APRÓ MODULÁRIS NOTEBOOK TIGER LAKE PROCESSZORRAL

A GDP Pocket sorozat legújabb tagja mind processzor-teljesítmény, mind pedig GPU-teljesítmény terén nagyot léphet előre, hála a Tiger Lake alapoknak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. szept. 29. 11:35
Apró moduláris notebook Tiger Lake processzorral

A GPD rövidesen egy újabb apró hordozható PC-t mutathat be, amelyről némi információt már meg is osztott a vállalat a GPD Game Console névre keresztelt Twitter fiókján keresztül. A szóban forgó újdonság a GPD Pocket sorozat legújabb, harmadik generációs tagja, a GPD Pocket 3, ami ezúttal a korábbiaknál sokkal erősebb processzort kap, ami iGPU terén is magasabbra emeli a lécet.

A GPD Pocket sorozat első tagja igazából elég gyengécske volt processzor és iGPU terén, az a példány ugyanis még csak egy Intel Atom sorozatú processzort kapott, ám a jelenleg is kapható GPD Pocket 2 már érezhetően gyorsult, hiszen Core m sorozatú processzorral szerelték fel. Utóbbi már kompromisszumos játékra is lehetőséget adott, valamint mobil munkavégzésre is használni lehetett, ám a következő generációs kiadás még ütőképesebb lesz.

Galéria megnyitása

Alapok terén egy 11. generációs Tiger Lake processzort választott a gyártó fejlesztőcsapata, egészen pontosan egy Core i7-1195G7-es modellről van szó, ami négy maggal és nyolc szállal rendelkezik, valamint egy Iris Xe iGPU-t is tartalmaz, ami 1,4 GHz-es boost órajelen dolgozik. Ez az iGPU természetesen 96 EU-t kapott, vagyis a lehető legjobb teljesítményt kínálja az Iris Xe sorozaton belül.

Az említett processzor mellé kapunk még 16 GB-nyi LPDDR4X memóriát is, az adatok tárolását pedig 512 GB-os vagy 1 TB-os SSD-re bízhatjuk, igaz, az nem derült ki, hogy ez mely PCI Express szabványra támaszkodik majd – remélhetőleg a 4.0-s kiadásra. Az iGPU-nak egy 1920 x 1080 pixeles felbontású, 8 hüvelykes képátlójú IPS panelt kell meghajtania, ami egyébként érintő támogatással is rendelkezik. Az nem világos, hogy a képfrissítési ráta pontosan hogyan alakul, de jó eséllyel 60 Hz-es értékről lehet szó, Adaptive-Sync támogatás nélkül.

Az újdonság várhatóan moduláris felépítéssel érkezik, ám ezzel kapcsolatban egyelőre nem osztott meg konkrétumokat a vállalat. A GDP Pocket 3 remélhetőleg hamarosan hivatalosan is elérhetővé válik, akkor majd fény derülhet a most még nem ismert részletekre, valamint az alapárról is lehullhat a lepel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére