Az AMD következő nagy processzor-architektúrája a Zen lesz, amire már nagyon kíváncsiak a piac szereplői, illetve maguk a vásárlók is, hiszen a tervek ígéretesnek tűnnek, így a jelenlegi teljesítmény-szinthez képest komoly előrelépésre van kilátás.

Sajnos „real-world” tesztekkel még nem tudunk jelentkezni, viszont néhány információmorzsáról már leránthatjuk a leplet, hála az AMD prezentációjának. És ráadásként mindjárt azt is megmutatjuk, mire képes egy Zen processzor egy Broadwell-E processzorral szemben, ha Blender renderelésre kerül sor.

A Zen architektúra

Az új processzor-architektúra az átlagfelhasználók számára Summit Ridge kódnévre hallgató asztali processzorok formájában válik majd elérhetővé, amelyek maximum 8 processzormaggal rendelkezhetnek és összesen 16 szálon dolgozhatnak. Az újdonságok a GlobalFoundries 14 nm-es FinFET gyártástechnológiájával készülnek, csak úgy, ahogy a Polaris sorozatú grafikus processzorok is.

Processzormagok szintjén nagyon fontos változás lesz, hogy a Bulldozerrel és a Piledriverrel szemben ismét visszatér az „erős magok” koncepciója, vagyis süllyesztőbe dobja a gyártó a modulos elrendezést, ahol egy modulon belül két Integer és egy megosztott FPU egység lapult, így várhatóan sokkal jobb lesz az egyszálas teljesítmény. Az új elrendezés részeként minden Zen processzormag fejlettebb elágazás-becslőt kap, rendelkezni fog saját Micro-Op gyorsítótárral, de az utasítás-időzítő is szélesebb lesz, illetve megduplázódnak a lebegőpontos számítást végző egységek is.

Gyorsítótárak frontján szintén komoly változások jönnek, ugyanis minden Zen processzormag rendelkezni fog 64 KB-nyi négyutas elsőszintű utasítás gyorsítótárral, 32 KB-nyi nyolcutas elsőszintű adat gyorsítótárral, valamint magonként 512 KB-nyi nyolcutas L2 gyorsítótár is jelen lesz a fedélzeten. A processzormagok harmadszintű megosztott gyorsítótárhoz is hozzáférhetnek, ami 16 utas lesz, mérete pedig magonként 1 vagy 2 MB – asztali fronton a Summit Ridge esetében 8 MB lehet a megosztott harmadszintű gyorsítótár mérete.

Az új processzormagok a megfelelő mennyiségű erőforrásnak köszönhetően nem egy, hanem akár két szálon is dolgozhatnak egy időben, ugyanis az AMD bevezeti az SMT (Simultaneous Multi-Threading) támogatást, ami az Intel térfelén már régóta aktív, igaz, más néven.

Az újítások hatására az órajelenként végrehajtható utasítások száma is növekszik. Jól látható, hogy a Bulldozertől az Excavatorig nem volt valami meredek a javulást szemléltető egyenes, ám a Zen érkezésével elég komoly ugrás következik, ugyanis a növekmény 40% körüli lesz. Ezzel együtt energiahatékonyság terén is lesznek előrelépések, így összességében hűvösebben, kisebb fogyasztás mellett üzemelhetnek majd az új központi egységek, mint elődeik.

Platform szintjén már nem titok, hogy a jövőben mind az APU egységeket, mind pedig a processzorokat az egységes Socket AM4-es foglalat szolgálja ki, legalábbis asztali fronton. Az új processzorfoglalattal együtt számos újítás is érkezik, mint például DDR4-es memória-támogatás, PCI Express 3.0-s támogatás, USB 3.1 Gen2 támogatás, illetve NVMe és SATA Express támogatás is.

Az AMD illetékesei egy rövid demót is bemutattak a prezentáció alkalmával, amelyen egyebek mellett az látható, mire képes egy 3 GHz-es magórajelen ketyegő, 8 processzormaggal és 16 szállal rendelkező Summit Ridge prototípus egy ugyancsak 8 processzormaggal és 16 szállal gazdálkodó Core i7-6900K processzorral szemben, amelynek magórajelét 3 GHz-re korlátozták. A fenti videón egyébként az is látható, hogyan muzsikál a nyolcmagos Summit Ridge processzor egy Radeon Fury X videokártyával karöltve, ha 4K-s felbontású játékra kerül sor. A videó végén még a szerverpiacot célzó Naples is látható pár képkocka erejéig.

A fenti teljesítmény alapján van okunk reménykedni, igaz, végleges következtetést majd csak a kereskedelmi forgalomba szánt modellek független teszteredményeinek ismeretében lehet levonni. Az már most leszögezhető, hogy a 3 GHz-es órajel nem végleges, az viszont rejtély, hogy a Summit Ridge család tagjai pontos milyen órajeleket alkalmaznak, illetve mekkora TDP kerettel rendelkeznek majd. Egyelőre a várható árazással kapcsolatban sem árult el részleteket az AMD, de ez nem is meglepő, hiszen az új processzorok a tervek szerint majd csak 2017 folyamán kerülnek az üzletek polcaira, valamikor az év első negyedévében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

42 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Timer
Timer
2016. aug. 20. 14:13
#19

Besírok, mi megy itt. Hogyan jutottunk el a hűtőkig, az hihetetlen. Nem értem, az AMD drukkerek miért nem képesek a nyilvánvaló tényeket tudomásul venni? Az Intel drágább jelenleg, és jobb. Pont. Ha az AMD ennél olcsóbban eléri azt a teljesítményt, ami - ugyan alacsonyabb az Intel által elért, viszonyítási alapként szolgáló 100%-nál -, de még kellően erős ahhoz, hogy használható legyen, AMD-t is megéri venni, megfelelő árazás mellett. A jelen termékpaletta nem ezt tükrözi, ebben hozhat változást a Zen. Jelenleg az Intel ellen egyedül az árazása szólhat, az AMD mellett pedig lassacskán már az sem. Bízom benne, hogy előbb-utóbb ez változik, hiszen a konkurencia harc az, ami az árakat földközelben tartja.

fofoka
fofoka
2016. aug. 19. 20:18
#18

Én is simán megvárom a Zen-t. Addig is elleszek az Intellel. Meg azután is.

Fzoltan
Fzoltan
2016. aug. 19. 14:21
#17

Hogy már most van 3 GHz-es Engineering Sample, az bíztató. Ha azt mondják, hogy van olyan benchmark, ahol jobban teljesít, mint a Broadwell-E azonos órajelen, az megint csak jó. Én nem várok többet, mint hogy 10-20% többletfogyasztással hozza a Skylake IPC teljesítményét. Ha ezt sikerül elérni, már lesz árverseny.

arn
arn
2016. aug. 19. 13:46
#16

hat nemtom... az intel egy 2008 ota toldozgatott architektura. egy elonyet latom, hogy mivel nincs mas lehetosege az amdnek a magok szamat pumpalja fel, ami vegre remelhetoleg elinditja a magok jobb kihasznaltsagat, mert jelenleg sok ertelme nincs nagyon 4 magnal tobbnek (kiveve egyket teruletet).

Parano1d
Parano1d
2016. aug. 19. 12:47
#15

Hiába renderelésben jó az AMD, azért mindenki sejti, hogy egy generáció alatt nem fogja tudni ledolgozni a több éves hátrányát. De talán jelentősen csökkentheti.

És úgy néz ki, végre a felső kategóriában is lesz alternatíva. Nem mintha az átlag magyarnak az pálya lenne, de azért mégis csak lesz valami.

ThePoweR
ThePoweR
2016. aug. 19. 12:57

Az lenne a jó ha jelenlegi i5 teljesítményt lehetne venni mondjuk 30kért. Valahogy úgy ahogy most a VGA-nál csinálták. Persze egyel feljebb is ment a kategória, de összességében nem rossz.

yodamester10
yodamester10
2016. aug. 19. 11:30
#14

Az első képen az férfi vagy nő?

comeon
comeon
2016. aug. 19. 11:53

Szerintem ő lenne Ms. Lisa Su.

De bennem is felmerült a kérdés...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. aug. 19. 10:55
#13

Nem ártana egy kis konkurencia az Intelnek, hogy lejjebb menyjenek az árak, de látom ebből se lesz semmi.

Timer
Timer
2016. aug. 19. 8:18
#12

Van az a mondás a németekkel meg a focival... Pont ugyanez a helyzet évek óta ezen a piacon is. Papíron valahogy mindig mindenben az AMD a jobb, sőt, ez néha még nyers erőben is igaz, de végül az optimalizáltság (lásd még: "megkenni a szoftver fejlesztőket" címszónál) miatt a vége az, hogy processzorban az Intel a jobb választás, grafikuskártyában pedig az nVIDIA. Volt AMD-m is nemrég (Phenom II X4 955BE), ami egészen odáig marha jónak is tűnt, ameddig nem ültem le egy bencsmárkokban alig jobb i52500K-s gép elé, ami még alapórajelen is úgy elverte a 3,7 GHz-en járatott Phenomot mindennapos használat során, mint osztrák énekesnő a farkát. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy az akkori R9270X mellé nem lenne-e érdemes szerezni egy Intel procit is, csak az érdekesség kedvéért. Jött, látott az i54460, és győzött is: cirka +15%-ot rántott ki ugyanabból a kártyából. Generációs eltérés van, persze, de itt nem ekkora teljesítmény különbségről volt szó.

A fogyasztás pedig nem azét lényeges, mert a villanyszámla éves szinten több, vagy kevesebb egy tízessel. Sokkal lényegesebb, hogy nem üvölt a lábadnál a vas, és okádja a házba a meleget. Ez még tuningtól mentes környezetben is lényeges szempont, hát még ott.

Drukkolok az AMD-nek, régebben nem egyszer hitvitába is keveredtem értük, de az, amit az utóbbi pár évben csinálnak, az már kevés egy akkora óriás ellen, mint az Intel. A helyükben kurva gyorsan ráfeküdnék a desktop frontra, és magasról tennék a mobil és szerver piacokra, ott amúgy is csak azok választották a termékeiket, akiknek nagyjából lövésük sem volt, mit vesznek.

ncc1701
ncc1701
2016. aug. 19. 6:35
#11

Megvárom simán. Jó lenne vmi értelmes konkurencia, azt a kis időt fél lábon is kibírom. Kis x4 760k-m 4.5GHz-re húzva simán nyomja doom alatt a 70+fps-eket, ami nekem elég. :)

ChoSimba
ChoSimba
2016. aug. 19. 0:06
#10

Na remek.

Akkor már csak azok a kérdések, hogy a 3GHz felett mennyi van még benne (elmegy-e 4GHz-ig), mennyiért adják és végül mennyit fogyaszt ?

partymaniac87
partymaniac87
2016. aug. 18. 23:49
#9

Most őszintén. Ki a rosseb szokta nézni a villany számlát? Tegyük fel pl 100 emberből kb 2?

zodiac83
zodiac83
2016. aug. 22. 13:26

"Most őszintén. Ki a rosseb szokta nézni a villany számlát? Tegyük fel pl 100 emberből kb 2?"

Az akinek nem már nem apuci/anyuci fizeti? :)

matyi009
matyi009
2016. aug. 18. 23:00
#8

Én komolyan szerettem az AMD-t, mindaddig mig nemkellet hozzányulnom egy E1 processzoros laptophoz mert remélem a pokolrakerül aki megalkotta.

gabushi
gabushi
2016. aug. 19. 0:40

Hát azokat az AMD nem is laptopokba szánta, hanem az akkoriban népszerű (igaz, amikor az E1 megjelent már leszálló ágban volta piaca) netbookokba.. Csak sok gyártó belerakta 14-15-17 gépekbe... amitől többet várt volna az ember.. persze, hogy kínzás volt.. De ez nem az AMD sara volt.

langward
langward
2016. aug. 18. 22:52
#7

Várjuk meg az igazi teszteket is.

Zedas
Zedas
2016. aug. 18. 21:35
#6

Még ha tényleg sikerül is nekik, és előállnak egy versenyképes vassal, kb. úgy fogja megváltani a világot, mint az RX 480-as. Papíron. Ugyanis a kutya nem fog nekik elég processzort gyártani, és az a néhány példány, ami esetleg elérhetővé válik, messze túl lesz árazva.

Már nem tudok hinni nekik, pedig piszkosul kellene egy versenytárs az Intel és az nVidia mellé.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. aug. 18. 22:54

Nincs olyan hogy AMD gyár. Bérgyártok vannak. :)

AgeOfVampires
AgeOfVampires
2016. aug. 18. 21:34
#5

A) jogos a félelem, hogy akkora előre lépés lesz, mint a bulldozer volt

B) aki nem intel részvényes, az drukkolhat AMD-nek hogy nagyobb legyen 40k forint fölött is a reális választék, és legyen igazi árharc

C) jó messze van ez még

van még mit ragozni ezen?

Tuttu
Tuttu
2016. aug. 18. 21:28
#4

Én várom, de persze elmarad rendesen. Nem is kérdéses, de nekem most is FX8320-am van és mrg vagyok elégedve vele. 4,3Ghz-re húztam és letojom mennyit eszik a gépem!

A lényeg, hogy egy full AMD kombinációval azonos FPS-t hoz a gép egy játékban mint haverom intel/NV kombója csak 60K Ft eltérés van.

Ha megmarad a jó ár/érték akkor jó lesz az a Zen.

Amúgy váltani készültem intere én is. Most szerintem kivárom. Addig eldöcög még minden...

A lényeg, hogy piaci versengés legyen! VGA fronton is jól jártunk a versengéssel!

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2016. aug. 19. 13:46

A fogyasztast letojhatod.

Csak a megnovekedett fogyasztasbol adodo melegedest nem.

A haverod mennyiert vett hutot?

Es te mennyiert?

Ugye mar nincs 60 a kulonbseg.

A haverod gepe is huzva van?.

Naugye.

Tyrel
Tyrel
2016. aug. 18. 21:09
#3

Hát én aztán nem vagyok AMD fan, de ezt az agyatlanságot ami itt megy még így is fáj olvasni...

  • Több éves Intel CPU ellen versenyez:

Ébresztő, a 6900K idén tavasszal jelent meg.

  • Ár/érték arány - "olcsón kakit":

Megint mi van? Megnézte itt bárki is hogy mennyibe kerül az i7-6900K? Itt az Iponon épp 327 ezer forint.

Nem is kell az AMD-nek "olcsó kakit" kiadni, ha 200 ezerért adnak ki egy processzort ami egy szinten van az Intel 327 ezerért árult processzorával, már akkor nyertek.

  • Búúú, csak 3GHz, biztos nem bírja!:

Ismét gratulálok... Minden mikrochip gyártási folyamata így indul, a korai példányok alacsonyabb órajeleken és magasabb feszültségeken mennek, amíg csiszolják a gyártástechnológiát, új stepping-eket csinálnak, stb. A sorozatgyártásra szánt változat elkészültéig nincs értelme az órajeleken lovagolni.

A 4-nél több fizikai magnak szerintem lesz értelme mire ez megjelenik a boltok polcain; épp néhány hete néztem hogy milyen processzort kellene legközelebb venni és a 4 magosokat élből kizártam. Elkezdtek szivárogni az olyan játékok amik aktívan munkára tudnak fogni 4-et, és még többet is tudnának, ha lenne. VR alá, vagy valóban next-gen játékoknak (pl. a jövendő Star Citizen) a 4 mag csak nagyon nagyon fogcsikorgatva lesz elég. E miatt a 6800K tűnt az első elfogadható választásnak, ami a közel 140 ezer Ft-os árát elnézve elég szomorú.

Nem állítom hogy AMD-re szeretnék váltani, nem volt még soha, de az Intel jelenleg annyit kér a processzoraiért amennyit nem szégyell, kell melléjük a konkurencia.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. aug. 20. 10:06

+1

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. aug. 18. 20:53
#2

Maradok az AMD-nél, semmi bajom nincs az FX-el sem pedig az ötödik évét tapossa. Megy az új Hitman, megy a Project Cars és megy minden ami nekem kell. Nem fogok itt sznoboskodni ha majd hozza az ár érték arányt.

s_otto
s_otto
2016. aug. 18. 20:18
#1

Ennyi? Nincs semmi amit lehetne mantrázni? Semmi "majd ha" ?

Végig vártam a cikket olvasva, meg a videót nézve hogy mikor jön az új szó.

Csalódott vagyok. Vártam valamit - nem tudom mit.... mantle, trueadio, vulcan, dx12, finomszemcsés preemció, low level api, async - valami ezekhez hasonlót.

És semmi. Csak annyi, hogy 2017-ben valamikor tudni fogja a 2015 első negyedévben megjelent broadwell szintjét. Elosztjuk kettővel és talán. Osszuk hárommal.

ny
ny
2016. aug. 20. 23:57

tudni fogja a HSA-t, és a programok újraírása nélkül befogja a GPU-t

Vissza az oldal tetejére