A piacvezető chiptervező a Snapdragon 8 Gen 1 érkezésével kezdett dolgozni az ARMv9 alapot felhasználva, és most már a Snapdragon 7 Gen 1 esetében is ugyanezt alkalmazza, igaz, azért egy fokkal szolidabb köntösben, mint a csúcson. Már azt is lehet tudni, hogy több gyártó bejelentkezett ennek az egységnek a használatára.

A Snapdragon 778/778G lapkák helyét átvevő Snapdragon 7 Gen 1 egy teljesen új konstrukció, ami rögtön a CPU szekciónál kiütközik, hiszen már Cortex-A710 és A510 magokat használja, ezek pedig az új, ARMv9-re épülnek. A Cortex-A710 magok 2,4 és 2,36 GHz-es frekvencián fognak üzemelni (egy mag éri el a csúcstempót, három pedig valamelyest visszább van fogva), a Cortex-A510 feldolgozók pedig 1,8 GHz-re lesznek korlátozva. Érdekes módon a Qualcomm arról nem beszélt, hogy a processzornál mekkora gyorsulás várható, szóval itt maradhatott a tempó a korábbi szinten.

Galéria megnyitása

Az integrált GPU esetében viszont már más a helyzet, ennek kapcsán ugyanis a vállalat többször kiemelte, hogy 20 százalékkal nagyobb teljesítményt fog nyújtani, mint amire a Snapdragon 778G képes volt. A Qualcomm az Adreno 662-t alkalmazza, ami ugyancsak egy újdonságnak tekinthető, bár valószínűleg eléggé közel állhat a Snapdragon 888-ból ismerős Adreno 660-hoz a felépítését tekintve.

Itt már az API támogatással nincs gond, jöhet OpenGL ES 3.2, OpenCL 2.0 FP vagy Vulkan 1.1 is. Támogatja a rendszerchip a Snapdragon Elite Gaming technológiát, ami egy nagy csomag egy sor olyan funkcióval, ami a játékosok számára érdekes, és a játékélmény emelésére szolgál. Ilyen például a Qualcomm Adreno Frame Motion Engine, a Qualcomm Game Quick Touch és a Variable Rate Shading támogatása is.

Galéria megnyitása

Megkapta a Snapdragon 7 Gen 1 a hetedik generáció Qualcomm AI Engine-t, ami magában foglalja a legújabb szenzorközpontot és egyebek mellett a gépi tanulással üzemelő videós képjavító technológiát is. Az elődnél 30 százalékkal nagyobb számítási kapacitással lehet itt számolni a hivatalos információk alapján. Egyebek mellett ez kihasználható lesz a fejlett arcfelismerésnél is, 300 pontot tud majd pontosan beazonosítani a felhasználók arcán, és maszkviselés mellett is megbízhatóan fog működni.

A kijelzőtámogatás Quad HD+ felbontásig megoldott 60 Hz mellett, Full HD+ minőség esetén pedig 144 Hz-cel is lehet számolni. Nem okoz gondot a lapkának a valós 10 bit kezelése és a HDR támogatás sem.

A tripla 14 bites ISP révén a Snapdragon 7 Gen 1 képes lesz három 25 megapixeles kamerát vezérelni párhuzamosan, duálkamerás felállásban pedig 64 és 20 MPixelig boldogul. A Zero Shutter Lag 84 megapixelig oldható meg, egyébként pedig még egy 200 megapixeles szenzorral is megbirkózik. Amennyiben videózásra kerülne a sor, nem jelent gondot a 4K HDR használata, sőt mi több, még ilyenkor is képes menet közben akár 64 megapixeles fotót készíteni. Lassított felvételek esetén pedig 480 FPS-t tud felmutatni 720p felbontás mellett.

Galéria megnyitása

A hangra is ügyel már egy ideje a Qualcomm, ide köthetően támogatott a Snapdragon Sound technológia, ami több különböző eljárást foglal össze. benne van ebben az aptX Voice, az aptX Lossless, az aptX Adaptive és az LE Audio is egyebek mellett. A memóriavezérlőről nem esett szó fentebb, ennek kapcsán annyit lehet tudni, hogy LPDDR5 modulokat támogat kizárólag, és 3200 MHz a maximális órajel, ami elérhető mellette.

Integrált 5G modemmel rendelkezik a Snapdragon 7 Gen 1. A Snapdragon X62 5G modem található benne a hozzá tartozó rádiós alrendszerrel együtt. Ennek kapcsán ki kell emelni, hogy nemcsak a Sub-6 tartomány, hanem a mmWave sávokat is támogatja. 4,4 Gbps-os letöltési sebesség érhető el ezzel a rendszerchippel, ami úgy gondoljuk, hogy azért már a kielégítheti a felhasználói igényeket, persze ehhez megfelelő infrastruktúrára is szükség lenne. Az 5G-t több SIM esetén is támogatja.

A kapcsolati lehetőségeket tekintve biztosított még itt a Wi-Fi 6E szabványnak a támogatása, tehát a 2,4 és 5 GHz mellett még a 6 GHz-es sávot is képes kihasználni a lapka. A FastConnect 6900 kapcsolati alrendszer révén lesz ez biztosítva. Bluetooth 5.3 modul is elérhető már itt, ami azért fontos, mert innentől van Bluetooth LE Audio technológia. Még a WLAN-hoz visszakanyarodva el kell azt is mondani, hogy 3,6 Gbps támogatott Wi-Fi-n. A GPS több frekvenciás lehet, miközben támogathatja a GLONASS, a BeiDou, a Galileo, a QZSS és a NavIC rendszereket egyaránt.

Galéria megnyitása

Támogatja még a rendszerchip a gyorstöltést is, a Quick Charge 4+ technológia révén, de sok gyártó valószínűleg ettől eltér majd, és saját, lényegesen gyorsabb megoldást fog bevetni. Az újdonság már a TSMC jelenleg elérhető legfejlettebb gyártási eljárását használja, 4 nm-es node-on készül, ugyanúgy, mint a Snapdragon 8+ Gen 1 zászlóshajó is. Ennek köszönhetően ez egy rendkívül hatékony konstrukció lesz majd, ami az okostelefonok esetében különösen jól jöhet majd.

Elsőként a Xiaomi, a Honor és az Oppo trió jelezte, hogy alkalmazni fogja a Snapdragon 7 Gen 1 lapkát. Ez alapján pedig nem lenne meglepő, ha Redmi, Realme és például OnePlus márkajelzéssel is jönne ilyen eszköz az idei évben. A Snapdragon 778 és 778G nagyon népszerű volt, több tucatnyi dizájn épült köré, és valószínűleg az újdonságnál sem lesz ez másként.

A Qualcomm Snapdragon 7 Gen 1 rendszerchip rövidesen bevetésre kerül. Elmondta a vállalat a bejelentés keretei között, hogy még ebben a negyedévben kereskedelmi forgalomba kerül majd az első kész termék.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fekpat
fekpat
2022. máj. 22. 7:44
#1

Újabb szög az apple gyümölcskosarába.

axe
axe
2022. máj. 22. 13:39

@fekpat  apple más ligában játszik a csúcskategóriában, ez csak szeretne ott lenni

Vissza az oldal tetejére