rá

  • Plusz töltő (230 W és kilós nehézségű!) beszerzése tragikus Magyarországon, csak FixDirecten keresztül megy tudtommal.

  • Billentyűzet tragikus

  • a nagy caps lock,

  • rossz helyen lévő elméretezett steam

  • kicsi esc (mit használ gyakrabban az ember: steam-et, vagy esc-et, merül fel a kérdés)

Cikkben van pár félrevezető infó (szvsz).

  • SSD Performancia képen GB/s látszik a cikk szövege szerint meg TB/s.

  • Az m.2 PCI SSD elvesz egy komplett bővítő helyet (másik vinyótól) feleslegesen.

  • Azaz mellette vagy 1 plusz vinyó+1 (gyári) optikai vagy két vinyó (és a gyári optikai drive mehet a levesbe)

  • Pár milliméter hiányzana csak, hogy 2 vinyó++1 optikai drive elférjen a notiban.

  • Billentyűzet szerintem említendő hátrány

  • cpu-z sem mutatja ugyan, de a perdöntő különbség a i7-4860HQ és i7-4710HQ között a 128MB L4 processzor cache: a xeonok is ilyenekben jobbak ugye.

Itt egy korrektebb proci-összehasonlítás:

http://www.cpu-world.com/Compare/5/Intel_Core_i7_Mobile_i7-4710HQ_vs_Intel_Core_i7_Mobile_i7-4860HQ.html

Dosi
Dosi
2014. nov. 27. 11:38
#46

egy egyszerű kérdés, magyar billentyűzetes vagy sem ami kapható itt iponon? ha igen akkor már landolt is a kosárban.

sunny474
sunny474
2014. nov. 18. 19:54
#45

köszi,a választ!

St3rling
St3rling
2014. nov. 18. 19:45
#44

Igen ez az op rendszer dolog leesett mar, irtam is az iPON-nak es mondtak hogy valoszinuleg lesz mas variacio is ebbol a szeriabol, hogy mikor azt nem tudom.

sunny474
sunny474
2014. nov. 18. 19:22
#43

A tesztben írják is h nem jár hozzá,engem az érdekelne h a fennt említett többi specifikáció mikor lesz elérhető?

St3rling
St3rling
2014. nov. 18. 18:56
#42

Sziasztok!

Latom mar elerheto ez a szeria az ipon weboldalan, csak fura hogy nem megy hozza op.rendszer?

sunny474
sunny474
2014. nov. 16. 20:44
#41

Brucse: Ha vetted volna a fáradtságot h elolvasd a cikket egyből választ kaptál volna a kérdésedre. Kb GTX 770 és 780 között helyezkedik el.

Bucse
Bucse
2014. nov. 16. 14:44
#40

Sziasztok!

Ez a gtx980m, melyik asztali vga-al egyenlő? Mondjuk, hogy az AC: Unity-vel szeretnék majd játszani. Tudjuk milyen a minimális gépigénye. :D

St3rling
St3rling
2014. nov. 14. 15:27
#39

Esetleg valaki tud mar pontosabb infot az erkezesrol? Radium, edigital, digiprime kizarva!

sunny474
sunny474
2014. nov. 11. 14:07
#38

hát igen,valóban bele biggyezthettek volna 16gb-ot ennyiért de hát ez van. Gamer noti terén elég silány a választék kis hazánkban. Alienware-ért nevetséges összeget kérnek. MSI-t meg elvből nem veszek mert eddig csak rossz tapasztalatom volt vele. Az aorus x7-re lennék kíváncsi de azt itthon meg nem lehet kapni :( Így hát marad ez.

Dosi
Dosi
2014. nov. 10. 21:38
#37

jajaj tudom de akkor is előnytelen amit adnak pl fél milláért :D 8gb ram...khmm igen tudom lehet bővíteni stb, de akkor is. no meg az ékezetet sem jó keresni angol kiosztáson xD

sunny474
sunny474
2014. nov. 10. 17:02
#36

Igen,az nálam is fontos szempont h ne kelljen keresgetni az entert,reméljük minél hamarabb megjelenik:)

amúgy digiprime-on is még csak előrendelhető

Dosi
Dosi
2014. nov. 9. 17:23
#35

Igen valóban ígyvan, digiprime-on is lehet még kapni de igen rossz konstrukcióban. Engem leginkább a kis enter idegesít :D de magyarok vagyunk és a magyar billentyűzet a faszántos :) Meg a garancia sem utolsó szempont ezért is várom meg én is.

sunny474
sunny474
2014. nov. 9. 11:34
#34

Igen a radiumot azt én is tudom h ott van,csak az azért nem mind1 h ott import átmatricázott billentyűzetes német lapókat árulnak(ha már ennyit költ az ember igazán megtisztelhetnék azzal h nem b*sszák át,h magyar termékként hirdetik a gépeiket,a másik meg h garanciával kapcsolatban is hallottam már ott rémhíreket).Inkább akkor megvárom h itthon is megjelenjen.

Dosi
Dosi
2014. nov. 9. 0:49
#33

pidzse: az inteles integrált videókártya(Iris Pro) az le van tiltva, szval nem tudod sehogy sem életre kelteni, csak a brutál 980m-et tudod használni, mivel az optimus nem mindig működik úgy ahogy kellene, és gémer laptopban amúgy sem az IGP-vel fogsz játszani ezért felesleges :)

sunny474: itthon pl radium :)

sunny474
sunny474
2014. nov. 6. 17:31
#32

ha szabad kérdeznem ti hol vásároltátok meg?

pidzse
pidzse
2014. nov. 6. 12:30
#31

Megvettem nagyon gyors nagyon jo még dobtam bele 8 gb ramot igy 16 gb rammal és vettem bele még 500 gb ssd vinyót na igy már tökéletesen fut. a kérdésem az lenne hogy az iris pro videokártyát hogyan lehet életre hivni benne mert a drivert sem tudom rá felrakni csak a 980m ismeri fel miért van ez ?

Dosi
Dosi
2014. nov. 5. 18:08
#30

aki esetleg gt 970(m)/980(m)-es kártyával rendelkezik annak ez a link hasznos:

http://www.geforce.co.uk/pick-your-path-game-bundle

fikiri66
fikiri66
2014. nov. 4. 16:16
#29

G750 JZ tulajként elmondhatom hogy ez így jó ahogy van.Lehet vékonyabb vagy könnyebb akár erősebb is de ilyen tökéletes soha nem lesz!!!Volt szerencsém Razer-t,MSI-t használni ebben az árkategóriában,de mindegyiknek van vmi nyűgje(meleg,kifagy.stb).Nem kell gondolkozni ha gamer laptopot akarsz venni mert itt van a tökéletes márka!!!

pidzse
pidzse
2014. nov. 6. 12:33

szia nekem is megvan a laptop de az iris pro az nem megy hiába raktam fel drivert hozzá nem engedi csak a 980m fut a gépen nem értem más laptopokon lehet váltani ezen meg nem? Már ugy értem hogy le lhet tesztelni a cpu ban lévő irist is az 5200 hdt de ezen nem tudom hogyan kell a gpuz sem érzékeli be pedig a biosban be van minden állitva elvileg vagy van valahol egy biosbeállitás amit nem tudok nálad mi a helyzet?

sunny474
sunny474
2014. nov. 4. 0:29
#28

Ezzel a lapóval elszotyiznék 1 darabig. Kár h ilyen kevés specifikáció érkezik. Itthon még alig van m.2 pci-e ssd,és méregdrágák is. Itt iponon egy 256-os pci-e ssd 70k,és máshol se láttam olcsóbban,ráadásul lassabb is mint amit a notival adnának,így ha akarsz ssd-t akkor kénytelen vagy a gyárilag ssd-vel szerelt változatot venni.Most tervezek lapót venni és ez ott lenne a toplistámon,csakhogy nincs olyan opció h i7-4860,256 SSD,OS nélkül(ram nem para,az könnyedén bővíthető).Remélem esetleg változik és nem csak ezek lesznek és akkor tuti vétel.

Dosi
Dosi
2014. nov. 3. 18:25
#27

Már csak a magyar billentyűzetre kell várni decemberig, ugyanis akkor jelenik meg itthon hivatalosan :'( és akkor tuti befutó :$

(ugyanis az amerikai "shift méretű enter"= vágnám ki a kukába :D de az UK-s a "nagy" enter ami van a magyar billentyűzeten is, inkább várok rá)

asdsa
asdsa
2014. okt. 31. 11:40
#26

Tényleg elképesztő, hogy ekkora teljesítményt képesek belezsúfolni egy notiba. Az Auros lehet, hogy csak papíron jobb. Ha ennyi pénzt kiadnék laptopra, zavarna ha a hangos/béna hűtési rendszerrel kéne bosszankodnom. Szvsz ez majdnem olyan fontos (egy izom notebooknál is), mint a teljesítmény.

/ 2
Vissza az oldal tetejére