A Xiaomi sajnos az Android 10 frissítést eléggé elhúzta az Android One platformos okostelefonok esetében, de most végre már arról is beszámolhatunk, hogy a Mi A2 Lite számára is elkészült az aktuális Android főverzió. És emellett pedig a szétcsúsztatós Mi Mix 3 is beállt az Android 10-re frissülő okostelefonok sorába.
A Xiaomi 2018 első felében rántotta le a leplet a Mi A2 Lite-ról, ami lényegében a gyári Android élményt nyújtó variánsa lett a Redmi 6 Pro okostelefonnak. Az Android One platformra épülő készülékek hosszan tartó támogatásban részesülnek, és az okostelefon a pályafutása alatt frissült az Android 9.0-ra, most pedig az Android 10 operációs rendszerre is. A Mi Mix 3 pedig szintén 2018-ban, de az év végén került bevetésre, és ennél az eszköznél a MIUI 11 grafikus felhasználói felületbe lett csomagolva az Android 10.
Az egykori csúcsmodell, Mi Mix 3 esetében a frissítés a MIUI 11.0.3.0 (QEEMIXM) jelöléssel lett ellátva, míg a Mi A2 Lite esetében a V11.0.2.0 (QDLMIXM) azonosítóval illetett frissítést kell várni. Mind a kettő eszköz frissítése meghaladja az 1 GB-os méretet, szóval ez alapján azért könnyen kiszúrhatóak a verziószámok ismerete nélkül is. Az OTA érkező frissítéseket érdemes stabil Wi-Fi kapcsolat mellett letölteni, és 50%-ot meghaladó töltöttségi szint mellett telepíteni.
Kiadási jegyzéket sajnos egy esetben sem kaptunk, de az biztos, hogy a készülékek részesülnek az Android 10 legfontosabb újításaiból, így például a jobb értesítési rendszerből, ami hatékonyabb értesítéskezelést tesz lehetővé, és az appokat is átjáró sötét móddal is számolni lehet. Az Android ettől kezdve már lehetőséget nyújt a helyadatok megosztásának a felügyelésére is, és egy jobban használható gesztusvezérléssel is szolgál egyebek mellett.
A Mi A2 Lite esetében még azt tudjuk elmondani, hogy az FM rádióhoz tartozó applikáció le lett cserélve egy másikra, amit a Qualcomm fejlesztett, szóval a funkcióját ugyanúgy el tudja majd látni, mint korábban. A vállalat a közelmúltban több alkalmazást is lecserélt adatvédelmi szempontok miatt, és talán ezúttal is ilyen ok áll a háttérben. Azt nem tudni, hogy a Mi A2 Lite és a Mi Mix 3 milyen biztonsági javításokkal karöltve kapta meg az Android 10-et, de reményeink szerint legalább a februári csomagot használja a Xiaomi.
Kíváncsian várjuk, hogy a kínaiak ebben az évben tovább folytatják-e a Mi A szériát, ami 2018-ban még két tagot is számolt, tavaly viszont már csak egy modell érkezett, és az ár-érték arányát tekintve az sem ért fel az elődei szintjére. Viszont sok vásárló így is örömmel vette birtokba a Xiaomi Mi A3-at, és valószínűleg vannak, akik tárt karokkal várnák idén a Mi A4-et.
A Xiaomi a Mi A2 Lite frissítésével most már minden támogatott Android One eszköz számára biztosítja az Android 10 operációs rendszert. Sajnos a Xiaomi Mi A1 esetében erről már le kell mondani a készülék kora miatt.