A HTC, a Huawei, a Sony és a HMD Global már beszélt az Android 9.0 frissítéssel kapcsolatos terveiről, most pedig a Motorola adott ki egy olyan listát, ami a Pie-ra váró készüléket tartalmazza. A Lenovo alá tartozó vállalat több felsőkategóriás mobil mellett elérhetőbb árú masinák esetében is tervezi a frissítést.

A Motorola hivatalos közleménye szerint az új Android operációs rendszernek köszönhetően még okosabbak lesznek a telefonok és letisztultabb felhasználói élményben részesítik majd a gépek a tulajdonosaikat. Az új intuitív navigációval és az átszabott feladatkezelővel gördülékenyebb lesz a használat, a tovább fejlesztett „Ne zavarj” módnak hála nem vonja majd el az emberek figyelmét annyiszor a készülék, a jobb osztott képernyős lehetőség révén pedig a multitasking is kellemesebb élményt jelenthet. A Motorola kiemeli még az átalakított gyorsbeállításokat, az új hangerőszabályzót és egyebek mellett az értesítéskezelőt is.

Arról egyelőre nem beszélt a vállalat, hogy milyen hozzáadott újdonságokra kell számítani. A Motorolának ugyanis vannak saját fejlesztésű programja, valamint főleg Kínában már a Lenovo és a ZUK által létrehozott ZUI felületet is alkalmazza több készülékénél, ez pedig további plusz alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal jár együtt. Az Android Pie érkezésével valószínűleg a ZUI is frissülni fog, de ez még a jövő zenéje.

Ezeknél a készülékeknél biztosan lehet számítani az Android Pie érkezésére:

  • Moto Z3
  • Moto Z3 Play
  • Moto Z2 Force Edition
  • Moto Z2 Play
  • Moto X4
  • Moto G6 Plus
  • Moto G6
  • Moto G6 Play

A remélhetőleg még nem teljesen végleges, csak ezek a mobilok azok, amiknél leghamarabb elkészülhet az Android Pie főverziós frissítés. Olyan fontos hiányzók vannak itt, mint a Moto E5 és E5 Plus, valamint az összes Moto G5 modell. (És a Motorola P30 sem szerepel a lajstromban, ami éppen most lépett a színre.)

A Motorola elmondása alapján a frissítések ősszel indulnak majd útjukra. Ennél pontosabb és részletesebb időkeretet nem szabott.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére