Két napja tart az E3, a nagy kiadók és konzolgyártók már mind megrendezték bemutatóikat, ajánljuk figyelmetekbe az ezekről írt összefoglalóinkat: Electronic Arts, Microsoft, Bethesda, Ubisoft, Sony, Nintendo, továbbá volt egy Intel által támogatott PC Gaming-show is. A rendezvény azonban korántsem ért véget, lássuk hát, hogy milyen érdekességeket hozott a mai nap!

Jeges zóna is lesz a Conan Exilesban

A játék januárban indult a Steam Early Access programjának keretében, azóta vegyesek róla a vélemények (nekem egyébként bejött, bár nyilván vannak még benne hibák bőven). A fejlesztő Funcom tartja magát a hosszútávú tervhez, így most új terület, a jeges-havas északi fennsík érkezését jelentették be, mely nagyjából 50 százalékkal növeli meg az eddig bejárható térképet. A hóborította tájon új környezet, szörnyek és épületek várnak ránk, de a játékmechanika terén is terveznek változásokat.

Mivel a játék még mindig korai hozzáférésben van, azok, akik megvették, vagy megjelenés előtt megveszik, ingyenesen hozzáférnek majd az új zónához. A frissítés augusztus 16-án érkezik, ezzel egy időben a Conan Exiles elérhető lesz az Xbox One Game Preview-ban is.

Nagyon jó története lesz a Wolfenstein 2-nek

Ízelítőt már kaphattunk belőle a Bethesda műsorában, de Jens Matthies kreatív rendező most külön ki is emelte, hogy szerinte ez a legjobb sztori, amit valaha csináltak. Ahogy beszámolónkban írtuk, a játék egy alternatív Amerika 1961-es évében játszódik, de ez a hely és idő semmiben sem hasonlít a valós hatvanas évekbeli Amerikához: a technológiai fejlődés itt hihetetlenül gyors iramban haladt, így a nácik és az ellenállók is gyakorlatilag futurisztikus ketyeréknek vehetik hasznát.

Matthies szerint csapata teljesen szabad kezet kapott az alkotás terén, így egy nagyon bátor történetet hoztak össze. Lesznek benne butaságok is, de ezek mind a szórakoztatást szolgálják majd, sosem tiszteletlenek a játék világára, karakterére, vagy a játékosokra nézve.

Sokat szenvedett a The Evil Within 2 főhőse

Azt, hogy Sebastian Castellanos, az egykori detektív élete nem volt fenékig tejfel ezidáig, már megtudhattuk az első részből és a Bethesda E3-bemutatóján látott trailerből. Kaptunk viszont emellé egy külön sztorivideót is, melyben még határozottabban kiemelik a férfi sanyarú sorsát – nehéz nem megsajnálni szegényt, elnézve a képeket. Figyelem, lesznek benne az első epizóddal kapcsolatos spoilerek!

A cég kiadott egy másik felvételt is, melyben a játékmenetből láthatunk egy részletet. Klausztrofobikus hangulatú szobák és folyosók mellett groteszk szörnyek, és az első résznél több nyílt terület, valamint felfedeznivaló vár majd ránk.

Csúszik a Metal Gear Survive

A Konami furcsa, Kojima utáni harmadik spinoffja a tervek szerint idén jelent volna meg, de 2018 elejére tolták el a dátumot, jelentette be a kiadó. Csak néhány hónapról van szó, de az extra időt a játék csiszolgatására használják majd. Erre minden valószínűség szerint szükség is van, különösen, hogy a Metal Gear Survive számára nem lesz túl egyszerű küldetés átállítani a rajongókat a Kojima-féle irányvonalról egy zombis történetre.

11 perc a South Park: The Fractured But Whole-ból

Hőseink ezúttal egy, a legnemesebb testrészén tetoválást viselő fickó nyomába erednek, de miközben információkat próbálnak szerezni, egy csapatnyi részeg társaságában kötnek ki, magánműsort adva nekik. Meghökkentő felállás egy minijátékhoz, de a Ubisoft – úgy látszik – összehozta a dolgot. A táncikálás után láthatunk némi harcot is, az első részhez képest kicsit talán taktikusabb kivitelben, és nem hiányoznak a pukizós poénok sem.

A Diablo III Malthaelje a Heroes of the Stormban

Két Overwatch-hős után most a Diablo III Malthaelje is bekerült a Heroes of the Storm játszható karakterei közé. Malthael egy melee assassin, aki jól helyt áll olyan, nagy életerejű tankokkal szemben, mint mondjuk Cho’Gall. Két hősi képessége mellett DoT-skillel is rendelkezik és meglehetősen erősnek tűnik.

Közös fegyverkészlet a Call of Duty: WWII-ben

A tengelyhatalmak és a szövetségesek ugyanabból az arzenálból válogathatnak majd a többjátékos módban, így a csapatok elég szimmetrikusak lesznek. Ez nem volt mindig így a sorozat történetében, az eredeti CoD-ban például teljesen eltérő fegyvereket használt az amerikai és a német oldal.

A fejlesztő Sledgehammer szerint fontos, hogy a játékosok széles körű lehetőségek közül válogathassanak és nem lenne szerencsés, ha valakit megfosztanának mondjuk a kedvenc puskájától csak azért, mert épp a másik csapatba sorolta a balszerencse. A történelmi alapot azzal adták meg az egészhez, hogy a második világháború történetében sokszor szerezte meg mindkét oldal az ellenfél felszerelését.

A Sony blokkolja a Rocket League és a Minecraft cross-platform játéklehetőségét

A Nintendo és a Microsoft jelentette be, hogy a különböző platformokat használók együtt játszhatják majd a két alkotást, de a Sony kivonja magát és a PlayStationt az egész dologból. Indokként a gyerekek védelmét hozták fel: a játékosbázisok sok emberből és korosztályból tevődnek össze, nekik pedig az a feladatuk, hogy különösen odafigyeljenek a legkisebbekre is, mikor egy PlayStation által felügyelt világban töltik idejüket. A cross-platform lehetőséggel olyan benyomások is érhetnék a gyerekeket a Sony szerint, amire a cégnek nincs rálátása, illetve befolyása, tehát nagyon alaposan át kell gondolniuk a kereteket, mielőtt engedélyezik a cross-platform lehetőségét.[bold]

Zombik a PlayerUnknown’s Battlegroundban[/bold]

Új játékmód készül, mely játékosok által irányított élőholtakat visz a harcba. Az ötlet néhány streamertől származik, akik meghívták nézőiket, hogy csatlakozzanak PUBG-meccseikhez és viselkedjenek úgy, mintha zombik lennének. Négy streamer túlélőt játszott, míg a többiek élőholtat: nem használhattak fegyvereket és páncélokat, és csak közelharcban támadhattak. Úgy látszik, a fejlesztő Bluehole-nak megtetszett a dolog és hivatalossá teszi az egészet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Chavalier
Chavalier
2017. jún. 15. 5:30
#1

Attól mert második világháborús a játék, szerintem nem lenne szerencsés ha megfosztanák a játékost a kedvenc fegyverétől, szóval ha nem raknak bele egy M60-as géppuskát, dual wieldbe ami megfelelően van kalibrálva a transznemű feministák számára, akkor megy a per.

Btw aki lemaradt volna az nézze meg a Devolver Digital előadását, kitűnő kritika. B)

Vissza az oldal tetejére