Az AMD speciális videokártyákat jelentett be a minap, amelyek csak és kizárólag az Apple legfrissebb asztali munkaállomásában lesznek elérhetőek. A három videokártya természetesen RDNA 2 architektúra köré épül, így a Mac Pro igen komoly teljesítménynövekedésen eshet át, már ami a GPU teljesítményt illeti. Az új videokártyák között megtaláljuk a W6900X és a W6800X modellt, amelyek maximum 64 GB-nyi fedélzeti memóriával érhetőek el, de egy igazi különlegesség, a két GPU-val felszerelt W6800X Duo is bemutatkozott, ami akár már 128 GB-nyi VRAM-ot is szolgálatba állíthat.
A W6000X sorozat tagjai a W5700X-hez, az eddigi csúcsmodellhez képest kétszeres, illetve esetenként akár közel négyszeres teljesítménynövekedést is fel tudnak mutatni. Beszédes adat, hogy a W6800X, ami a trió leglassabb tagja, már alapból közel kétszer gyorsabb, mint a W5700X, ugyanis 18,9 TFLOP/s helyett immár 32 TFLOP/s-os egyszeres pontosságú számítási teljesítményt biztosít.
A W6800X egyébként nagyon hasonlít az asztali Radeon RX 6800-as modellre, ám az órajeleket kicsit visszább kellett venni annak érdekében, hogy a célszegmens igényeinek maradéktalanul megfeleljen az új videokártya. Az előbbiek miatt nem túl nagy meglepetés, hogy a W6800X esetében 60 CU tömb, azaz összesen 3840 stream egység áll rendelkezésre, a GPU pedig 2087 MHz-es boost órajelen ketyeg. A 256-bites memória-adatsínre ezúttal 32 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódik, valamint 128 MB-nyi Infinity Cache is a kínálat részét képezi.
Teljesítmény tekintetében a második a sorban a W6900X, ami igazából a Radeon X 6900 XT-hez hasonlít, hiszen 80 aktív CU tömbbel, így összesen 5120 stream egységgel gazdálkodhat. A memória-alrendszer itt is 256-bites memória-adatsínre, 32 GB-nyi GDDR6-os VRAM-ra, valamint 128 MB-nyi Infinity Cache-re alapoz.
Az igazán nagy meglepetés a W6800X Duo, ami lényegében két darab W6800X grafikus processzort használhat egyetlen nyomtatott áramköri lapra zsúfolva, ennek megfelelően 120 CU tömb és 7680 stream processzor képezi a kínálat gerincét. A 2 x 256-bites memória-adatsínre 2 x 32 GB-nyi fedélzeti memória kapcsolódik, valamint az 128 MB-os Infinity Cache is jelen van, a két GPU között pedig az AMD Infinity Fabric technológiája teremt kapcsolatot. A két GPU-s felépítés miatt a TDP keret 400 W, vagyis egy-egy GPU-ra kisebb fogyasztáskeret jut, ennek megfelelően a maximális boost órajelet is visszavették egy picit, így az 1979 MHz-es értéket képvisel, a teljes TDP keret pedig 400 W, míg a másik két modellnél 300 W.
A Mac Pro asztali munkaállomáshoz készített videokártyák természetesen speciális formátumban, MPX modul formájában érkeznek, amelyekből a Mac Pro háza akár kettőt is fogadhat, vagyis a W6800X Duo segítségével akár négy GPU-val felvértezett rendszer is építhető. Az egyes MPX modulok fedélzetére matt fekete passzív hűtőborda kerül, amelyhez a Mac Pro rendszerhűtése biztosít elegendő légáramlást.
Árak tekintetében arra készülhetünk, hogy az újdonságok nem leszek olcsók: ha a W6800X-re vágyunk, akkor a Radeon Pro 580X alapú verzióhoz képest 2400 dolláros felárral kell számolni, míg a W6900X esetében 5600 dolláros, a W6800X Duo esetében pedig 4600 dolláros extra költségre számíthatunk.































