ARBORIA – TROLLOK TROLLKODNAK

Tegye fel nyugodtan a kezét, akinek a trollokról manapság a mitológiai alakok és az északi mondák figurái jutnak elsősorban eszébe. Az Arboria története szerint yotunok vagyunk, ami itt egyfajta trollfélét akar jelenteni, de feltehetőleg valójában a jötunn szóból ered:

„Az óriások (ó-skandinávul jǫtnar, e.sz. jǫtunn) erős, de nevükkel ellentétben nem szükségszerűen nagynövésű, emberformájú lények a skandináv mitológiában. Népük tagjai közt ugyanúgy megtalálható az elbűvölően szép és bölcs, mint az ügyetlen, együgyű, gonosz és ocsmány. Az óriások többnyire ellenségesek az emberekkel és az istenekkel szemben, de nem ritka, hogy jó viszonyt ápolnak egymással. Több istennek is a házastársa óriás volt. Az óriás (jätte) szót rokonnak tekintik az enni (äta) szóval és azt jelentené, hogy „falánk habzsoló”. Egyéb használt névváltozatok: rese, jötunn és turs, amelyek jelentései: nagyság, erő és buta.

A törzsünk bajban van, mivel a Fa Atya megbetegedett, de ami ennél is rosszabb, egy renegát troll elindult, hogy elpusztítsa az amúgy is haldokló szent fát. Mi pedig újszülött harcos yotunként a nyomába eredünk. Egy Rata nevű föld/természet tündér lesz a segítségünkre a világgal való ismerkedésben és a felfedezés során.

Mibe csöppentünk már megint?

A térképek labirintus szerűen kanyarognak és kacskaringózva vezetnek minket egy hatalmas föld alatti világba. Ez főként azt jelenti, hogy őserdő és Underdark jellegű, elvadult vegetációval találkozunk, sok felé biolumineszcencia fényforrás világít, kissé klausztrofób a világ és néhol mechanikus jellegű gépezetekkel is összefutunk. Nehéz leírni azt a világot, amit az Arboria készíői álmodtak meg – kicsit retro, színes, nagyon természetközeli és valamennyire kopottas, de a bio-mechanikus jellegénél úgy éreztem nem passzol össze a kettő, mintha túl nagy lenne a lépés a két jelleg között.

Találni fogunk különféle Symbionokat – fegyvert ami a harcmodorunkat, sebzésünket befolyásolja és mivel egy mutálódó, nővény szerű lényről van szó személyünkben, ezért belőlünk, a karunk helyén nő ki az adott fegyver. És hasonlóan fegyverként bevethető, fejleszthető képességként kapjuk meg a mutációkat amelyek manát fogyasztanak és igazából varázslatokat jelentenek.

A páncélzat a klasszikus formula szerint könnyű, közepes és nehézvért kategóriákra van osztva. Az egyre növekvő védelmi értékért azonban gyorsasággal és a mana regenerációnkkal fizetünk.

Fegyverünk ugyan meghatározza a harcmodorunkat, de mindegyikre jellemző, hogy egy sima és egy alternatív támadási módja van, védekezésként pedig kisebb szökkenésből álló kitérést és kigurulást alkalmazhatunk. Essence nevű energiát használhatunk arra, hogy fegyvereink elemi sebzését (tűz, jég, bio, sötét, elektromos) megváltoztassuk, felszereléseinknek pedig bónuszokat ad, hasonlóképp, mint a Diabloban a gemek működtek.

Tervrajzokat is találhatunk amik új képességeket, fegyvereket unlockolhatnak és az az előnyük is megvan, hogy úgynevezett kollektív erőforrássá válnak, tehát a jövőbeli yotun harcosokat is felszerelhetjük velük. És, hogy milyen jövőbeliről van szó? Az Arboria roguelite, vagyis a halállal előbb vagy utóbb de szembe fogjuk találni magunkat. Ekkor pedig a szent fa újabb harcost teremt, akinek a képességeibe, fegyverzetébe és tulajdonságaiba, harcértékeibe nekünk is beleszólásunk lesz. Innen folytathatjuk és menthetjük át az eddigi tudásunk és eredményeink, mert hulljunk el bármennyiszer, a népünk bajnoka maradunk, csak egy másik testben.

A harc roguelite-hoz méltóan gyors lesz és tényleg gyakorolni kell azt, hogy milyen jellegű ellenséggel szemben milyen taktika jó, különben a Dark Soulhoz hasonlóan hamar elhullunk. Külön próbatétel a szent fa gyökérdarabkáinak gyógyítása, aminél egy területen belül maradva kell pusztítanunk (ezzel is gyorsítva a gyógyítást, amit Rata csinál), de ha kihúzzuk a végéig akkor felgyógyulunk maximumra. Ez leggyakrabban nehezebb mint elsőre hangzik és van, hogy az utolsó fél percet menekülve, ugrándozva töltjük, mert egy csapásnyira vagyunk a végtől.

Összességében az Arboria jól sáfárkodik azokkal a forrásokkal, amikből néha elég mélyen merít: Egy kis Oddworld, északi mitológia, voodoo fűszerezés és egy hintésnyi sötét humor. Akcióban nem lesz hiány és a történetszál habár nem túl bonyolult, a fő karakterek szerethetővé teszik a „törzs megmentős-bajnokos” körítést. Itt jól teszünk ha yotun módra trollkodunk egyet, de arra vigyázzunk, hogy a játék vége felé nagyon felpörög a nehézség. A roguelite rajongók és a villámgyors akció-reflexekkel bíró gamerek előnyben lesznek, de akinek tetszik ez a színes kavalkád az is nyugodtan ugorjon fejest (ha nem teszi, lehet, hogy „This is Sparta!” módon rúgják majd le a kezdőpályára, ahogy főhősünket is).