Shop menü

APPLE WATCH MODELLEK HADA JELENT MEG, ITT A WATCH ULTRA STRAPAMODELL IS

A Garmin számára adná fel a leckét a Watch Ultrával az Apple, de az új széria többi tagja is tartogat újításokat.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Apple Watch modellek hada jelent meg, itt a Watch Ultra strapamodell is

Nemcsak, hogy megújult az Apple Watch SE, és megjelent az Watch Series 8, de még a Watch Ultra is bemutatásra került. Egy ideje már lehetett arról híreket hallani, hogy jöhet egy a strapát bíró sportóra, és ez most tényleg színre lépett, ezáltal minden eddiginél szélesebb lett a kínálat.

Az Apple Watch Series 8 ugyanazt a dizájnt használja, mint korábban, de nem lehet azt mondani, hogy marad a régiben a külseje, ugyanis a képernyő növekedett. Minden eddiginél nagyobb képernyővel szolgál a felhasználóknak, így az adatokat olvashatóbban jelenítheti meg, illetve több információval lesz képes szolgálni. Sikerült a fejlesztőknek a fényerőt is fentebb tolni, így napsütésben jobb lesz a leolvashatóság. Az eszköz 45 és 41 milliméteres kivitelben jön.

Galéria megnyitása

A watchOS grafikus felhasználói felület szinte teljesen a régi maradt, de a látvány és így a felhasználói élmény jobb lehet majd a vékonyabb kávát használó Watch Series 8 révén. Az embereknek a kezelést sem kell újratanulni, hiszen ezen a téren sincs változás, továbbra is biztosított a tokon a korona, amivel lehet navigálni a menüben. Több új funkcióval is számolni lehet. A sportolóknak biztosított lesz a több sporttevékenység követésére alkalmas mód, ami például jól jöhet triatlonnál. Az időseknek és a krónikus betegségben szenvedőknek pedig lesz olyan szolgáltatás, ami a gyógyszeradagolásra figyelmeztet rendszeresen.

Galéria megnyitása

Több érzékelő került az újdonságba, és a meglévő szenzorokon is dolgozott a vállalat. Hatékonyabb giroszkóp került a készükékbe, és megújult például a gyorsulásmérő is – ez utóbbi négyszer sűrűbb mintavételezéssel operál. A várakozásoknak megfelelően kapott a termék egy hőmérőt, de ez nem a pontos testhő mutatására szolgál majd, hanem az adatok ingadozását fogja érzékelni, és ebből tud következtetéseket levonni különböző dolgokra.

Galéria megnyitása

A nők több egészségügyi funkciót kapnak a Watch Series 8-cal: pontosan lehet majd követni ezentúl a ciklusokat, és ezekkel kapcsolatosan is értékes adatokat fog rögzíteni a viselhető kiegészítő. A peteérést is jelzi az eszköz, és ehhez is használja a hőmérőt, ami éjszaka is folyamatosan dolgozik majd. Azt is képes lesz jelezni az óra, ha problémásnak vélt cikluseltérést észlel, ami egészségügyi problémára utalhat sok esetben. Ezen a téren az Apple most szinte mindenre gondolt a nők legnagyobb örömére.

Galéria megnyitása

Az okosóra képes lesz azt is észlelni, ha a felhasználó autóbalesetet szenvedett, ilyenkor minden pillanat számít, éppen ezért az észlelést követően azonnal jelezni fog. Az értesítés pedig, ami megjelenik a kijelzőn, azonnal lehetőséget nyújt majd arra is, hogy segélyhívást indítson a tulajdonosa. Az Apple nagyon sok autóbalesetet modellezett, és készített saját tesztbábut is annak érdekében, hogy a funkciót a lehető legjobban kidolgozza. Nem akar téves riasztásokat, de amikor szükség van rá, akkor azonban a Watch-nak rögtön jól kell reagálnia.

Galéria megnyitása

Az Apple sűrűn mondogatta a Watch Series 8 bemutatója közben, hogy a biztonságra és az adatvédelemre ügyel. Biztosan így lesz majd, de ezt igazából minden szériánál elmondta eddig, és minden újításnál hozzáteszi, hogy az adatokat miként óvja meg. Azt is kiemelte a cég, hogy minden eddiginél több adat kerül helyben feldolgozásra, ami ugyancsak a biztonságot javítja. Az az okosóra, ami mobil hálózati támogatással rendelkezik, a továbbiakban már képes lesz roamingra is. Ehhez pedig nem kell több, minthogy a kapcsolódó okostelefonon be legyen állítva a roaming, innen át fogja venni a szükséges beállításokat.

Négy színben lesz elérhető az Apple Watch Series 8: sötétkék, arany, ezüst és piros alkotja az alap kínálatot.

A piros szokás szerint a (PRODUCT)RED kezdeményezést támogatva készül. A rozsdamentes acél modellnél pedig grafitszürke, ezüst és arany kivitelek lesznek. Érkeztek új szíjak is, ez megszokott, minden évben bővül a szíjak kínálata. Hermes és Nike szíj is érkezett új azoknak, akik valamilyen szempontból különlegesebb megoldásokra vágynak.

Galéria megnyitása

Az Apple Watch Series 8 üzemideje normál használatban továbbra is nagyjából egy napos, viszont lehetőség lesz alacsony fogyasztású módba tenni a készüléket, amikor képes lesz 36 órán keresztül is üzemben maradni egy feltöltést követően. Ezt az új akkukímélő opciót a vállalat szoftveresen biztosítja, és a watchOS frissítés révén elérhető lesz a korábbi okosórák számára is a Watch Series 4-ig visszamenőleg.

Apple Watch SE

Megújult az Apple Watch Series SE is. Az olcsóbb okosóra kapcsán azt kell kiemelnünk, hogy teljesen új hátoldalt kapott, ez már egy megerősített műanyagos megoldás lett, ami könnyebb, bírja a strapát, és valószínűleg olcsóbb a cég számára. Ezt a készüléket az Apple nem látta el folyamatosan aktív móddal, de az új szenzorcsomagot megkapta, ezáltal képes lesz az autóbalesetek felismerésére.

Galéria megnyitása

Ugyanazt a rendszerchipet használja az olcsóbb modell, mint a Watch Series 8, ami némiképp meglepő. Az egészen biztos, hogy a tempóval egyik esetben sem lesz gond, és így valószínűleg szoftvertámogatásban is ugyanaddig részesülhetnek majd a gépek. A Watch SE 44 és 40 milliméteres méretben lesz elérhető, mint a korábbi Apple okosórák, ami nem meglepő, hiszen részben ezekből építkezve született meg

Galéria megnyitása
.

A kedvezőbb árfekvésű órának nem szentelt a rendzvényen sok időt az Apple, de egyébként ez is biztosít majd egy jobb egészségügyi szekciót a hölgyeknek, bár a testhőt ez a modell már nem méri, és a peteérést sem követi figyelemmel. A Watch SE csak alumínium tokkal kerül a boltokba, és ezüst, fekete valamint arany színekben lesz megvásárolható.

Apple Watch Ultra

Az Apple okosórái évek óta nagyjából ugyanúgy festenek, most azonban ezen a fronton is változás történt, megjött a Watch Ultra, ami ugyan használja a szimpla eszközök dizájnjegyeit, de úgy néz ki, mint amit alaposan doppingoltak. Rögtön azt le kell szögezni, hogy 49 milliméteres lett, szóval még férfi csuklón sem biztos, hogy minden esetben jól áll majd, iszonyatosan masszív, és már több fizikai gombja is van.

Galéria megnyitása

Titán a tok, és minden eddiginél fényesebb (2000 nit) képernyőt kapott a Watch Ultra, szó szerint ragyogni fog még verőfényes napsütésben is, így túrázásnál mindig elég lesz egy pillantást rá vetni. Az új gombok révén lehet majd kesztyűben is kezelni a kiegészítőt, és lényegesen erőteljesebb hangszóróval is rendelkezik, hogy zajos környezetben is jól lehessen hallani. Kapott a termék egy rendkívül komplex digitális számlapot, amelyen nemcsak minden fontos mozgási adat lesz jelen, hanem még iránytű is egyebek mellett.

Galéria megnyitása

Ezt a terméket már alapértelmezetten mobil hálózati modemmel szereli az Apple, ez nem csupán egy opció. Biztosítja majd a baleseti segélykérő funkciót is, ami ebben az esetben különösen jól jöhet azért, hisz könnyen lehet, hogy az ember a városoktól falvaktól messze szenved olyan sérülést, hogy nem tud másként segítséget kérni. Sziréna funkcióval is rendelkezik a Watch Ultra, ami 86 dB-es hangerővel tudja majd felkelteni a közelben járók figyelmét.

Galéria megnyitása

A Watch Series 8 képességeivel rendelkezik egyébként az Ultra modell, szóval képes EKG mérésre, véroxigénszintet is tud figyelni, és megkapta a hőmérőt is. Az okostelefonokkal Bluetooth-osn kommunikál. Az integrált GPS ebben a készülékben kétfrekvenciás lett a hatékonyabb működés érdekében. Ennek kapcsán olyan funkcióra is lehet számítani, hogy az óra magától tudja majd, hogy mikor érkezett meg a felhasználó a futópályára, és automatikusan elindítja a nyomkövetést az edzés kezdetekor.

Galéria megnyitása

Csak egy színben jön a Watch Ultra, de úgy lett kialakítva, hogy lehet majd rá adni tokot is, amivel egyedibbé tehető, amellett, hogy jobban védhető kemény terepen. A vállalat teljesen újszíjakat is tervezett a Watch Ultra mellé, ezek részben kifejezetten nagy rugalmasságra, nyúlásra képesek, a kényelmesebb viselet érdekében, és például azért, hogy búvárruhához is tudjanak alkalmazkodni, ha éppen arra lenne szükség.

Galéria megnyitása

100 méteres vízállóságot ígér az Apple strapabíró karórája, és gond nélkül lehet majd lemerülni ezzel az eszközzel a csuklón akár 40 méteres mélységbe. Búvárok számára is ajánlott lesz a használata, segíthet a merülések alkalmával. Lesz is erre egy külön alkalmazás Oceanic+ néven. Itt tényleg nem kamu vízállóságról beszélhetünk. Megfelel a búváreszközöknél használt EN13319 szabványnak, és teljesíti a katonai előírásokat is (MIL-STD-810H).

Galéria megnyitása

A Watch Ultra az egyszerű Apple okosórákhoz képest igazi hosszútávfutó lett, hiszen normál használatban elkocog 36 órán keresztül, és itt is lehet számolni egy energiahatékonyabb móddal, amit egy későbbi frissítés fog elhozni. Ezt követően már akár 60 órás teljesítmény is kisajtolható lesz belőle, persze ilyenkor a funkcionalitás már valamelyest korlátozott.

Galéria megnyitása

Az Apple Watch Series 8 induló ára 210 ezer forintban lett meghatározva, a Watch SE 130 ezer forintos összeget kóstál, a Watch Ultra pedig messze a legdrágább a maga 420 ezer forintos alapárával. De egyébként a Watch Series 8 is felextrázható lesz 395 ezer forintig. A Watch Series 8 és az SE mostantól rendelhető és szeptember 16-tól kapható, a Watch Ultra pedig szeptember 23-án fog befutni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére