Assassin's Creed Syndicate - vissza a gyökerekhez

Megvan az is, hogy milyenek lesznek a különböző kiadások, öt féléből válogathatunk majd. A sorozat jövőjéről is esett pár szó.

Assassin's Creed Syndicate - vissza a gyökerekhez

A tegnapi bejelentést követően jópár új információ derült ki a Ubisoft népszerű szériájának legújabb részéről. Lényeges, hogy a fejlesztők elmondásuk szerint tisztában vannak azzal, hogy a Unity a lehető legfinomabban fogalmazva is távol áll a tökéletestől.

Tudják, hogy nem engedhetnek meg maguknak még egy olyan fiaskót, mint a tavalyi, ezért úgy döntöttek, hogy visszatérnek a sorozat gyökereihez. Kizárólag az egyjátékos élményre fognak fókuszálni és semmiféle multiplayer-mód nem lesz a programban, ellenben a Syndicate mind a történetmesélés, mind pedig a játékélmény tekintetében felül fogja múlni a francia forradalom idején játszódó, technikai hibáktól hemzsegő részt.

Marc-Alexis Cote, a játék kreatív vezetője szerint az újítások miatt amúgy is közel lehetetlen lenne egy élvezhető multit összehozni, hiszen ami jól működik a kampányban, azzal komoly bajok lehetnek a kooperatív vagy kompetitív multiplayernél. A férfi példaképp az új, ököllel vagy rövid fegyverekkel vívott csatákra fókuszáló harcrendszert és a lovaskocsik ellopásának lehetőségét hozta fel példának.

Tegnap óta a különféle kiadásokról is lehullott a lepel, a legfontosabb, hogy bármelyik verzió előrendelése esetén egy Charles Dickens és Charles Darwin megvédéséről szóló DLC-vel lehetünk gazdagabbak. Az alapjáték előreláthatóan 60 euróba fog majd kerülni. A nyolcvankilenc euróért kínált Gold Edition a szezonbérleten túl a „Baker Street”-nek nevezett extra kosztümöt is tartalmazni fogja, tehát a Sherlock Holmes rajongók számára kihagyhatatlan lesz.

A hetvenkilenc euróért kapható Rooks Edition például egy „Runaway Train”-nek keresztelt küldetéssel bővíti ki a kalandok tárházát, ráadásul jár hozzá egy koncepciórajzokból összeállított album, London térképe és a játék zenéje.

A 100 eurót kóstáló Charing Cross Edition egy Jacobról mintázott, huszonhat centiméter magas bábúval egészíti ki a játékhoz adott tárgyak listáját.

Aki a gyűjtőknek szánt tárgyakat és a DLC-ket is szeretné, az kénytelen lesz Big Ben Editiont választani.

A 150 euróba kerülő pakkhoz egy flaska, egy fémtok, egy lithográfia, illetve, egy a Charing Cross kiadásban lévőnél jobban kinéző Jacob-figura jár majd. Valamennyi kiadás egyedi díszdobozban fog a boltok polcaira érkezni.

Yves Guillemot, a francia fejlesztő-kiadó vezérigazgatója a széria jövőjéről ejtett el pár utalást. Állítása szerint a Ubisoftot rendkívüli módon érdekli a VR-technológia és szakembereik jó ideje azon dolgoznak, hogy kitalálják, hogyan lehetne az elvileg jövőre debütáló headseteket felhasználni a különféle franchise-okhoz.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward