Elindult az idei E3, megmutatta már magát az Electronic Arts, a Microsoft, a Bethesda, a Ubisoft, a Sony és a Nintendo, végigkísérhettük az Intel által támogatott PC Gaming-showt, lássuk, milyen egyéb hírek jutottak mára!
Több, mint öt percnyi játék a Star Wars Battlefront 2-ből
A középpontban a légiharc áll, a főszerepben egy N-1 Starfighterrel és egy V-Winggel. A játékmenetet átdolgozták az első részhez képest annak érdekében, hogy igazán kitűnő pilótának érezhessük magunkat a játékban.
Phil Spencer először – Phil Spencer igazából nem is szereti a konzol-exkluzivitást
Az Xbox-főnök az Eurogamernek adott interjújában fejtette ki ezt a némiképp meglepő gondolatot – furcsa ilyesmit hallani egy olyan cég vezetőjétől, mely egy éves exkluzív szerződést kötött például a Rise of the Tomb Raiderre és a Dead Rising 4-re.
Ahogy Spencer fogalmazott, sosem volt titok, hogy nem rajong a más platformok elől elzárt speciális tartalomrészekért, például skinekért. Szerinte nem tesz jót a játékiparnak az sem, ha marketingszempontok miatt visszatartják a fejlesztők a technikai fejlődését. Az Xbox One X-szel ezért fókuszáltak arra, hogy minél erősebb hardvert alkossanak, ezáltal minden stúdió előtt megnyitva az utat, hogy kibontakoztathassák rajta a képességeiket. Arról persze el lehetne vitatkozni, mennyivel jobb az egy éves exkluzivitás, mint egy skin visszatartása…
A Destiny 2 Xbox One X-en is 30 fps-sel fut majd
Ha abban reménykedtetek, hogy a játék valamit még tartogat azon kívül, hogy feltehetően majd nagyobb felbontást kap (egyelőre egyik konzolon sem tudjuk, hogy mekkora felbontáson fut majd), sajnos csalódnotok kell: a játék 30 fps-sel fut konzolokon és ez alól nem kivétel az Xbox One X sem, egyedül a PC-s változat élvez előnyt a maga korlátok nélküliségével ezen a téren.
Az Nvidia ugyanakkor kiadott egy videót, melyen a 4K-s, 60 fps-es PC-s játékmenet látható – jó szórakozást!
Ilyen lesz az Extinction játék közben
Az Iron Galaxy Studios óriásvadászós új projektje friss videót kapott az E3-ra, melyen bemutatják, hogy is zajlik ez a bizonyos hajsza. A felvételen láthatjuk, ahogy a gigászok csapata megindul az emberek városa felé, ahogy az Őrzők támadnak, kitérnek és speciális képességeket használnak, majd különböző ugrástechnikák segítségével gyorsan átszelik a települést, végül megszabadítják a gigászokat egy-két végtagjuktól és beviszik a végső csapást is.
Phil Spencer másodszor - A Microsoft szerint a PS4 Pro nem ellenfél az Xbox One X számára
Épp ezért őt az sem igazán aggasztja, hogy saját konzoljuk cirka száz dollárral többe kerül, mint a Sony gépe. Az Xbox One X-et a cég várakozásai szerint főleg a legnagyobb rajongók veszik majd meg, a legkeresettebb konzolnak az Xbox One S-t várják jövőre, ezt „küldik harcba” a PS4 Pro ellen.
Új képek a nagyszerű Fallout: New Vegas modból
A Fallout: The Frontier egy nagyon ígéretes mod a Fallout: New Vegashoz, melyet már három éve készítenek, most pedig kaptunk egy összefoglaló videót arról, hol tart a projekt.
A helyszín az oregoni Portland, ahol több frakció is megtalálható a Legiontől az NCR-ig, de lesznek működő járművek, légiharcok, rossz időjárás, illetve vadászat és csapdázás is. A csapat szerint a mod 75 százaléka van kész jelenleg, főleg a scriptelésen kell még dolgozniuk.
Tényleg jön jövőre a Tropico 6
Nemrég láthattunk egy rövid, de sokat sejtető videót El Presidente visszatéréséről, a kiadó Kalypso Media pedig most be is jelentette, hogy 2018-ban kapjuk meg a következő epizódot PC-n és konzolokon, méghozzá új fejlesztőcsapattól, a Limbic Entertainmenttől, akiket a Ubisoft Might & Magic sorozatáról ismerhettek leginkább.
Egyetlen sziget igazgatása helyett ezúttal egy egész szigetcsoport felett uralkodunk majd, melynek egyes részeit hidak kötik össze. Ez együtt jár a megnövekedett szállítási és infrastrukturális lehetőségekkel és azzal, hogy sokkal több terület van a birtokunkban. Más országoktól ellophatunk majd ezt-azt hű követőink segítségével: ha a Szabadság-szobrot, vagy más híres látványosságot szeretnétek a kertetekben, csak csettintenetek kell – El Presidente mindent megkap, amit szeretne.
Phil Spencer harmadszor – Xbox Game Pass PC-re?
Az Xbox-főnök nagyon lelkes volt az Xbox Game Pass, vagyis a havidíjas rendszerű, az EA/Origin Accesshez hasonló szolgáltatásukkal kapcsolatban: ahogy elmondta, határozottan szeretné, ha a lehetőség PC-n is elérhető lenne, hiszen a fejlesztőktől a játékosokig nagyjából mindenki örülne neki. Elárulta, hogy főleg a marketinges csapattal „áll hadban” a témában, hiszen szerintük nincs annyi játék PC-re, mint konzolra, így nem biztos, hogy elég változatos lenne a kínálat. Spencer azonban nagyon szeretne elindulni, hogy aztán később építsék tovább a kezdeti katalógust – meglátjuk, melyik fél lesz az erősebb a végén.
Novemberben jön a Ni No Kuni 2: Revenant Kingdom
A játékot korábban már bejelentették PC-re, most a megjelenési dátumot is megkaptuk: november 10. A PS3 exkluzív Ni No Kuni folytatása a Spirited Awayt készítő Studio Ghibli egykori tagjainak első alkotása volt és magán hordozta a cég egyedi stílusát. A folytatás szintén jól fest, de átalakul benne a harc: az egy egy elleni csaták helyett nagyobb léptékű ütközetekre számíthatunk.































