Shop menü

ANDROID 11 FRISSÍTÉST KAPOTT AZ NVIDIA SHIELD, SOK ÉVVEL A MEGJELENÉSÉT KÖVETŐEN

Az eredeti Shield még a TV jelzés nélkül került forgalomba 2015-ben, mostantól elérhető rá az Android 11.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Android 11 frissítést kapott az Nvidia Shield, sok évvel a megjelenését követően

Az Nvidia nem ért el kirobbanó sikert a Shield konzollal, amiből az évek alatt Shield TV lett, és inkább set-top-box szerepre nyergelt át, mivel az eltelt idő alatt a játékos lehetőségei azért megfakultak, multimédiás feladatokara azonban többnyire alkalmas maradt.

Összességében azért szép pályafutás áll az Nvidia Shield mögött, bár valószínűleg a mostani Android 11 frissítés már a támogatása végét jelentheti majd. Ugyanis friss eszköz 2019 óta nem érkezett ezen a vonalon. Háromgenerációnyi Shield után az Nvidia feladhatja a Tegra X1/Tegra X1+ alapú megoldásoknak a fejlesztését. Ugyanakkor a meglévő eszközök még most, az Android 11 révén is kaptak új funkciókat.

Galéria megnyitása

Bár az Android 11 nem mai operációs rendszer, és erre frissíteni alapvetően nem lenne túl nagy dicsőség, de másként kell nézni erre a hírre, ha arról van szó, hogy a 2015 májusában, vagyis csaknem 7 évvel ezelőtt megjelent készülék számára válnak ezáltal elérhetővé új fejlesztések. Érdekesség, hogy annak idején még az Android 5.0 Lollipop futott az első modellen. A frissítés Shield Software Experience Upgrade 9.0 címszó alatt érkezik a felhasználók eszközeire.

A frissítést követően az Android 11 bevezetése és az Nvidia által hozzáadott fejlesztések révén jobb élmény lesz használni a készülékeket, és a képességeik is javulnak. Kiemelte a vállalat, hogy a Gboard gombsor lesz már az alapértelmezett, és ezt használva minden keresőmezőből elérhető lesz a Google Assistant és a hang alapú beviteli lehetőség. Alkalmazásengedélyeket pedig már egyszeri futtatás alkalmára is lehetőség lesz innentől kiadni, így javul a biztonság.

Galéria megnyitása

A Shield a frissítést követően már támogatni fogja az aptX technológiát a Bluetooth modulja esetében, ami azt jelenti, hogy jobb hangminőség lesz elérhető a vezeték nélküli kapcsolatot használó audió kiegészítők, így például hangszórók, fejhallgatók esetében. LDAC már eddig is biztosított volt a kiemelkedő minőségért, de azt sok eszköz nem teszi lehetővé. A Bluetooth-os kütyük már automatikusan le is fognak kapcsolódni, amikor alvó módba lép a Shield, és ugyanígy vissza is kapcsolódnak az indulást követően.

Elérhető lesz a készülékek révén az IMDb TV szolgáltatás, méghozzá teljesen ingyen. Olyan eredeti tartalmakat lehet ezáltal fogyasztani, mint például az Alex Rider. Frissül az Apple TV a Google Play Filmek, ennél lesz már Dolby Vision támogatás is, és jobb lesz az Ázsiában népszerű IQIYI szolgáltatás kliense is.

Galéria megnyitása

A GeForce Now esetében is lesz előrelépés, már 4K Ultra HD HDR minőségben is élvezhetőek lesznek a streamek, amennyiben magas kategóriára fizet elő a felhasználó. Az új GeForce NOW RTX 3080 tagság révén lesz majd mód a jobb minőséget elérni, amivel egyébként immerzívebb hangzás is együtt jár majd, 7.1 csatornás surroundban lehet majd része az embereknek – megfelelő hangrendszer mellett.

Galéria megnyitása

Mindenki, aki igénybe veszi bármilyen formában a GeForce Now szolgáltatást, az jobb Twitch integrációt kap majd a frissítést követően, ami a játékosok számára mindenképpen egy jó hír. Mit értünk ez alatt? Nos, az Nvidia elmondás alapján magasabb minőségben (nagyobb felbontás?) lehet majd játszani és streamelni egyidejűleg. Plusz nem okoz majd gondot több Bluetooth kapcsolatot használó egér vagy billentyűzet csatlakoztatása sem. Lehet külön klaviatúra a szimpla videózáshoz és a játékos tevékenységhez is.

Tavaly is kapott nagy frissítést a Shield, akkor a Google TV grafikus felületét kapák meg a felhasználók jobb 4K Ultra HD felskálázással az újabb hardvereken. Nem tudni, hogy mit hoz a jövő, de meglehető, hogy 2023-ban már tényleg feledésbe fog merülni a Shield támogatása, hiszen már így is bőven több támogatást kapott, mint arra bárki számított kezdetben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére