Több, mint négy év telt el azóta, hogy bejelentették a Microids új kalandjátékának, a Syberia 3-nak készítését. A kultikus sorozat előző epizódja csaknem 13 éve látott napvilágot, az új rész pedig eredetileg tavaly decemberben jött volna ki, de ezt aztán 2017-re halasztották. Kate Walker harmadik kalandja most végleges megjelenési dátumot kapott: Európában április 20-tól, Észak-Amerikában április 25-től lesz elérhető. Az alkalomhoz friss trailer is jár.
A felvételből az új grafikai stíluson kívül az is kiderül, hogy hősnőnk hajótörést szenvedett és a youkolok törzse mentette meg. Valsembor városának foglyaiként a lány és a nomád, hóstruccokat tenyésztő youkolok is törhetik a fejüket, hogy győzzék le ellenfeleiket. Természetesen visszatér a sorozatra jellemző point-and-click játékmenet, a rengeteg fejtörő és váratlan kihívások is lesznek bőséggel.
Elliot Grassianonak, a Microids alelnökének szavaiból az derül ki, hogy a belga grafikus, Benoit Sokal magával ragadó képzeletvilága és Inon Zur csodálatos muzsikája (ő szerezte a Fallout 4 zenéjét is többek között) által fémjelzett Syberia-univerzum legfrissebb tagjához több videó is érkezik majd a megjelenésig – első alkalommal a társakra és a kihívásokra fókuszáltak.





























