Shop menü

ARANYÁRON RENDELHETŐ A VILÁG ELSŐ MAJDNEM RÉSMENTES BURKOLATÚ MOBILJA

Elképesztően drágán lehet hozzájutni a gomboktól, hangszóróktól és csatlakozóktól mentes Meizu Zeróhoz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Aranyáron rendelhető a világ első majdnem résmentes burkolatú mobilja

A Meizu Zeróról nemrégiben számoltunk be. Ez egy nagyon érdekes okostelefon lett, ugyanis a megalkotásakor az volt az elsődleges célja a szakembereknek, hogy a házról minden rés el legyen tüntetve. Ennek köszönhetően olyan különleges megoldások kerültek ebbe az eszközbe, amikkel egy fedél alatt korábban még soha nem találkozhattunk.

Galéria megnyitása

A Meizu Zero nem rendelkezik fizikai gombokkal, nincsen a hátlapjába illeszkedő ujjlenyomat-olvasója, lekerült róla a 3,5 milliméteres csatlakozó, de még az USB aljzat is, sőt mi több, a bővíthetőségről és SIM bemenetről is le kell mondani. És persze hangszóróknak sincs nyoma a házon. Hogyan oldotta meg ezeknek a hiányát a tervezőgárda? Ezzel a megjelenéskor publikált hírünkben részletesen foglalkoztunk. Akkor a Meizu arról nem beszélt, hogy a felsőkategóriás képességekkel rendelkező okostelefon mikor lesz elérhető és mennyibe fog kerülni, most viszont már ezekre az információkra is fény derült.

Az egészen különleges készülék egy közösségi finanszírozású projekt keretében rendelhető meg elsőként, és így 1300 dollárt kell érte leszurkolni, szóval lényegében az iPhone XS Max modellel fut egy árban. Innen nézve nem példátlan összeget kell érte kifizetni, de a Meizunak korábban még sosem volt ennyire drága okostelefon a kínálatában. (Persze ilyen egyedi sem.) Érdekesség, hogy a cég a legelső példányt Pioneering kiadás címszó alatt még magasabb, 3000 dolláros áron értékesítette, ezt minden bizonnyal a márka egy kiemelt rajongója kaparinthatta meg. A mostani kampány március elsején zárul le, és szinte biztos, hogy össze fog jönni az a viszonylag szerény, 100 ezer dolláros cél, amit a kínai alakulat kitűzött – valamint gazdára talál az a 100 mobil, amit 1300 dolláros áron lehet megrendelni. A termék szállítása áprilisban indul, de csak limitált készlettel, szóval lassan jutnak majd hozzá az első példányokhoz a felhasználók. (Ezt nem lehet tudni, hogy akik nem a kampány keretében szeretnék megvenni a gépet, azok mennyiért juthatnak majd hozzá, de nem kizárt, hogy még fentebb fog menni az ára.)

Galéria megnyitása

A Meizu egyébként a Zero esetében a különleges megoldásoktól eltekintve is mindent beleadott. A mobil teljesen unibody kerámia burkolattal lett ellátva, és egy kiváló Super AMOLED kijelző feszül az előlapján. A Snapdragon 845 rendszerchip került bele, és a Flyme 7 grafikus felhasználói felület fogadja rajta a jövendőbeli tulajdonosokat. Az előlapján egy 20 MPixeles kamera van, a hátán pedig egy olyan modul, melyet 12 és 20 megapixeles egységek alkotnak – a társkamera teleoptikával lett felvértezve. A speciális kialakítás révén nem meglepő, hogy IP68 vízállósággal is számolni lehet a Zerónál. És a telefon mellett a dobozban lesz egy 18 wattos vezeték nélküli töltőpad is, ami majdnem olyan gyorstöltést fog biztosítani, mintha vezetéken kapná az ellátást a szerkezet.

Galéria megnyitása

Bár már megrendelhető a masina, azt egyébként továbbra sem lehet tudni, hogy pontosan mennyi rendszermemória került bele, és mekkora tárkapacitással szolgál, valamint az akkumulátor képességéről sem szólt a fáma. És az is kérdéses még, hogy támogatja-e például a B20 frekvenciatartományt – egy érdeklődő rákérdezett az Indiegogón, de eddig nem kapott választ. Ami biztos, hogy csak olyan helyen jöhet szóba a használata, ahol nem okoz gondot a szolgáltató számára a beágyazott SIM.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére