Úgy látszik nem voltak sikeresek az EA-val folytatott tárgyalások az Alice folytatásának, az Otherlandsnek az ügyében, és a két tervezett játék közül az Ozombie lesz az, ami megvalósulhat. Az Óz, a nagy varázsló inspirálta történet sokat merít az eredetiből, de sok mindenben el is tér tőle. Az alternatív változatban Dorothy, a Bádogember és az oroszlán együtt harcolnak a Madárijesztő és agyvelő után kutató zombiserege ellen.

Manapság mindent elárasztanak a divatossá vált zombik, de McGee megígérte, hogy jól átgondolt történetet fog elénk tárni, amelyben olyan témákkal találkozhatunk, mint az egyéni szabadság és függetlenség, az egyén kötelezettségei a társadalom felé és fordítva, a szervezett vallások hatása a társadalomra és a társadalom arra való törekvése, hogy elvesse a rendhagyó gondolatokat és gondolkodást.

A játék alapvetően szóló darabnak készül, amely a szerepjátékra, a taktikai harcra, a felfedezésre és a történetre helyezi a hangsúlyt. Ha végigvisszük a kampányt, elérhetővé válik a többjátékos mód is, amelyben több karakter közül választhatunk és bajnokságok és hasonló események keretei közt mérkőzhetünk meg ellenfeleinkkel.

A támogatók 15 dollárért megkapják a játékot, a hozzáférést a fórumokhoz, ezen kívül különleges háttérképekkel és avatarokkal is gazdagabbak lesznek. Az extrák között digitális művészeti album és a játék zenéi is szerepelnek. A bónusz célok érdekes módon nem az elért összeghez, hanem a támogatók számához vannak kötve. 6000 támogatónál kinyitják azt a rejtélyes ládikát, ami a játékkal kapcsolatos titkokat rejti. Ha összejön 11 000 támogató, akkor Chris Vrenna (Nine Ich Nails, Marilyn Manson) fogja szerezni a zenét.

Az Ozombie-t PC-re, Linuxra, iOS-re és Androidra fejlesztik. McGee csapatának, a Spicy Horse-nak 950 000 dollárra van szüksége az elkészítéséhez. A Kickstarteres gyűtés ma indult és még 41 napig fog tartani.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére