A Razer Tartarus sorozatában több népszerű modell is helyet foglal, most viszont egy újabb példánnyal bővült a kör, ugyanis megjelent a Tartarus Pro Keypad, amely analóg optikai kapcsolóival próbál szerencsét a piacon. A feketében és fehérben egyaránt elérhető újdonságról természetesen az RGB LED alapú háttérvilágítás sem hiányzik, a billentyűk alatt azonban nem mechanika, hanem egy speciális, infravörös fénnyel és szenzorral dolgozó megoldás lapul – ezt hívják analóg optikai kapcsolónak.

Működésének lényege, hogy az infravörös fényforrás és a szenzor között a „kapcsoló” szára foglal helyet, amely megszakítja a fény útját: minél lejjebb nyomjuk a billentyűt, annál több fény jut a szenzorhoz, így annál mélyebb lenyomást érzékel. A nyomáspontot egyébként 1,5 és 3,6 milliméter között érzékeli az elektronika – előbbi gyors, utóbbi lassú, mélyebb lenyomásként értelmezhető. Természetesen a nyomás „erősségét” is érzékelni tudja a rendszer, hiszen a megtett út és az áthaladó fény mennyisége alapján több szintet különböztet meg az elektronika. A billentyűkhöz ráadásul két funkció is rendelhető, vagyis az egyik egy részleges, a másik pedig egy teljes lenyomásnál aktiválódik, ami többféle felhasználásnál is nagy segítség lehet.

Galéria megnyitása

A 32 programozható gombbal ellátott Tartarus Pro Keypad mellé egy hüvelykujjal használható nyolcutas joystick is jár, mellette pedig egy görgő kapott helyet. A billentyűzet esetében nyolcféle billentyűtérkép között lehet váltani, mindezt azonnal, gördülékenyen tehetjük meg, így pillanatok alatt alkalmazkodhat az újdonság a legkülönfélébb feladatokhoz is. A billentyűkhöz ezzel együtt makrókat is rendelhetünk, plusz Razer Synapse és Chroma támogatás is jár a termékhez – előbbi a működés testreszabására való, utóbbi pedig az RGB LED alapú világításhoz kapcsolódik.

A Razer Tartarus Pro Keypad már megjelent kereskedelmi forgalomban, mindkét változat 149,99 euróba kerül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2019. okt. 29. 21:36
#1

Azért 130 USD-ből hirtelen 150 EUR-t kihozni már szép teljesítmény. Európa annyira mágikus hely, hogy rögtön rárepül 35 dollár az árára.

carlas
carlas
2020. márc. 6. 12:22

@talgaby Már bocsi de ha hülye vagy hozzá, miért reklámozod? 01. Usában nettó árak vannak mindenhol, 2. Erre jön vám-áfa 3. Itthon is jön rá, nem is kevés. Ha kintről rendeled de EU akkor azon is van de itthon már nem kell rászámolni. Szóval mi a mágikus hely? Semmi. Csak fogalmad sincs róla és regeteg hasonló társadnak sem. Usában minden ár netto és a fizetésnél lesz az adott állam szerint adózva. Ráadásul minden államban más mennyiségű adó jön rá. Nem bonyolult ez.....

Vissza az oldal tetejére