Android (Go edition) okostelefonnal jelentkezett az Archos

Az Access 57 4G alacsony áron lesz megvásárolható, de a specifikációja is ennek megfelelően alakul.

Android (Go edition) okostelefonnal jelentkezett az Archos

Az Google a jelek szerint jól tette, hogy létrehozta az Androidnak az olcsóbb mobilokra optimalizált változatát, ugyanis egyre több gyártó jelentkezik olyan alsókategóriás szerkezettel, aminél ez kerül az előtérbe. A napokban a Samsung és a Lenovo is használni kezdte ezt (ráadásul az utóbbi már táblagépnél), most pedig az Archos révén számolhatunk be ilyen újdonságról.

Galéria megnyitása

A belépő okostelefon egy 5,7 hüvelykes kijelzővel került bemutatásra, de sajnos ez az egyetlen impozáns paramétere a szóban forgó panelnek. A 18:9-es (2:1) képarányú megoldásnak a felbontása mindössze 960 x 480 képpontos, ráadásul TN+Film technológiás, szóval nem érdemes széles betekintési szögekben reménykedni. Az Access 57 4G tehát már azoknak az olcsó mobiloknak a sorát gyarapítja, amiken az Androidnak a „fapados” kivitele fut. Ennek megfelelően a bekapcsolást követően az Android 8.1 Oreo (Go edition) fogadja majd a vásárlókat a Go alkalmazáscsomaggal megtoldva. A Go applikációk azon túl, hogy egyszerűbbek a normál társaiknál, esetenként még extra lehetőségekkel is kecsegtetnek. A kamerarendszer nagyon egyszerű, előre egy 2 MPixeles érzékelőre épülő egység került, ez fog felelni a videocsevegések bonyolításáért, hátra pedig egy 8 megapixeles tekint egy LED-es villanóval megtoldva, így rossz fényviszonyok esetén is lehet majd használni. Videókat Full HD-ben tud megörökíteni a vas, de ettől még aligha kell kiemelkedő minőségre számítani.

Galéria megnyitása

Az Archos okostelefonját az Unisoc SC9832E központi chip fogja meghajtani, ami az egykori Spreadtrum tervezése nyomán jött létre. Ez a lapka még 28 nm-es csíkszélességen készül, és azt lehet róla tudni, hogy 1,4 GHz-es frekvencián dolgozó Cortex-A53 egységek kvartettje, valamint egy 600 MHz-es órajelű Mali-T820 MP1 grafikus feldolgozó lapul benne. Mivel az Oreónak a Go edition kivitele fut a mobilon, így nem meglepő módon csak 1 GB-nyi rendszermemória található benne, ami manapság már legfeljebb a Go alkalmazások mellett tud megfelelő felhasználói élményt nyújtani. A háttértárral nem bánt túl szűkmarkúan az Archos, 16 GB-tal szolgál a készülék, és ezt szükség esetén bővíteni is lehet legfeljebb 64 GB-os memóriakártyával. A mobilban van 4G LTE hálózati modem, külön említést érdemel az FM rádió megléte, és persze nem hiányoznak a Wi-Fi, Bluetooth, A-GPS vevő trió tagjai sem. Adott a Dual-SIM funkció, de ilyenkor le kell mondani a microSD alkalmazásáról, mert ez egy fiókon osztozik a második SIM-mel.

Galéria megnyitása

Az Access 57 4G burkolata teljesen műanyag, de mivel matt felületű, így legalább kellemes a tapintása – ha már a prémium érzetről le kell mondani –; az eszköz peremei lekerekítettek, így kényelmesen lesz kézben tartani. Az Archos újdonsága kizárólag sötétkék színben lesz megvásárolható. A belépő masina 171 grammot nyom, a felülete 157 x 74,9 milliméteres és 10,2 milliméterre emelkedik ki a síkból, szóval elég vaskosra sikeredett. Sajnos a büdzsébe nem fért bele az ujjlenyomat-olvasó, és egyéb biometrikus azonosítási módot sem biztosít az okostelefon. Az Access 57 4G-nél a fej- és fülhallgató számára biztosított 3,5 milliméteres csatlakozó és a Micro-USB 2.0 aljzat is a keret felső részére került. Az akkumulátor kapacitása csak 2400 milliamperes, ami egy alsókategóriás mobilnál éppenséggel még akár elég is lehetne, de itt azért egy elég nagy kijelzőt kell ellátni energiával, szóval aligha lesz jó az üzemidő.

Az Archos Access 57 4G olcsón megvásárolható lesz, mindössze 80 eurót kell majd érte leszurkolni, de októberig várat magára. A készülék Európa-szerte a boltokba fog kerülni, és először az IFA keretei között találkozhatnak vele szemtől szemben az érdeklődők. (Állítólag egyébként lesz az Access 57-ből egy 3G-s modell is, de erről csak azt lehet tudni, hogy mindössze 8 GB-os tárhelyet fog kapni.)

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap