A Samsung a Galaxy S20 termékcsalád bemutatása mellett a Galaxy Fold utódját is a kamerák kereszttüzébe állította. Illetve nem egészen erről van szó, mert bár a második hajtogatható mobilja ez a Samsungnak, nem a Galaxy Fold helyébe fog lépni, hanem az alá érkezik a kínálatba. Ez a megfizethetőbb hajtogatható mobilja a cégnek, amiből a tervek szerint több milliót szeretne értékesíteni.

A Galaxy Z Flip esetében egy kagylós eszközről beszélhetünk, melynél nem az a cél, hogy nagyobb képernyőt kapjanak az emberek az eddigieknél, hanem az, hogy kényelmesen zsebre tudják tenni az átlagos képernyővel szerelt készüléküket. A Samsung egy 6,7 colos Infinity Flex Display, Dynamic AMOLED kijelzőt kapott, amit egy Ultra Thin Glass (UTG) nevű rugalmas üveg véd, nem sima plasztik réteg; ezen kevésbé fognak meglátszódni a karcok, és üvegesebb hatása lesz, de eltérhet a tapintása a szimpla sík üvegétől. A megjelenítőről azt kell még tudni, hogy 2636 x 1080 képpontos a felbontása (21,9:9), és van egy vékony pereme, mint a Galaxy Foldnak, de sokkal fejlettebb már a kivitelezése annál, és egyébként van egy társa is.

Galéria megnyitása

A mobil fedőlapján található egy 1,1 hüvelykes Super AMOLED megjelenítő, ami szintén érintésérzékeny, és 300 x 112 pixeles a felbontása. Ezen gyors információk jelennek majd meg, de nem annyira sokrétűen használható, mint a Motorola Razr külső képernyője. Kiírja majd a hívók nevét vagy a friss értesítéseket, és ha az ember megböki, majd kinyitja a telefont, rögtön az adott applikáció fog indulni, melyből az értesítés származott.

A szerkezet a One UI 2 grafikus felhasználói felületet tárja a felhasználók elé az Android 10 operációs rendszer alapjait felhasználva. Ebben az esetben a Samsung számára az jelentette a kihívást, hogy úgy alkossa meg a felületet, hogy a tartalom elrendezése minden esetben tökéletesen alkalmazkodjon ahhoz az állapothoz, amiben éppen van a mobil. A hajtogathatóság itt nem annyira jól használható fegyver, mint a Galaxy Foldnál, de itt is sok jó dolgot lehet ezzel elérni, például a több ablakos mód izgalmasan alkalmazható rajta.

A Galaxy Z Flip esetében a kompakt dizájn fontos volt, éppen ezért itt a kamerarendszernek is kevesebb hely maradt. Belül az okostelefon egy kiváló minőségű 10 MPixeles kamerát vonultat fel, és 4K Ultra HD videózást támogat. A hátlapon egy duálkamera bukkant fel, és ennek a modulnak mind a kettő tagja 12 megapixeles. Az elsődleges kamera F/1.8-as rekeszértékű, stabilizált optikát kapott, és az 1/2,55 colos szenzor kapcsán pedig elmondható, hogy Dual Pixel AF eljárással dolgozik. A társkamera egy ultra-széles látószögű lencserendszerrel lett ellátva, ami F/2.2-es apertúrájú. 4K UHD videókat lehet majd alkotni a Galaxy Z Flippel.

Galéria megnyitása

Ez a különleges okostelefon a Snapdragon 855+ rendszerchipet vonultatja fel, szóval felsőkategóriás tempót fog nyújtani, nem úgy, mint a Motorola Razr, ami kapott is bőven kritikát emiatt. A rendszer számára a Galaxy Z Flip 8 GB-nyi memóriát biztosít majd. Sajnos bővíteni nem lehet a készülék tárhelyét, de alapból 256 GB-tal szolgál, ami igazából a legtöbb vásárló számára bőven elegendő lehet.

Itt nincs 5G támogatás, de valószínűleg azért ezt megbocsátják majd neki a vásárlók, a 4G LTE hálózati modemet használva is kiváló, 1 gigabites sebességre lesz képes. A kapcsolati lehetőségek tárházában van itt Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő WLAN Wi-Fi Directtel, Bluetooth 5 modul, NFC chip (MST) a Samsung Pay-hez, és persze A-GPS vevő, ami egy sor különböző navigációs rendszert támogat. Itt a vállalat beágyazott SIM-et is használ.

Alumínium és Gorilla Glass 6 üveg a Galaxy Z Flip külső burkolata, a zsanér kialakításánál a cég a korábbi tapasztalatokat felhasználva tervezett, és a zsanér takarójára került ezúttal is a Samsung logó, ami egy dizájnt illető kapocs a Galaxy Folddal. A cég külön kiemelte, hogy az új zsanér teljesen rejtett, önmagát tisztítja, és a kettős CAM mechanizmussal működik. Összehajtva 87,4 x 73,6 x 17,3 köbmilliméteres térfogatú a Galaxy Z Flip, nyitott állapotában pedig 167,9 x 73,6 x 7,2 milliméteres vonalak fogják körülölelni, a tömege pedig 183 gramm.

A Samsung sajnos itt sem használ már 3,5 milliméteres aljzatot, csak egy C-típusú USB található a burkolaton, vagyis ez nem teljesen igaz, mert a kulcsfontosságú komponensek közül az ujjlenyomat-olvasó is itt landolt, így mindig elérhető lesz.

A Galaxy Z Flip esetében az akkumulátor elhelyezése nem volt egyszerű feladat, a vállalat szakemberei kettő részből hozták össze azt a 3300 milliamperes telepet, ami azért nem fog kiemelkedő üzemidőről gondoskodni. De a 15 wattos gyorstöltésnek hála legalább aránylag hamar újult erőre kaphat, és kényelmesen táplálható majd vezeték nélküli töltőt használva is, melyet töltésmegosztásra is lehet használni adott esetben.

A Samsung Galaxy Z Flip az előzetes információknak megfelelően jóval olcsóbban lesz elérhető, mint a Galaxy Fold, és remélhetőleg nem is fog hónapokat csúszni minőségi problémák miatt. A cég tervei szerint már február 21-étől elérhető lesz. Ez a készülék 536 ezer forintos összegért cserébe vihető majd haza.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. febr. 12. 13:13
#4

Ilyen drágább kis kompakt telefonokba az a jó, hogyha észreveszi az ember hogy elhagyta, az azonnali szívhalál. Ezek két lábbal jönnek ki a zsebből.

fszkivan
fszkivan
2020. febr. 12. 12:34
#3

Ezek a cuccok a "watching it on my xy" kommentek íróinak készülnek az xy cucc lesújtó YouTube review-ja alá.

Mikor az ipar és az élet is ott tart, hogy magaddal viszed a telefont mindenhova, és a cégek is az egyre ellenállóbb anyagok fele mozdulnak, nevetséges, hogy az emberi köröm érintése kárt okoz egy 2000 eurós telefonban. Persze ez most nem műanyag hanem valami hajlékony üveg, ami nyilván jobb, mint a GG. Felsorakozik: JerryRigEverything

predike07
predike07
2020. febr. 12. 11:35
#2

Nekem tetszik az ötlet. Az ára kicsit borsos.

Viszont igazság szerint a hajtogatáson kívül semmi olyat nem mutat fel ami vásárlásra csábítana.Nincs 5g támogatás, az akksija elég gyengus és a memória nem bővíthető. Persze amivan elég az író szerint(még most, vagy már most se) , viszont ilyen árazás melett nem éppen ezt várná el az ember, főleg, hogy nem 1-2 évre vesz ilyet(már most lemaradásban van több ponton) . Ennek fényében ezek fájó pontok.

Tök jó, lehet hajtogatni meg minden de itt ki is merült.

axe
axe
2020. febr. 12. 11:40

@predike07  ötgééétanépnek!!!

ianbrenner
ianbrenner
2020. febr. 12. 10:56
#1

Muszáj egyet vennem, ennyit bárkinek megérhet ez a nélkülözhetetlen eszköz!

Vissza az oldal tetejére