Napjainkban elég nehéz dolga van mindazoknak, akik új PC építésében gondolkodnak, ugyanis a chiphiány miatt az egekbe szöktek az árak, de a nyerészkedők és a kriptovaluta-bányászok is hozzájárultak ahhoz, hogy sötét időszak köszöntsön be a DIY szegmensben. Arról, hogy a merevlemezek, a DRAM lapkák, illetve a NAND Flash lapkák tovább drágulhatnak, már beszámoltunk az elmúlt napokban, most azonban újabb negatív hír röppent fel, hála a Times-Taipei News munkatársainak, akik iparági információkra támaszkodva osztottak meg egyet s mást a félvezetőipari bérgyártók lépéseivel kapcsolatban.

A chipgyártók eddig nem igazán emelték szolgáltatásaik árát, ám az aktuális piaci helyzet miatt most már várhatóak áremelések, ugyanis az iparági információk alapján már harmincnál is több vállalat küldött ki olyan levelet a partnereknek, amelyben az árak módosításáról esett szó. A félvezetőipari bérgyártók jelenleg 10% és 30% közötti mértékű áremelésben gondolkodnak, vagyis ennyivel többe kerül majd legyártani a különböző lapkákat a partnerek számára.

Az áremelő vállalatok között jelen van a UMC, az SMIC, illetve a Power Semiconductor Manufacturing is, akik különböző okokra hivatkozva döntöttek az árak módosításán, míg egy másik vállalat, a Rockchip el is árulta, miért következik be drágulás. Utóbbi szerint a szilícium-ostyák, a nyomtatott áramköri lapok, a tokozással kapcsolatos komponensek, illetve a tesztelés is élesen drágult az elmúlt időszakban, mindegyik más és más mértékben, így elkerülhetetlen, hogy erre bérgyártói áremeléssel reagáljon a szegmens.

Galéria megnyitása

Az egyes komponensek árai szintén eltérő mértékben emelkedtek. A jelfeldolgozó chipek nagyjából 10% és 20% közötti mértékben drágultak, míg a tápellátással kapcsolatos vezérlők esetében 10% és 30% közötti áremelés ment végbe az elmúlt időszakban. Egyes memórialapkák szintén drágábbak lettek, itt az árak most akár 20%-kal is magasabbak, mint korábban voltak. Egyes termékek esetében ennél is nagyobb áremelkedés jelentkezett: például egyes integrált áramkörök ára többszörösére nőtt, akár 6-12x-es drágulás is elképzelhető, ami egyes kis- és közepes vállalkozások termelését és működését igen komoly mértékben nehezítette – számolt be róla egy iparági informátor.

Noha a félvezetőipari bérgyártók többsége áremelést jelentett be, egy nagy kivétel is van ez alól: a TSMC egyelőre a megszokott árakon szolgálja ki a megrendelőket, ám az egyelőre nem világos, meddig marad így ez a helyzet, hiszen ha minden összetevő drágul, előbb-utóbb a nagy tajvani vállalatnak is az áremelés mellett kell döntenie. Persze a TSMC burkoltan már emelt árakat az elmúlt időszakban, ugyanis hónapokkal ezelőtt bejelentették, nem biztosítanak több kedvezményt a partnerek számára.

Hogy ezek az áremelések mekkora drágulást hoznak majd a konzumerpiacon? Ezt egyelőre nehéz megjósolni, hiszen számos termékkategória ettől függetlenül is drágul, például a merevlemezek, a NAND Flash lapkák, illetve a memóriamodulok is, így ezek együttes hatásai is jelentkezhetnek majd a különböző piaci szegmensekben, például a notebookoknál. És ettől eltekintve kijelző-vezérlőkből és videokártyákból is hiány van, ami szintén nem kedvez az árak alakulásának.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. máj. 27. 6:00
#7

Ez nekem mar inkabb nyereszkedesnek tunik... a banyaszoknak szinte semmi se draga, nem is tudom milyen irrealis ar kellene, hogy azt mondjak, hogy ez nem eri meg.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. máj. 26. 16:10
#6

Ipon már Januárban megtette ezt a 110-130%-os áremelést :D

mtrx220
mtrx220
2021. máj. 26. 13:31
#5

Hardver fronton hozzátenném, hogy mivel a kriptovalutákat úgymond támogatják - így az is szépen kihasít egy szeletet a tortából.

Tehát: gaming, szerver, professzionális, bányász. Végül is, ha úgy vesszük, az iparág bővült egy szereplővel, és az annak megfelelő sajátos igényekkel.

És akkor itt van még a pandémia is - aminek szerintem nincs vége csak muszájból takarékra teszik a nyárra. Mégse mehet tönkre a gazdaság, és ez még mindig jobb, mint egy háború. Persze hogy drágul minden: nagy a kereslet, mondhatni ugrásszerűen megnőtt. ÉS még csak most kezdődik!

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. máj. 26. 21:53

@mtrx220 "És akkor itt van még a pandémia is - aminek szerintem nincs vége csak muszájból takarékra teszik a nyárra. Mégse mehet tönkre a gazdaság, és ez még mindig jobb, mint egy háború. Persze hogy drágul minden: nagy a kereslet, mondhatni ugrásszerűen megnőtt. ÉS még csak most kezdődik!"

Hallod baze ezt rohadtul egyforman gondoljuk.

SipiJani
SipiJani
2021. máj. 26. 12:22
#4

Baromi nagy zakó lesz ebből software oldalon is. Épphogy eljutottunk oda, hogy az emberek nagyobb része leállt a varezzel, most meg nem lesz hardware a programok alá. El nem tudom képzelni, hogy mit csinál az aki most akar belekezdeni olyan karrierbe ami highend pc-t igényel:\

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. máj. 26. 21:56

Majd fizeti a gepre felvett banki hitelt a moratorium utan 2-3*-os kamattal.

Azaz szopik.

Mark29
Mark29
2021. máj. 26. 11:55
#3

Ma már 20-40%-kal emelkedtek az árak ha jól számolom.

kuruczroland
kuruczroland
2021. máj. 26. 11:53
#2

Hirdetés 2025-ből:
Óbudai, panorámás, 200nm-es, felújított családi házamat, középkategóriás PC-re cserélem.

Már várom azt az időt amikor ezek a "drágítsunk meg mindent" emberek vakarják a fejüket miért nem tudják eladni a dolgaikat. Majd ráfogják még a pék lisztes könyökére is hogy azért volt.
Ráadásul a 2 IQ pontú debilek ezt akkor csinálják amikor a világ egy pandémia után próbál kikelni a gazdasági tömegsírból, az emberek tízmilliói lettek munkanélküliek, cékek ezrei szüntek meg. Mert ha a nagy jólét kellős közepént emelnének akkor még lehet hogy be is szopnák a népek. De így tényleg csak a full gazdagok és vállalkozások fognak gépet venni, mert nekik muszáj. Mindenki más meg kibekkeli a mostani gépével azt a pár évet míg a raktárban rohadó alkatrészeket fillérekért fogják dobálni ismét.

BiroAndras
BiroAndras
2021. máj. 27. 21:00

@PARASZT

Hogy nyelik be? Hiába magas a profit egy példányon, ha a közben vagyonokat buknak az eladhatatlan készleten.

Jellemzően pont úgy lehet a legtöbbet keresni, ha nagyobb mennyiséget adsz el olcsóbban. Nagyobb tételben olcsóbb a gyártás, így azonos haszonkulcs mellett is olcsóbban lehet adni a terméket. És ez különösen igaz, ha a gyártó kapacitás már adott, mert azt már kifizetted és még folyamatosan fizetsz a fenntartásáért.

d.v.d
d.v.d
2021. máj. 26. 11:25
#1

Ennyi áremelésről szóló hírt szerintem még nem láttam ilyen rövid idő alatt. Így indul egy gazdasági válság?

BiroAndras
BiroAndras
2021. máj. 27. 21:13

@PARASZT

Márminthogy megakadályozták a gazdaság összeomlását és a tömeges éhezést. Az a rengeteg ember, aki a járvány miatt elvesztette a munkáját az miből élt volna? És a rengeted cég, amit be kellett zárni, az hogy élte volna túl? Itt sajnos nem volt választás. Természetesen sokkal okosabban is lehetett volna ezt az egészet, de a világ nagyrésze ebben még kezdő, és a korrupció se ment szabadságra.

Egyébként nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz válság, mert a technológia fejlődése masszív deflációt okoz, ami nagyjából kikompenzálja az inflációs nyomást. Legalábbis Amerikában ezt mutatják az adatok, a világ többi részét nem tudom. Olyanra kell gondolni például, hogy egy üzleti út helyett most szinte mindent elintéznek Zoom-on keresztül, vagyis nem kell repülő, szálloda, taxi, és egyebek, plusz napok helyett órákba telik csak. Ez rengeteg pénzt spórol meg a cégeknek, amit árcsökkentésre tudnak használni. És ez csak egy példa, millió ilyen van még. És ez csak hab a tortán a járványtól független fejlődés mellett.

Vissza az oldal tetejére