A Google bemutatta a Pixel 4 okostelefonokat, és ezek elképesztően jól sikerült szinte minden szempontból. A vállalat különösen nagy figyelmet szentelt annak, hogy a fotózás terén milyen fejlesztések történtek, zseniális képeket lehet majd készíteni az újdonságokkal, a felvételek tárolását tekintve viszont itt már nem ugyanolyan lehetőséget kapnak a Pixel 4 modellek, mint ami a Pixel 3-nál volt, hanem rosszabbat.

A Pixel 4 és a Pixel 4 XL csak 64 és 128 GB-os kivitelben lesz elérhető, ami a Google szerint azért nem probléma, mert a Fotók szolgáltatás révén a fényképeket és a videókat nem kell helyben tárolni. Igen ám, de van itt egy kis bökkenő. A Pixel 3-ig minden Pixel készüléknek lehetősége volt arra, hogy 16 MPixeles felbontásig az eredeti minőségben tudja menteni a képeket, a videóknál pedig Full HD minőségig volt ugyanez az opció biztosított. Viszont a Pixel 4-nál már nem azt írja a Google, hogy az eredeti minőségben történik a mentés, hanem azt, hogy magas minőségben, tehát tömörítést fog alkalmazni a vállalat.

Nem a Pixel 4 az első Pixel, ahol le kell mondani erről a remek lehetőségről. Már az év első felében leleplezett Pixel 3a széria is ugyanebben a cipőben járt. Akkor még úgy gondolták az emberek, hogy ez biztosan egy olyan kompromisszum, ami a középkategóriás mobillal együtt jár, de a jelek szerint nem erről van szó. A Pixel 4 egy fotózásra nagyon kihegyezett, referencia zászlóshajó, és bizony itt is el kell azt fogadni, hogy az online tárhelyre mentett képek nem az eredeti valójukban lesznek megőrizve. Pedig a 64 GB-os tárhellyel szerelt eszköz esetében valószínűleg sokan fogják használni a Google Fotók szolgáltatást a háttértár tehermentesítésére.

Galéria megnyitása

A korlátlanság továbbra is biztosított a feltöltéseknél, de már csak tömörítést követően lehet bármilyen mennyiségben fotót és videót feltölteni a Google tárhelyére a Fotók szolgáltatáson belül. Persze azt nem lehet tudni egyelőre, hogy a tömörítés mennyire hagy majd látható nyomot a felvételeken, de a felhasználók minden bizonnyal jobban örültek annak, hogy az eredeti fotókat és mozgóképeket őrizte meg eddig a vállalat. Egyébként a keresőóriás nem indokolta a döntést, és arról sincs szó, hogy a korábbi maximális 16 MPixelt a mostani eszközök meghaladnák, a Pixel 4 generáció mindkét kamerája belül marad az eddigi korlátozáson.

Az eredeti minőségben korlátlan mentést nyújtó Google Fotók eddig egy jó extrája volt a Pixeleknek, de már búcsút kell ennek mondani. Természetesen továbbra is lehet feltenni eredeti minőségben képeket és videókat, ezek azonban már bele fognak számítani az elérhető tárhelybe. És mivel alapból csak 15 GB van ingyen, ez nagyon hamar felélhető multimédiás tartalmakkal. Szóval, ha a Pixel 4 (és Pixel 3a) tulajdonosok szeretnék az eredeti minőségben tárolni a felvételeiket, kénytelenek lesznek előfizetni nagyobb csomagra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mitch23
Mitch23
2019. okt. 18. 9:36
#5

Nem hinném... A koncepciók mindkét telefonról már megjelenés előtt felderültek. Lehet vagdalózni, hogy ki kit másol, igazából itt minden gyártó halad a trendekkel. Azt sem mondanám, hogy nem sikerült nekik. Egy pixel 3 még mindig többet ér mint egy 11 pró... Az viszont tény, hogy egyik telefon sem ér 150 ezernél többet, árazás szempotnjából már minden csúcskészülék el van szállva. A sok hülye meg megveszi mert mutatni kell h nekik telik a 24 hónapos törlesztőre de ez már más téma :D

humaniod
humaniod
2019. okt. 17. 10:49
#4

Igazából az egész egy Apple (iPhone 11) copy, ami még jó irány is lenne, ha mindenhol jobbat adnának, kevesebb pénzért. De ez nem sikerült.

Például miért 64GB az alap tárhely, miért nem 128? Ez pont az Apple lehúzós taktikája, erre átveszik.

axe
axe
2019. okt. 16. 22:05
#3

"Persze azt nem lehet tudni egyelőre, hogy a tömörítés mennyire hagy majd látható nyomot a felvételeken, de a felhasználók minden bizonnyal jobban örültek annak, hogy az eredeti fotókat és mozgóképeket őrizte meg eddig a vállalat" a felhasználók egyáltalán nem fognak észrevenni különbséget, amikor elhiszik, hogy egy 150000000mp-s telefon kis képérzékelővel jobb képet készít gyárilag szénnészerkesztve, mint egy pl 50mp-s hatalmas fényképezőgép, vagy egy RED 4k kameránál a 8k telefonos videó

humaniod
humaniod
2019. okt. 17. 10:43

@axe  Ha minden klappol, olyankor senki nem veszi észre a telefonos 4K videófelvétel eltéréseit. Jól mutatja ezt, hogy nagyon sokan tesznek be összevágott profi anyagokba telefonnal felvett (B-roll) részleteket és egy néző sem panaszkodik, hogy na de ott x és y másodperc közt csúnya volt a kép.

A profi eszközök azért egy más kategória, mert minden esetben 100%-ban hozzák az elvárt magas szintet, lehet rájuk biztosan számítani és aki ezzel keresi a kenyerét annak csak ez számít. Nem akarja magát szivatni egy újrafelvétellel, főleg ha azt lehetetlen is kivitelezni és akkor bukja az egészet.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 16. 21:54
#2

Drog diller effektus. AZ első adag ingyen volt, most már fizetni kéne...

Meteorhead
Meteorhead
2019. okt. 16. 20:26
#1

Maradt a OneDrive.

Vissza az oldal tetejére