ÁRAT EMELT A TSMC, DRÁGULNI FOGNAK A CHIPEK

Az áremelés mértéke 20% lesz, az viszont még nem világos, hogy az egyes termékek mennyivel drágulnak majd a kiskereskedelemben, de az szinte teljesen biztos, hogy valamekkora mértékben drágulni fognak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. aug. 28. 8:06
Árat emelt a TSMC, drágulni fognak a chipek

Az elmúlt napokban már felröppent egy pletyka azzal kapcsolatban, hogy a TSMC hamarosan árat emelhet. Akkoriban úgy tűnt, hogy az N5 és N7, vagyis az 5 nm-es és a 7 nm-es csíkszélességek esetében 10%-os, míg a régebbi N16-os, illetve ennél régebbi gyártástechnológiák esetén 20%-os mértékben nőhetnek a szilícium ostyák előállításának díjai., de majd csak azoknál a megrendeléseknél, amelyeket decembertől kezdenek teljesíteni.

Azóta a kriptopiacon tevékenykedő, speciális ASIC lapkákat fejlesztő Bitmain arról számolt be, hogy a TSMC 2021. augusztus 25-én minden megrendelőjét tájékoztatta: mostantól kezdve 20%-os áremelést léptetnek érvénybe, ami a jelek szerint az összes csíkszélességet érinti, nem tesznek köztük különbséget.

Ez a lépés a TSMC számára pozitívum lehet, ugyanis mind a teljes árbevétel, mind pedig a profit növekedését hozhatja, az viszont egyelőre nem világos, mekkora profitnövekedéssel számolhat a vállalat, ez ugyanis sok tényezőtől függ. Az viszont teljesen biztos, hogy a megrendelők számára drágábbá válik a chipek legyártása, ezt a drágulást pedig előbb-utóbb a termékek áraiban is érvényesíteni kezdik majd, de az egyelőre nem világos, hogy ez a kiskereskedelmi árakra pontosan mekkora hatást gyakorolhat.

Galéria megnyitása

A Bitmain esetében ez az ASIC gyártásra nem gyakorolhat jelentősebb negatív hatást, ugyanis a vállalat számára már most sem feltétlenül az ár a legfontosabb szempont, hiszen az Antiminer sorozatú bányászgépeket jelentős felárral értékesítik, a készletek pedig eddig még mindig azonnal elfogytak. A probléma inkább az, hogy a Bitmain szeretne több lapkát gyártatni, ezért akár magasabb összeget is hajlandó lenne kifizetni, ha cserébe extra kapacitást biztosítana chipjei számára a TSMC.

A Bitmain a TSMC áremelésének hatására várhatóan emelheti az Antiminer bányászgépek árát is, igaz, ez jó eséllyel csak a következő szállítmányra vonatkozik majd, amelyre már szeptember folyamán megnyitják az előrendelést, a kész rendszerek pedig a következő év második vagy harmadik negyedévében érkezhetnek meg a vásárlókhoz.

A TSMC partnerei egyelőre hivatalosan még nem reagáltak az áremelésre, de ha változik a helyzet, arról természetesen be fogunk számolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2021. aug. 30. 14:24
#6

"Végül is megtehették." - Karol Wojtyla, mikor esélytelenként megválaszották (Szent II. János Pál) pápának. ;)

arn
arn
2021. aug. 28. 20:51
#5

Semmi baj, jo a regi vas is.

uwu
uwu
2021. aug. 28. 14:20
#4

Látom nagyon bejövős ez a hiány gazdálkodás. Ameddig nem fektet be az EU meg a riszkik ebbe a szektorba, hozzá kell szokni a zsaroláshoz. A közeljövőbeen max akkor tud enyhülni a helyzet, ha a meg lévő szereplők megcsipegetik a tsmc piacát.

mateos77
mateos77
2021. aug. 30. 16:27

@uwu Ha megnázed az eu-s projekteket (pl: vizta, applause, senate, europat), akkor lerí, hogy az rengeteg pénzt ölnek a dologba. Annyi, hogy egy 30 év alatt felépült ipart nem lehet 5 perc alatt lekoppintani.

ZoliS
ZoliS
2021. aug. 28. 13:16
#3

Ummm.... RIP AMD?

MacikaG
MacikaG
2021. aug. 31. 9:53

@Dragon3k  - Váltson Intelre a harapós ló. Majd akkor, ha megint olyan előnyben lesznek, mint 2006-tól amíg nem jött a Ryzen. Egyelőre viszont az AMD jobb - főleg arra amire nekem kell.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. aug. 28. 12:52
#2

Ezt a szutyokgyarat igazan telibekurhatna valaki egy levego fold raketaval.

Az jo jelzes lenne a tobbi gecinek is.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 28. 16:12

@ZoliS Kinek kéne probálkoznia? AZ államnak? Vége van már a kommunizmusnak elvtárs. Ha a piaci szereplök ugy látják nem éri meg befektetni chipgyártásba, akkor nem teszik.

Egyébként meg közel sincs akkora igény a chipekre, mint amit a clickbait média közöl mint "hiány". Ez egy viszonylag kis piac, pont ezért nincs sok szereplö rajta, mert szétvernék a piacot annyira tultermelés lenne ha lenne még vagy 10 gyártó.

Persze most, hogy vérszemet kaptak a zsidok és elkezdtek játszani a piaci poziciojukkal az árak az egekbe emelkedtek, de ez nem lesz öröké így, ha végre Kína kitudja építeni a saját chip gyártását, a földbe fog állni az áruk, és a TSMC meg hasonlo cégek meg csödbe fognak menni, de legalább a kispadra zuhanni.

És ezt ök is tudják, hogy van még egy jo max 10-20évuk, amig megszedhetik magukat, pont azért csinálják azt, amit.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. aug. 28. 8:37
#1

Azt is illik hozzátenni, hogy amíg ők a tavalyi áron gyártanak, addig az ügyfeleik 100-200%-os áremeléssel adják el készterméket.

Amúgy meg nem Antiminer, hanem Antminer. Az antiminert nem gyártják, az fórumokon terem és onnan lehet felismerni, hogy a legváratlanabb helyeken szidja a bányászokat.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. aug. 28. 12:53

@Mosdatlan_falusi

Masfel even belul mar vagy ketszer emeltek arat.

Vissza az oldal tetejére