A Redmi márkanév alatt a Xiaomi az igazán költséghatékony megoldásait sorakoztatja fel, nincs ez másként a viselhető kiegészítők frontján sem, ahol most az AirDots 3 Pro lépett a színre. Ez lényegében a zászlóhajónak számító fülhallgatója lesz a Redminek, miközben az árazását tekintve egészen megfizethető.
Egy valódi vezeték nélküli fülhallgatóról beszélhetünk, tehát egyáltalán nincs kábel a két oldalsó egység között sem. Ezek a TWS megoldások manapság már rendkívül elterjedtek annak köszönhetően, hogy nagy szabadságot tudnak biztosítani, ami pedig az élményt is emeli. 9 milliméteres hangszórót használtak fel a tervezők a készülékben, ami elvileg kiemelkedő dinamikáról fog gondoskodni. A Xiaomi saját audio laboratóriumában hangolták az eszközt.
Az AirDots 3 Pro esetében a fejlett aktív zajszűrés az egyik fontos mutatvány. Erről azt kell tudni, hogy nagyon hatékony lesz, elvileg akár 35 dB-es zajt is képes lesz teljesen eltüntetni, így zajosabb környezetben is zavartalan lehet az élmény. Több fokozatban lehet majd ezt állítani, és választható lesz áteresztő mód is. Három mikrofon található az eszközben, amelyek a hívások során is gondoskodnak majd arról, hogy a beszédhang a lehető legjobb minőségben kerüljön továbbításra.
Használat közben érintésekkel lehet kezelni a fülhallgatót, legalábbis a lényegesebb funkciókat ilyen módon lehet gyorsan kezelni. Támogatja az AirDots 3 Pro a digitális asszisztens szolgáltatásoknak a használatát is, ezt kihasználva pedig komplexebb feladatokat is meg lehet oldani anélkül, hogy a kapcsolódó okostelefont elő kellene venni. Elsősorban a Siri és a Google Assistant szupport lett itt kiemelve.
A fülhallgató már Bluetooth 5.2 modullal rendelkezik, és lehet társítani akár kettő különböző készülékhez is egyidejűleg. Tableten filmezhez az ember, és ha befut egy hívás a mobiljára, akkor rögtön tudja majd azt fogadni az AirDots 3 Prón keresztül. Sajnos aptX és más magasabb hangminőséget ígérő eljárás nem támogatott, csak az AAC, van viszont a játékosok számára szuper alacsony késleltetésű mód, ami 69 ms-os összeköttetést tud elérni.
A kényelmesebb használatért viselésérzékelő is található az AirDots 3 Próban, így a lejátszás megállításával nem kell külön egy pillanatig sem szöszölni, csak kiveszi az ember a füléből, és amikor visszateszi, ugyanonnan indul majd a zene vagy podcast tovább, ahol korábban abbahagyta. Feketében és fehérben lehet majd megvásárolni az újdonságot.
IPx4 minősítést kapott, szóval a nedvességet csak annyira bírja, amivel esőben lehet számolni, nem vízálló. A fülhallgatók egyenként 4,9 grammot nyomnak, a tok pedig 55 grammos és 65 x 48 x 26 milliméteres idomokkal rendelkezik. Átlagosnak tekinthető a fizikai adottságai alapján a termék, és a tokja is teljesen egyszerű külsőleg, egyetlen visszajelző LED-del szolgál, viszont van ennek egy jó funkciója.
Támogatja az AirDots 3 Pro a vezeték nélküli töltést, lehet bármilyen Qi szabványnak megfelelő eszközzel tölteni, ami egy remek hír. Így akár okostelefonról is táplálható szükség esetén. Egészen jó, 6 órás üzemidővel kecsegtet a fülhallgató, viszont ezt csak ANC nélkül tudja, zajszűréssel már csak 3 órát fog bírni. A tokban található akkuról bármikor lehet tölteni az eszközt, és a teljes üzemideje 28 óra lehet. Végül megjegyezhető még, hogy van gyorstöltés, ami 10 perc alatt 3 órányi (ANC-mentes) használatra elegendő energiát pumpál a telepbe.
Redmi AirDots 3 Pro kezdetben mindössze 300 jüanba kerül majd, ami átszámítva 13,5 ezer forintos összegnek felel meg. A hivatalos ajánlott fogyasztói ára pedig 350 jüanban lett meghatározva, szóval 15,6 ezer forintért cserébe lehet majd később hozzájutni Kínában.






































