A cinewhoop drónok kategóriáját a DJI eddig még kihagyta, de nagyon úgy fest, hogy most a vállalat egy ilyen terméken is dolgozik. A szerkezet FPV drónként lesz használható, amivel a DJI tavaly rukkolt elő, most pedig megteheti a következő lépést ezen az úton azzal, hogy egy nagyon kicsi és könnyű szerkezetbe zsúfolja össze a technológiáját.

A drónpiac nagyon széles és változatos, és a cinewhoop drónok lényegében az egyik végletet jelentik. Ezek olya egészen kicsi készülékek, amik még aránylag jó minőségű kamerákkal vannak felszerelve. A név a Tiny Whoop apró drónokat készítő vállalat nevéből és a Cinematic szó összetételéből ered. Az ilyen drónók jobbára házi barkácsolás útján szoktak létrejönni, a DJI viszont kulcsra készen biztosíthatja majd a saját termékét a vásárlóknak.

Kicsit hasonló volt a helyzet a DJI FPV esetében is tavaly, hiszen nem sok olyan fogyasztói piacra szánt drón van, amit a felhasználók kényelmesen, egyben megvásárolhatnak, és máris kezdhetik az ismerkedést az FPV élménnyel. A DJI által tervezett cinewhoop megoldás révén az emberek kényelmesen berepülhetnek majd lakásokat, gyárépületeket, miközben kifejezetten jó videós és fotós anyagokat örökíthetnek majd meg.

Galéria megnyitása

A kiszivárgott információk szerint a szerkezet tömege kevesebb lesz 500 grammnál mindennel együtt, kamerával a fedélzetén. A rotorok keretbe lesznek foglalva, hogy a balesetek alkalmával a masina magában és a környezetében is kevesebb kárt tegyen. Jó lesz az üzemideje a méretéhez és a kategóriájához mérten. Többféle repülési módban is lehetősége lesz majd a drón használatára az embereknek. Tartozik majd hozzá szemüveg, amin keresztül folyamatosan lehet majd látni a kamerája képét szinte késlekedés nélkül.

A kicsi drón szemüvege kapcsolódhat majd a felhasználó okostelefonjához, így a képet több helyen lehet majd egyszerre követni. Így nemcsak a drón vezetője nézheti, amit a készülék lát, hanem más személy is betekintést nyerhet a felvételbe. Azonnal lehet majd a videót menteni a mobilra is, persze nem a maximális minőségben. Gyors feldolgozásra, megosztásra elegendő lehet majd ez is.

Galéria megnyitása

A forrás szerint a kicsi drón fedélzeti kamerája akár olyan minőséget is biztosíthat majd, mint a nemrégiben bejelentett DJI Mini 3 Pro. Ez mindenképpen egy remek dolog lenne, de azért némi fenntartással kezelnénk az információkat ezen a ponton. A DJI Mini 3 Pro kamerájáról egyébként azt kell tudni, hogy 1/1,7 hüvelykes és F/1.7-es rekesznyílás jellemzi az optikáját.

A DJI kínálta már nagyon széles, de ahogy azt most láthatjuk, még mindig van olyan terület, amerre érdemben tud nyitni. Egy jól használható cinewhoop formátumú készülék ipari és akár fogyasztói szinten is felkeltheti az érdeklődők figyelmét. Egy ilyen masinát akár már az ingatlanpiacon is ki lehet használni, ahol az egyre modernebb technológiák szépen terjednek, például mára a gömbpanoráma felvételek is mély gyökereket eresztettek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére